10 éves az Accrai hitvallás

2014. december 08., hétfő

10 éves az úgynevezett Accrai Hitvallás, a református világközösség legújabb kori történelmének alapdokumentuma.

Az Accrai Hitvallás ugyanakkor egy sokat vitatott vezérfonal, amelyik egyöntetűen kijelöli a keresztyének felelősségét: azoknak, akik az Istennel való szövetségben élnek ebben a világban, óhatatlan, hitből fakadó kötelességük, hogy ne hunyjanak szemet a világban tapasztalt társadalmi, strukturális igazságtalanság felett, hanem felemeljék szavukat és küzdjenek az igazságosabb világrendért. Egy olyan globális gazdasági rendért, amelyben érvényesül a szegények, elesettek, rászorulók, a globalizáció veszteseinek érdeke. A világszerte élő református családban két kérdés körül zajlik a vita: lehet egy ilyen nyilatkozatot, függetlenül attól, a tartalma helytálló-e, hitvallásnak nevezni? Illetve a helytálló-e a dokumentumban felvázolt helyzetértékelés, a neoliberális gazdaság Isten teremtői akaratával ellentétes bálványként való elvetése és az USA által megszemélyesített gazdasági és politikai erőtér birodalomként való megbélyegzése? Jubileumi sorozatunkban ehhez igyekszünk adalékot adni és arra hívjuk az olvasókat, hogy maguk adjanak választ ezekre a kérdésekre.

 

A dokumentum

Az úgynevezett Accrai Hitvallás 2004-ben fogadott teljes szövege magyarul is elérhető, és készült egy kivonat is a legfontosabb idézetekkel:

Accrai Hitvallás

Accrai Hitvallás - idézetek

 

Jubileumi tanácskozás Hannoverben

A közelmúltban az úgynevezett „Accrai Hitvallás" tizedik évfordulójának alkalmából tartott globális konzultáció arra hívja a Református Egyházak Világközösségét (REV), annak tagegyházait és az ökumenikus partnereket, hogy sokkal átfogóbb módon foglalkozzanak a gazdasági és környezeti igazságtalanság kérdésével „elemezve azokat és választ adva az igazságtalan társadalmi, politikai és gazdasági valóságra." A REV tagegyházainak Accrai nyilatkozat melletti elköteleződését célzó, hónapokon át tartó megbeszélés sorozat tetőpontjaként került megrendezésre Hannoverben november 3-5 között a konzultáció.

A Református Egyházak Világközössége továbbra is elkötelezett az Accrai Hitvallás mellett

 

Visszatekintés, helyzetértékelés és ajánlások a jövőre

A hannoveri konzultáció résztvevői zárónyilatkozatban összegezték a dokumentummal és annak hatásával kapcsolatos meglátásaikat és tettek javaslatot a REV és valamennyi tagegyháza számára a jövőbeli teendőkre és a prófétai küldetés betöltésének formájára.

Az Accrai Hitvallás tíz év távlatából - nyilatkozat

 

Európai hozzájárulás az Accra-i jubileumhoz

Az „Accrai Hitvallás” 10 éves jubileuma alkalmából világszerte regionális tanácskozásokat tartottak a dokumentumban foglalt helyzetértékelés és felhívás aktualitásáról. Európában a menekültek ügye volt a középpontban.

A tanácskozásra Hannoverben került sor októberben, a Református Egyházak Világközössége (REV) európai vezetőtestülete szervezésében. A szakmai eszmecserén, amely az Európai Egyházak Migrációs Bizottságának (CCME) és a Németországi Református Szövetség közreműködésével és a REV főtitkárának jelenlétében zajlott, az MRE-t Kanizsai Dóra, egyházunk menekültmissziójának vezetője képviselte. Az eseményről Jan-Gerd Heetderks holland lelkész, a REV Európa elnöke és Martina Wasserloos-Strunk német politológus, a szervezet regionális alelnöke számolt be:

Európai hozzájárulás az Accra-i jubileumhoz

 

A nyilatkozat aktualitása

A 2004-ben elfogadott nyilatkozatot a világszerte élő reformátusok igen eltérő módon értelmezték és különböző szinten köteleződtek el mellette. Minden kritika ellenére a dokumentum ma is fontos kiindulási alap a világszerte élő református egyházak életében. Ennek szellemében Chris Ferguson, a Református Egyházak Vikágközösségének (REV) nemrégiben kinevezett főtitkára a gazdasági és környezeti igazságosság melletti elkötelezettségük jeleként az emberkereskedelem elleni programban való aktív részvételre hívta a reformátusokat világszerte.

A Református Egyházak Világközössége főtitkárának jubileumi felhívása

 

Háttéranyagok és kommentárok

Az RVSZ nagygyűlésén 2004-ben a kárpát-medencei magyar delegáció, bár alapvetően egyetértett azzal, hogy a gazdasági és társadalmi igazságtalanság kimondása és az azzal szembeni küzdelem az egyház küldetésének része, nem tudott teljes mértékben azonosulni a dokumentum jellegével (hitvallás) és tartalmi kifogásokat is megfogalmazott az egyoldalú helyzetértékelés miatt. Így került bele a szövegbe az "abszolút tervgazdaság" elítélése is, utalva a kommunizmus "birodalmainak" ugyancsak igazságtalan és életellenes működésére. A nyilatkozatban ez a kitétel a mai napig zavart okoz. A magyar reformátusok álláspontja jelenik meg azokban a kommentárokban és elemzésekben, amelyet a delegáció korabeli tagjai és keresztyén szakértők fogalmaztak meg. A Confessio 2005/1. számában publikált írásokat a jubileum alkalmából ismét megjelentetjük:

Kommentárok magyar szemmel

 

Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió