Istentől RENDelt közösségben

2018. július 06., péntek

Megerősítő, programokban gazdag találkozón vannak túl a dunántúli reformátusok. Képes összefoglalónk a kaposvári dunántúli Református Egyházi Napokról.

Nagy esők jöttek aznap, mi mégis elindultunk, és a 67-es úton egész Kaposvárig autóztunk június 29-én. Volt olyan önkéntes, aki a fél karját is odaadta, hogy részt vehessen a Református Egyházi Napok – Dunántúl (REND) szervezésében, és – ahogy ezt a következő képek is bizonyítják – mi is egészen otthonosnak találtuk ezt a háromnapos fesztivált.

A „szent forgatagot" – ahogy Steinbach József dunántúli püspök a REND-et nevezte – 2004-ben szervezték meg először, azóta pedig kétévente más-más helyszínen találkoznak a dunántúli reformátusok. A somogyi megyeszékhely már másodszor adott otthont a programokban gazdag fesztiválnak. A péntek esti nyitó istentiszteleten Nagy Csaba somogyi esperes hirdette az evangéliumot.

Mit jelent bízni Istenben? Hogyan „szárnyalhatnak" a keresztyének? Mivel tudják erősíteni egymást a fogyatkozó közösségek? Egymásra épülő előadásaikban ezekre a kérdésekre keresték a választ Vladár Gábor pápai teológiai tanár, Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző, Steinbach József püspök és Bellai Zoltán, a házigazda kaposvári gyülekezet lelkésze. A szombat délelőtti felszólalások a találkozó legnépszerűbb programjai közé tartoztak, mondhatni teltházzal futottak. 

„Egy testhez tartozunk. Ha az egyik tag örül, és a másik szereti, vele örül" – Varga László kaposvári megyéspüspök testvéri köszöntője ökumenikus színt adott a megnyitónak. A katolikus egyházi vezető rövid személyes tanúságtételével kapcsolódott a találkozó témájához, arra bátorítva a dunántúli reformátusokat, hogy teljesen hagyatkozzanak az Úrra és erősödjenek meg a belé vetett bizalomban.

Különleges zenei élménnyel, a dunántúli AZÉ zenekar zsoltáros műsorával zárult az első nap. Az Adj Zengő Éneket! című ifjúsági énekeskönyvet is jegyző csoport Hüse Csaba színművésszel kiegészülve egyszerre szóltaltatta meg a 150 genfi zsoltár legszebb darabjait és az azokat magyarra fordító Szenci-Molnár Albert belső utazását. Az ijúsági énekekből a másnapi szabadtéri koncerten adtak ízelítőt, s mint kiderült, már készül a multimédiás kiegészítőket tartalmazó énekeskönyv második része is. A tervek szerint karácsonyra jelenik meg.

Szombaton több ezren érkeztek Kaposvár belvárosába, a programok között minden korosztály megtalálta a kedvére valót. 

„Ez egy sajátos igehirdetés" – mondja a tavalyi emlékévben vándorútra indult, és erre a hétvégére Kaposvárra érkezett reformációi bélyegkiállításról annak tulajdonosa. Kocsis Attila gyűjteményében nemcsak Lutherről és Kálvinról, hanem a reformáció magyar vonatkozásairól, így debreceni diákokról mintázott bélyeget is találunk, valamint az emlékévre kiadott sorozatokat a világ minden tájáról. Tudták, hogy a nem keresztyén országok is bocsátanak ki a reformáció előtt tisztelgő bélyegeket és levelezőlapokat? A legérdekesebb megis a Vatikán Luther Mártonos levelezőlapja.

A fesztiválon bemutatták S. Laczkovits Emőke és Egervári Márta Református liturgikus textíliák a Dunántúlról és a Kisalföldről című könyvét. A Dunántúli Református Egyházkerület kiadványa mellett Jakab-Köves Gyopárka idei könyve, illetve Gulyás Lajos '56-os mártír, valamint Matoltsy Gedeon emlékére szerkesztett kötetek is debütáltak a REND közönsége előtt.

A nap folyamán különböző rétegtalálkozókat is tartottak: a nőszövetségi alkalmat a gyülekezeti házban tartották, míg a presbiteri találkozót a Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett gimnáziumban. Az orvosok Adorjáni Gusztáv tiszántúli főgondnok, nyíregyházi kórházigazgató tanúságtételét hallhatták, a jogászokhoz pedig Darák Péter, a Kúria elnöke szólt.

A reformátusok utcájába betérők a három nap alatt játékosan ismerkedhettek a teremtett világ védelmének fontosságával, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Református Missziói Központ és számos más intézmény tevékenységével, valamint a Kálvin Kiadó újdonságaival.

Mit gondol a család intézményéről a református püspök, az evangélikus esperes és a katolikus érsek? Hogyan szakít időt házastársára és gyermekeire az államtitkár és a Zsinat lelkészi elnöke? Ez is kiderült szombat délután tartott beszélgetésen, melynek a család éve volt a témája.

„Nyugtalankodunk, egyházunk, népünk jövője miatt, lesznek-e még fiatalok, akiknek átadhatjük örökségünket. Nagy feladatunk van ebben: közösséget kell teremtenünk, ez a stabil jövő alapja" – fogalmazott a szombat esti szabadtéri istentiszteleten Kató Béla. Az erdélyi püspök arra emlékeztette az ige hallgatóit: megújulásunk erőforrása a bizalom Istenben.

A résztvevők ebben a bizalomban megerősödve tértek haza otthonaikba, gyülekezetükbe. A következő REND-et két év múlva szervezik meg Pápán. Az idei záró istentiszteletet visszanézhetik július 8-án, vasárnap 11 órától a Duna Televízióban.

Összeállította: Feke György, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió