A magyar református egység napja

2016. május 03., kedd

Kolozsváron tartják a magyar református egység napi központi úrvacsorás hálaadó istentiszteletet május 22-én. Erdélyben egyúttal ezen a napon kezdődik a 2017. október 31-ig tartó reformációi emlékév is.

Május 22-én Kolozsváron, a Farkas utcai templomban – helyi idő szerint 12 órai kezdettel – tartják a Magyar Református Egység Napja központi úrvacsorás hálaadó istentiszteletét, melyet még aznap délután közvetít a Duna Televízió is. Az egység valódi megélése érdekében erre a Kárpát-medencei reformátusság minden egyházmegyéjéből várnak képviselőket.

Az istentiszteletet után színes programmal várják az érdeklődőket Kolozsváron: az Apáczai Líceum udvarán koncertek lesznek, az Alsóvárosi (Kétágú) templomban kórustalálkozót tartanak, a Farkas utca és a romkert gyerekfoglalkozásoknak ad helyet, a Református Kollégium előtti utca „fesztivál utcává" alakul, ahol a kitelepülő standokon az egyház és missziós szervezetei, intézményei mutatkoznak be. Az események sorát este orgonakoncert zárja a Farkas utcai templomban.

Május 21.

 

16.00–19.00 Városlátogatás
Helyszínek: Házsongárdi temető; Farkas utcai, Kakasos, Kétágú, Szent Mihály-templom; belvárosi séta (történelmi belváros, Mátyás király szobor, Mátyás király szülőháza, Bocskai István szülőháza)

 

Május 22.
Szentháromság vasárnapja, a Magyar Református Egység Napja

12.00–14.30 Úrvacsorás ünnepi istentisztelet, a jelenlévő püspökök szolgálatával; igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (Farkas utcai templom)

 

14.45–16.15 Koncertek (Apáczai Líceum udvara)
piciSófár (Szászrégen)
Kátai Zoltán énekmondó
Somos Zenekar

 

16.30–19.00 Kórustalálkozó a Bethlen Gábor Földész Dalkör 130. éves évfordulója alkalmából (Alsóvárosi „Kétágú" templom)

„Fesztivál utca” (Gaál Gábor utca és az Apáczai Líceum udvara)

 

12.00–16.00 Gyerekfoglalkozások (Farkas utcai kollégiumi romkert)
Szervező: Kolozsvári Egyházmegye Nőszövetsége, KOEN és az Életfa Családsegítő Egyesület

18.00 Varnus Xavér orgonaművész koncertje és áhitat (Farkas utcai templom)

„Testvérgyülekezet börze"

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke körlevélben hívta fel a Magyar Református Egyház gyülekezeteit és intézményeit – „magyar és református egységünk kifejezése gyanánt is" – testvérkapcsolatok létesítésére.

Az ez irányú szándékot legkésőbb május 8-ig lehet jelezni a testver@reformacio.ma címen. A szándéknyilatkozatban feltüntetendő az egyházkerület, egyházmegye, gyülekezet vagy intézmény neve és címe, valamint a gyülekezet lélekszáma és a kapcsolattartó elérhetősége. A jelentkezést követően az érdeklődők hozzáférést kapnak ahhoz az adatbázishoz, amelyből kiválasztható az alkalmas gyülekezet vagy intézmény.

A testvérkapcsolatot szentesítő dokumentum ünnepélyes keretek közt aláírható május 22-én, a Református Egység Napján, a kolozsvári ünnepi istentiszteletet követően vagy bármilyen más helyszínen, a partnerek igényének megfelelően.

Gyülekezetek számára ajánlott istentiszteleti rend

Azokat a gyülekezeteket is közös ünneplésre hívja a Generális Konvent, akik nem tudnak ott lenni a Magyar Református Egyház május 22-i kolozsvári egységünnepén. A Kárpát-medencei testület litrugiai és himnológiai bizottsága ennek érdekében egységes istentiszteleti rendet ajánl a magyar református egység vasárnapjára.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió