10 kép az önkéntesség erejéről

2018. május 28., hétfő

Olyan, mintha csak tegnap lett volna az első Szeretethíd, pedig ezen a hétvégén már a 10. Kárpát-medencei református önkéntes napokat szervezte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. 10 fotót válogattunk össze archívumunkból, ezeken keresztül mutatjuk be a kezdeményezés egy évtizedes történetét. Nosztalgiázzon velünk!

2009 – A Magyar Református Szeretetszolgálat célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét: adni nemcsak pénzt, ruhákat és élelmiszert, hanem időt, kétkezi munkát, figyelmet, bátorító szavakat, ölelést is lehet. 2009 októberében ezért hirdették meg a Szeretethíd elnevezésű önkéntes megmozdulást.

2010 – Az első Szeretethíd négyezer embert mozgatott meg saját lakóhelyén, gyülekezetében, iskolájában. A sikeren felbuzdulva 2010 májusában ismét megszervezték a református önkéntes napokat. Képünkön a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának munkatársai épp egy budapesti lakótelep parkját tisztítják meg a gyomtól.

2011 – A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár idős, akár fiatal, egészséges vagy éppen fogyatékkal élő, hogy közösen tegyenek egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeikért és a teremtett világért. Helyi szinten kisebb-nagyobb csoportok valósítanak meg valamilyen szociális, fejlesztési vagy ökológiai célkitűzést. 2011-ben sem tétlenkedtek az önkéntesek, itt éppen fogyatékkal élő gyerekek számára készítettek gyógynövényes kertet.

2012 – Az önkénteskedés egyházunk vezetőinek is fontos, ezért évről évre más református püspök vállalja a Szeretethíd fővédnökségét. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök épp egy esővízcsatornát tisztít meg a ráragasztott reklámoktól, de közvetlenül mellette dolgozott Csomós József tiszáninneni püspök is, 2016-ban Fekete Károly tiszáninneni püspök virágot ültetett, 2013-ban Jákob János tábori püspök játszóteret ásózott fel, 2010-ben Csűry István királyhágómelléki püspök, egy évvel korábban pedig Bölcskei Gusztáv akkori tiszántúli püspök még egy darus emelőbe is beszállt, hogy a Bethesda Gyermekkórház ereszcsatornáját kipucolja.

2013 – Tíz év alatt különleges helyszínekből sem volt hiány: a játszóterek, parkok, idősotthonok mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntesei eljutottak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is. 2013-ban néhányan az állatkerti Nagyszikla csinosításában segédkeztek, ahonnan kitűnő kilátásuk nyílt Ashára, a kiselefántra is.

2014 – A Szeretethíd a kezdetektől arra hív mindannyiunkat, hogy legyünk felkiáltójelekké környezetünkben, kapcsolatainkban, emlékeztessük és segítsük egymást, hogy ne önmagunkért, hanem Jézus Krisztus példáját követve másokért éljünk. 

2015 – Baja, Békés, Bodrogolaszi, Csengersima, Csicsó, Dunaszekcső, Foktő, Gyula, Kálnok, Kalotaszentkirály, Kaposvár, Nekézseny, Pósalaka, Rimaszombat, Sarkad, Sellye, Somorja, Szabolcsveresmart, Szádalmás, Szekszárd... – települések (a teljesség igénye nélkül), melyek 2015-ben otthont adtak az évek során Kárpát-medencei összefogássá nőtt Szeretethídnak. Képünkön Makranczi Zalán színművész olvas mesét a Bethesda Gyermekkórház fekvőbetegeinek. 

2016 – Gundel-Takács Gábort ebben az évben választották a reformációi emlékév egyik arcává. A 2017-es jubileumi programdömping kezdete előtt fél évvel még volt érkezése virágot ülteni a budafoki református iskola diákjaival. Talán komolyan vette Luther Márton gondolatát: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát."

2017 – Számoljunk kicsit! A tavalyi Szeretethídon 17.113 regisztrált önkéntes összesen 102.678 munkaórát dolgozott. Ezzel 81.834.366 forintnyi pénzben kifejezhető értéket hoztak létre. De ennél sokkal fontosabb az a szeretet, ami belefér ennek a gyulai fiatalnak, vagy a közel 20 ezer önkéntes bármelyikének az ölelésébe.

2018 – Ahogy az eddigi képekből is látszik, a Kárpát-medencei református önkéntes napok célkitűzéseivel nagyon sokan egyet értenek, az évek során számos híres ember adta az arcát a kezdeményezéshez, például Miklósa Erika opera-énekesnő vagy Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó. Idén Vastag Tamás és testvére, Vastag Csaba énekesek adtak az ég felé mutató jótékonysági koncertet a Szeretethíd Nyugati téri megnyitóján.

Összeállította: Farkas Zsuzsanna – Feke György

Fotó: Dimény András, Kalocsai Richárd, Sereg Krisztián, Szeretethid.hu, Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.