A vihar tönkretette, a jó szívek helyrehozták

2018. november 13., kedd

Tavaly szeptemberben katasztrófa sújtotta a királyhágómelléki Igazfalva lakosságát reformációi ünnepségük alatt: egy viharban ledőlt a református templom tornya. A rögtön megindult Kárpát-medencei gyűjtés eredményeként idén novemberben helyére kerülhetett a toronysisak.

Ahogy idén a nagydobronyi tűzeset rázta meg a Kárpát-medence reformátusságát, úgy fordult a figyelem egy évvel ezelőtt Erdély és Királyhágómellék felé, ahol egy szeptemberi viharban nyolcan vesztették életüket és több mint százharmincan megsérültek. Súlyos anyagi károk keletkeztek a bánsági, erdélyi, valamint moldovai megyékben, ahol házak és templomok tetejét tépte le a szél.

Így dőlt le az igazfalvi templom tornya is – melyről egy korábbi vihar miatt tudták a helyi reformátusok, hogy megromlott az állapota, de hiába kezdték meg a megerősítését, az újabb széllökéseket már nem bírta ki.  A közösség templomát 1903 decemberében szentelték fel, majd többször végeztek rajta munkálatokat: cserélték a léceket, cserepeket, gerendákkal meg is erősítették, azonban a zsindelyes szerkezetet korábban nem kezelték megfelelően. Először a jégverések zúzták be a zsindelyt, majd a víz is beszivárgott, és bár került rá bádog, az alatt végül elkorhadt a fa.

Az egész templomot felújítják

A Generális Konvent felhívására 5 millió forint gyűlt össze a viharkárok helyreállítására, melyből az Erdélyi Református Egyházkerület 3 millió forintot, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pedig 2 millió forintot kapott. „Nagyon hálásak vagyunk az adakozó közösségnek, nekik és a magyar kormány támogatásának köszönhetően a tornyon túl az egész igazfalvi templom új köntösbe öltözhet – reméljük a következő esztendőben már újra is szentelhetjük” – fogalmazott Csűry István királyhágómelléki püspök.

Az igazfalvi torony helyreállítási munkálatai idén júniusban kezdődtek meg, az elektromos hálózat megújítása, a külső felújítás, a villanyhálózat cseréje és a díszkivilágítás előkészítése még folyamatban van. A mintegy négyszázezer eurós beruházást a falu testvértelepülései és a helyi gyülekezet is támogatta. Az összefogás eredményeképpen november 7-én helyére került a templom toronysisakja és két év után először szólaltak meg a helyi református gyülekezet harangjai.

„Nagy öröm volt a szívekben, sokan könnyes szemmel nézték, hogy amit a vihar tönkretett, azt a jó szív helyrehozhatta” – hangsúlyozta a királyhágómelléki püspök, majd hozzátette: „Támogatás nélkül elpusztult volna az épület, a gyülekezetnek pedig egy romtemplomot kellett volna néznie évtizedekig, ameddig nem történik valami csoda – hangsúlyozta Csűry István. – Hálás vagyok én magam és az egyházkerület is, hogy ez a csoda Isten szeretetében elénk jöhetett.”

Farkas Zsuzsanna, fotó és videó: Temesvári Rádió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.