„Nem vagyunk földönkívüliek”

2018. szeptember 27., csütörtök

„Célunk volt, hogy ezzel a programmal közelebb hozzuk a gyülekezeteket az itt élő emberekhez. Úgy vélem, hogy így kell felépíteni a missziót: először ismerjenek meg minket” – fogalmazott Hajdú Bálint Kadosa, a pestszentimrei református gyülekezet lelkipásztora az Egy úton elnevezésű rendezvényről, melyre mi is ellátogattunk.

A hirtelen érkező hűvös őszi időjárás sem szegte kedvét az Egy úton közösségi és családi nap szervezőinek és látogatóinak szeptember 22-én, szombaton. A pestszentimrei Sportkastély fedele alatt helyet kapott a szabadtéri programok egy része is, a XVIII. kerületi egyházak a kerületi önkormányzat támogatásával színes műsorral, koncerttel és izgalmas játékokkal várták a kicsiket és nagyokat.

Csak a Szabadítsd ki Jézust elnevezésű séta hat sátrában a látogatókat váró szereplők, és a habán udvarban lelkesen sütő-főző kis csapat, valamint a Magyar Keresztény Motorosok Közösségének tagjai állják a sarat, pontosabban a szelet a kellemetlenül lehűlt időjárásban, minden más programot a Sportkastélyba menekítettek be a szervezők. Az épület minden szegletét kihasználják, bármerre néz is a látogató, mindenhol történik valami. A nagyszínpad körüli asztaloknál a kerület gyülekezetei, iskolák, kiállítótermek mutatkoznak be, a kisteremben bizonyságtétel hangzik, az aulában egész napos könyvvásáron lehet nézelődni, és mindent betölt az ügyességi játékokat játszó, léggömböket dobáló gyerekek zsivaja.

Közelebb hozni a gyülekezeteket

Az Egy úton egyik szervezője, Hajdú Bálint Kadosa, a pestszentimrei református gyülekezet lelkipásztora, bár sokfelé szükség van a jelenlétére nap folyamán, örömmel megáll néhány percre, hogy beszéljen a rendezvényről, amelyet már harmadszor tartanak meg a kerületben. –  Három évvel ezelőtt kerültem a pestszentimrei gyülekezet élére, és az evangélikus és a baptista lelkipásztor kollégámmal nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, mivel egyikünk sem külön felekezetekben gondolkodik, hanem helyi keresztyén közösségekben. Elindult az együttgondolkodás, és ebbe nagyon hamar bekapcsolódtak a gyülekezeteink is. Először kisebb közös programokat szerveztünk, például koncertet az ökumenikus imahéten, majd a Házasság hetén is volt közös rendezvényünk, végül mindennek a csúcspontja lett az Egy úton – mondja a lelkipásztor, és hozzáteszi: – Az első ilyen családi napon még nem jelent meg ez a törekvés, de most már célunk volt, hogy ezzel a programmal közelebb hozzuk a gyülekezeteket az itt élő emberekhez. Úgy vélem, hogy így kell felépíteni a missziót: először ismerjenek meg minket – ebből a rendezvényből is látható, hogy életrevaló emberek közösségei a keresztyén gyülekezetek.

A kerület gyülekezeteihez, református iskolájához kapcsolódó kvízjáték, amelyen mindenki részt vehet, mintegy vezérfonalként húzódik keresztül a napon. Hajdú Bálint Kadosa is megemlíti mint jó missziós lehetőséget: – A gyülekezetek életének megismertetése fontos célunk, erre szolgálnak például a kvízkérdések, hogy a helyes válaszokhoz segítségért jöjjenek oda hozzánk az asztalokhoz, ismerjenek meg, lássák, hogy mi is kijöttünk a templompadokból, nem vagyunk földönkívüliek – mondja a lelkipásztor.

Színes programok között


– Nagyon jó lehetőség ez a nap a hívogatásra – mutatja András Zsuzsanna, a Petszentlőrinc-szemeretelepi református gyülekezet tagja a szórólapokat, amelyeket azoknak adnak, akik megállnak az asztaluknál. –  Van egy tájékoztató a templomunkról, az alkalmainkról, és hamarosan indul egy bibliatanulmányozó sorozatunk, erre is várjuk az érdeklődőket – mondja, majd megemlíti, hogy a délután kezdődő istentiszteleten lelkipásztoruk, Kiss László is szolgál majd imádsággal. Zsuzsannánál is van egy, a szinte mindenhol jelenlévő léggömbökből, amelyek a leváratlanabb pillanatokban pukkannak ki, de ez is hozzátartozik a nap vidám hangulatához.

Gabos  Renáta és kislánya Léna egész napra jöttek, az édesanya a rendezvényen a pestszentimrei református gyülekezeten kívül a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskolát is képviseli mint tanárnő. – Színes programok vannak, mindenki könnyen megtalálhatja a neki való elfoglaltságot. Mi például várjuk az óvodásokat az iskola standjához, készültünk nekik ajándékokkal, szórólapokkal, így szeretnénk az iskolánkat népszerűsíteni – mondja Renáta. Léna is önkénteskedik a rendezvényen, elmondja, hogy segített a délelőtti bábszínházhoz a székeket rendezni, de azért a játékra is van idő, az ejtőernyőzés például nagyon tetszett neki. Legjobban kvízjáték eredményhirdetését várja: – Nagyon könnyű volt megfejteni, több barátomnak is segítettem, és megbeszéltük, hogyha nyerünk, és nem azt kapjuk, amit szerettünk volna, akkor elcseréljük egymással.

Renáta elárulja, hogy Pál Feri atya esti előadására ő is nagyon kíváncsi, Varró Dániel zenés műsora a gyermekes családoknak lehet érdekes, délután pedig az istentiszteleten mindenkit várnak egy kis elcsendesedésre.

Közös az út, közös a cél

Aki nem megzenésített verseket akar hallgatni, annak tartalmas lelki programot nyújt Mészáros László volt fogvatartott bizonyságtétele. A börtönbe és végül Istenhez vezető hosszú útról beszél, és arról, miként kapott valódi szabadulást még a rácsok mögüli kiszabadulás előtt. Este pedig a jótékonyság került a középpontba, Molnár Ferenc Caramel koncertjének bevételét a szervezők a kerültben élő tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyermekek támogatására szánják.

Ahogyan Hajdú Bálint Kadosa a rendezvény címéről elmondja, az Egy úton az szeretné kifejezni, hogy mindannyian ugyanazon az úton, Jézus Krisztust követve szeretnénk menni. Pestszentimrén a főút mentén pár száz méteren belül az összes egyházközség megtalálható, így nemcsak fizikai értelemben vannak egy úton, hanem a gyülekezetek is ezt vallják, eként tekintenek a küldetésükre.

Jezsoviczki Noémi, fotó: Millók Tamás

A cikk Egy úton Pestszentimrén címmel megjelenik a Reformátusok Lapja 2018. szeptember 30-i számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió