Visegrádi együttműködés a zene nyelvén

2018. július 06., péntek

Első alkalommal, ám hagyományteremtő céllal rendezik meg a V4 Nemzetközi Zongorafesztivált augusztus 24. és 30. között. A visegrádi országok sárospataki rendezvényén olyan világhírű zongoraművészekkel találkozhatunk, mint Nelson Goerner, Kevin Kenner vagy Dang Thai Son, de koncertet ad a Virtuózok televíziós tehetségkutató műsorból ismert, Junior Prima díjas Gyöngyösi Ivett és Váradi László is. A részletekről Füsti-Molnár Szilveszter fesztiváligazgatót, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) rektorát kérdeztük. 

– Mi adta a V4 Nemzetközi Zongorafesztivál alapötletét?

– Régi vágyunk teljesül vele augusztus utolsó hetében, ugyanis a Sárospataki Református Kollégium mindig is a kultúra fellegvára akart és tudott lenni. Arra az évszázados történelmi kapcsolatra gondolva hívtuk életre a koncertsorozatot, amely a múlt nehéz időszakaiban is összekötötte iskolánkat a lengyelekkel, szlovákokkal és csehekkel. Ez a zongorafesztivál egyszerre hirdeti intézményünk misszióját és keresztyén értékrendjét, valamint fordítja le a visegrádi országok politikai és kulturális együttműködését a zene nyelvére.

– Kiket céloznak meg a fesztivállal?

– Minden érdeklődőt, aki szereti a zongorát és a komolyzenét. Szeretettel várjuk a gyülekezetek képviselőit is, akiknek korlátozott számban, a kollégiumaink férőhelyeinek függvényében szálláshelyet biztosítunk. Szeretnénk bebizonyítani valamennyi vendégünknek, hogy egy perifériára szorult régióban is helyet kaphat a magas színvonalú kultúra közvetítése.

– Mivel várják a Sárospatakra látogatókat? Említene néhány programot és fellépőt?

– Nagyon gazdag a kínálat: egy hét alatt négy helyszínen tizenhat koncert hangzik majd el. A fesztivált augusztus 24-én a Rákóczi-vár udvarában nyitjuk meg Gyöngyösi Ivett és a Concerto Budapest hangversenyével. Délutánonként a lengyel, szlovák, cseh és magyar zeneakadémiák növendékei csillogtathatják meg tehetségüket a Művelődés Házában, míg az esti nagykoncerteknek a Sárospataki Református Egyházközség temploma és a teológia imaterme ad otthont. Ezeken az alkalmakon olyan világhírű zongoraművészek játékát élvezhetjük, mint az amerikai Kevin Kenner, az argentin-svájci Nelson Goerner vagy a vietnámi születésű Dang Thai Son. Nagy örömünkre szolgál, hogy Pálúr János, Párizs városának nagydíjasa, a Budapest-fasori református gyülekezet orgonistája is megajándékoz minket a játékával. Nem felejtkezhetünk el Binder Károly nemzetközileg is elismert jazz-zongora előadóművészről és Keller András hegedűművészről sem. A sort hosszan folytathatnám még, de inkább jöjjenek el és hallgassák meg előadóinkat!

– Ha már szóba kerültek az ifjú növendékek, a pataki hallgatók is részt vesznek a szervezésben?

– Természetesen, méghozzá hatalmas lelkesedéssel, kiválóan mozogva házigazda-szerepükben. Jó érzés megtapasztalnunk, hogy valóban otthonuknak érzik a teológiát, a kollégiumot és magát a várost is. A zongorafesztivál alapító tagjai között is több pataki öregdiák szerepel. A fesztivál fővédnöke pedig Balog Zoltán leköszönő miniszter.

– A rendezvény megszervezését a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kezdeményezte. Mit szeretnének üzenni ezzel a társadalomnak?

– Intézményünk mindig nyitott volt a világra, ezért is vágtunk bele az oktatási és nevelési kötelezettségeinken túl ebbe a különleges vállalkozásba, melyen keresztül kollégiumunk értékrendjét összekapcsolhatjuk az élet más területeivel. A pataki refi mindig megtalálta és hűen képviselte azokat az irányvonalakat, amivel nemcsak a magyar, hanem az európai történelembe is kitörölhetetlenül beleírta hírnevét. Most, új utakat keresve, mi vagyunk a felelősei a hagyományok továbbadásának. Szeretnénk azt az elhivatottságot és kitartást erősíteni a fiatalokban, amelyben komolyzenei teljesítményükkel és felkészültségükkel jó példát mutatnak a koncertsorozat előadói is – de mindezt istenfélelemmel és az ő dicsőségére. Ahogy azt iskolánk jelmondata is megfogalmazza: „Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget”. Ez a mi fő üzenetünk a zene nyelvén is.

Tudjon meg többet a zongorafesztivál fellépőiről, alapító tagjairól és programjairól az esemény honlapján! További információért hívja a +47 312 947-es telefonszámot, vagy írjon az srta@tirek.hu e-mail címre.

Szoták Orsolya, fotó: Kapás Csilla, Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.