Folytatódik a Bach orgonaműveit bemutató sorozat

2018. október 12., péntek, Budapest

A második résszel folytatódik pénteken a Johann Sebastian Bach összes orgonaművét bemutató sorozat a fővárosi Hold utcai református templomban. Az itt megépült új orgonát a korabeli barokk hangszerek ihlették.

A Bach-összes sorozatban a zeneszerző orgonaművei tizennégy koncerten hangzanak el. A júliusban indult széria második része kezdődik pénteken, amikor Bach hat triószonátáját fogja eljátszani. A következő hetekben német, svájci és belga művészek is koncertet adnak.

„A hangszer teljesen elvarázsol, mintha visszamennénk háromszáz évet" – fogalmazott Fassang László Liszt-díjas orgonaművész, a koncertsorozat művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Faragó Attila orgonaépítő hozzátette: éppen ez, az „időutazás" volt a céljuk a hangszer építésekor. 

„Bach művei teljesen más megvilágításba kerülnek egy ilyen hangszeren, mert az sokat elárul arról, miként lehetett annak idején ezeket eljátszani" – mondta az orgonaművész.

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió