– Egy brit felmérésben a kitöltők fele mondta magát keresztyénnek, minden negyedik ateistának. Megkérdezték őket a feltámadásról is: az összes válaszadó egyharmada szerint támadt fel Jézus fizikailag, negyedük szerint „lelki feltámadás” történt. A britek 40 százaléka szerint Jézus Krisztus egyáltalán nem támadt fel, nem is létezett. Mit gondol ezekről az adatokról?

– Nem lepnek meg az adatok. Minden kornak megvannak a hasonló következtetései. Ez így is marad. Amíg a világ világ lesz, a keresztyén hit középpontjának, erő­terének – azaz Jézusnak – a meg­közelítése ilyen marad. A szekularizáció az elmúlt évtizedekben még inkább felgyorsult, az emberek pedig válaszokat és identitást is keresnek. Ennek lecsapódása, amikor a hit kérdéseit csupán racionális megközelítésben próbáljuk elemezni. Ez alapvetően védekezés. Olyasmit szeretne feldolgozni az ember értelemmel is, amibe beletörik a bicskája. Ebben az összefüggésben Isten Fiának halála és feltámadása botrány, és számos ellentmondást jelenthet. Ami a feltámadáskor történik, ellentmond annak, amit az életről biológiai és egyéb értelemben tudunk, vagy éppen szeretnénk hinni. Mondjuk ki őszintén, mindezt az értelem és az emberi nézőpontok nehezen viselik el.

– Kinek részéről védekezés?

– A válaszadók szempontjából.

– Az védekezik, aki lelki feltámadásról beszél?

– És az is, aki azt mondja, hogy egyáltalán nincs feltámadás. Az emberek ebben a világban, térben és időben, az érzékelhető és kézzelfogható valóságban keresik elsősorban az összefüggéseket és a boldogulásukat. Amikor mi Jézus Krisztust, a test feltámadását és az örök életet hirdetjük, tulajdonképpen számos ponton kilépünk ebből a dimenzióból. Erre sok ember részéről védekezés a reakció. Nekünk pedig meg kell próbálnunk a Lélektől áthatottan felfoghatóvá és megmagyarázhatóvá tenni a külvilágnak, amit hiszünk. Mert a keresztyén hit azt tanítja, hogy ez a dimenzió sokkal nagyobb és tágabb, mint amit empirikusan tapasztalunk, hiszen kiegészül a láthatatlannal is, a mindenható Szentháromság Egy Istennel, aki kezében tartja a teremtett mindenséget, a mennyet, a földet, a láthatót és a láthatatlant.

– Úgy fogalmazott az imént, hogy meg kell próbálni elmagyarázni, mit hisznek a keresztyének. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián felkészítik a teológusokat arra, hogyan lehet ezt megtenni? Akár a gyülekezetben, akár vonaton, ha a legációba tartó teológust megszólítja valaki?

– A teológiai oktatásban fontos szempont az ismeretek átadása a megfelelő teológiai diszciplínák szerint, ugyanilyen fontos a szemléletátadás is. A teológiai oktatás akkor tölti be jól a célját, ha az igehirdetés szolgálatára való felkészítésben olyan alapot tud közvetíteni, amely a legkülönbözőbb élethelyzetekben segítheti a lelkészeket. A cél, hogy magabiztos – azaz a meggyőződésükből, hitükből fakadó bizonyosságon alapuló – választ tudjanak adni valamennyi élethelyzetben: akár a szószéken, akár egy vonatúton. Ehhez azonban nincsenek képleteink. Ezt megteszi az Ige és a Szentlélek munkája az igehirdetés közben.

– A már idézett brit kutatásból, ha alaposan végignézzük a számokat, kitűnik, hogy a magukat keresztyénnek vallók közül is sokan voltak, akik azt mondták, nem hisznek a fizikai feltámadásban. Ez azt jelentheti, hogy húsvétkor is vannak a templomban, akik szkeptikusak. Nekik mit lehet mondani egy húsvéti igehirdetésben?

– Nehéz általánosítani, mert minden gyülekezet más és más. Nagy hiba volna azonban, ha ezeket az aggályokat, elbizonytalanodásokat csak lesöpörnénk az asztalról. Az ige világosan fogalmaz Pál apostolnak a korinthusi gyülekezetnek írt első levele 15. fejezeté­ben. Mindent az mér meg, hogy hiszünk-e Jézus Krisztusban, Isten Fiának halálában és feltámadásában. Itt tetőzik be az értelme annak, hogy az Ige testté lett, itt nyeri el az értelmét az, hogy Isten Jézusban emberré lett, értünk. Itt nyeri el az értelmét a mi hitünk is. Itt nagyon fontos a saját hitélmény, amely egy szélesebb dimenzió felé nyitja meg a kaput. A húsvéti igehirdetésnek és tulajdonképpen minden igehirdetésnek mindig meg kell adnia ezt az irányt, ki kell jelölnie ezt az utat, és a Szentlélek mindenki szívében elvégzi majd a maga munkáját. Nekünk, lelkészeknek az a legfontosabb feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot, minden ebből következik. Persze ezt töredékes emberi igyekezettel tesszük, sok hibával, de Isten ezt bízta ránk. Ez pedig óriási felelősség bármelyik korban, bármelyik igehirdetőnek, így nekünk, ma élőknek is.

Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk

„Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15,12–26)

– Nekem a tavalyi húsvét volt ilyen saját hitélmény. Az volt az első húsvétom, amelyet lelkész édesapám halála után ünnepeltünk. Úgy éreztem, igazán felsejlik előttem a megváltás, az örök élet bizonyossága, és az ebből fakadó hála. Lehet-e a húsvét épp attól személyes hitélmény, akár közös családi ünnep, hogy a velünk földi testben már nem ünneplők üdvbizonyosságának is örülünk?

– Csak így van értelme az ünneplésének, ha ez személyes elkötelezettségként vagy – ahogyan a kérdésben elhangzott – üdvbizonyosságként je­­­lenik meg az életünkben. Ez az evangélium üzenete számunkra! A húsvét és a feltámadás az, amely megmutatja számunkra a békessé­get, amelyet a feltámadott Jézus ad­hat. Jézus feltámadásának első nyilvánvaló jele éppen a békesség. Vele béke váltja fel a békétlenségünket, a haláltól való félelmünket, a kilátástalanságunkat. Nem a halál az, amely az utolsó szót kimondja az élet fölött. A halál fölött aratott győzelem adhatja meg – már itt, a földi életünkben is – az újjászületésünket. Ez a mi egyetlen vigasztalásunk, hogy testestől-lelkestől, életünkben és halálunkban nem a magunké, hanem a mi hűséges Megváltónknak, a Jézus Krisztusnak a tulajdonai vagyunk (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet). Ez messzemenőleg személyes él­mény. Ezt szépen írja le a Heidel­bergi Káté 45. kérdés-felelete is. „Mit használ nekünk Krisztus feltámadása? Először azt, hogy feltámadásával legyőzte a halált, hogy minket is részesítsen abban az igazságosságban, amelyet halálával szerzett. Másodszor: hatalmával már most új életre támaszt minket is. Harmadszor: Krisztus feltámadása a mi boldog feltámadásunk záloga.” A húsvéti ünnep közösségben, gyülekezetben is élmény. A közösségi élményben domborodik ki igazán a személyes elköteleződésem.

– Tavaly húsvétkor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy ünnepi szertartáson robbantott Egyiptomban, harminc ember meghalt. 2016 virágvasárnapján pedig Pakisztánban támadtak ünneplő keresztyénekre, itt hetven ember veszítette életét. Kell ebből valamit megértenünk, átélnünk a saját ünnepünkre nézve?

– Hogyne kellene! Egyfelől bor­zalmas, ami történik. Nem kellene így lennie. Tiltakozunk és beleborzadunk, mert itt szinte elviselhetetlen ellentmondásait láthatjuk annak a világnak, amelyben élünk. Óriási példát adhat nekünk is a keresztyénségükért üldözött, kivégzett emberek Istenért vállalt szenvedése. A szolidaritás megannyi formáját kell életre hívnia. Nekem is nagy erőt ad, hogy Isten világossá teszi ezekben a hitvalló életekben, hogy a szenvedés elke­rülhetetlen, mégis máshogyan él­jük meg a szenvedést, ha látjuk, hogy van értelme. Ha nem látjuk a szenvedés értelmét, akkor kapkodunk, nem tudunk mit kezdeni a fájdalommal, ilyenkor vagyunk a leginkább kétségbeesettek és kiszolgáltatottak. Ép­pen a keresztyének üldözése – amely az ókortól napjainkig végigkíséri az egyház életét – taníthat sokat nekünk arról, hogyan kellene az életet elviselnünk.

– Magyarországon nem üldözik a keresztyéneket, hanem támogató közegben élünk – ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy 2017 óta munkaszüneti nap lett a nagypéntek. Ön szerint ez milyen hatással van a húsvéti ünnepkörre itthon? Többen megtudják, mi az a húsvét, nagypéntek?

– Egy fontos feltétel valósult meg azzal, hogy munkaszüneti nap lett a nagypéntek. A lehetőség még inkább adott az ünnep megtöltésére, de ez nem a mindenkori kormányzat feladata, hanem az egyházé. Itt a lehetőség, hogy a nagypéntek üzenetét minél szélesebb rétegeknek közvetítsük, hogy bizonyságot tegyünk. Persze önmagában attól, hogy most már nagypéntek piros betűs nap, még nem lesz több keresz­tyén ember. A nagypénteki mun­kaszüneti nap lehetőség, a feladat az igehirdetőké, az egyházé.

– Hogyan tudja a református egyház betölteni ezt a feladatot?

– Nehéz még erre válaszolni, hogy az egyház hogyan tud élni ezzel a lehetőséggel, hiszen a nagypéntek még csak második éve munkaszüneti nap. Lehetne persze statisztikákat készíteni, többen mennek-e így templomba, mint amikor munkanap volt, vagy sem. De szerintem ez hosszabb folyamat lesz. Az egyház több lehetőséget kapott az igehirdetésre, ezt ki kell használni. Most eggyel több a kedvező feltétel, mint eddig, de még sok más tényező van, amely nem a templomhoz viszi közelebb az embereket ezen a napon. Korszakhatáron vagyunk, nehéz helyzetben vannak a gyülekezeteink. Ebben az óriási feladatban a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása segíthet. Bízom benne, hogy a református egyház élni tud ezzel a lehetőséggel.

– A teológiáknak van dolguk a munkaszüneti nappá tétellel?

– Ugyanazt kell tenniük, mint eddig: átadni Isten Igéjét, felkészíteni a teológusokat az igehirdetésre. A helyzet kedvezőbb lett, de ez nem befolyásolja a lelkészképzést.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.