Ökumenikus konzultáció a Koreai félsziget békés egyesítésért

2014. június 22., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (evt), Észak-Korea, Dél-Korea, észak-korea, dél-korea

Június 17-19. között ötvennégy nemzetközi résztvevő találkozott a bossey-i Ökumenikus Intézetben, hogy a Koreai-félsziget jövőjéről, az évtizedek óta várt békéről és az újraegyesítés folyamatában való nemzetközi ökumenikus részvételről tanácskozzon. Egy asztalhoz ültek az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCCK) és az Egyházak Világtanácsának (EVT) tagegyházi delegáltjai. Az EVT tagegyházaként – valamint a félsziget újraegyesítése mellett elkötelezett koreai presbiteriánus egyházak partneregyházaként – a Magyarországi Református Egyház is képviseltette magát a tanácskozáson.

Közös haladás

2014. február 26., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (evt)

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) Végrehajtó Bizottsága február elején Svájcban ülésezett azzal a céllal, hogy a 10. Nagygyűlés határozatait átültessék a stratégiába. A bizottság szem előtt tartja az egyházak „lelki zarándoklatát az igazságosságért és békéért."

Puszani utórengés

2014. január 28., címkék: puszan

Megszületett az EVT Puszani nagygyűlésén megvitatott és elfogadott egyik legfontosabb dokumentum magyar fordítása.

Palesztin állam a békéért

2013. november 25., címkék: puszan

Puszanban a világvallások képviselői is személyes köszöntést mondtak. A világ zsidóságának képviseletében az amerikai rabbi, David Fox Sandmel köszöntötte az egybegyűlteket, megbékélésre és együttműködésre hívva a vallási közösségeket, kiállva a palesztin arab állam létrehozásának szükségessége mellett.

Keresztyén misszió a vallásközi kapcsolatok tükrében

2013. november 25., címkék: puszan

A keresztyén bizonyságtétel a pluralista világban magába foglalja a más vallású és kultúrájú emberekkel folytatott párbeszédet – hangzott el az ökumenikus alaptétel Puszanban.

Az egység ajándék és feladat

2013. november 19., címkék: nyilatkozat, puszan

Az EVT 10. nagygyűlésén Puszanban a képviselők megerősítették az egyház egysége melletti elkötelezettségüket és megfogalmazták aktuális állásfoglalásukat az ökumenikus kapcsolatokról.

„Mi vagyunk a margók”

2013. november 08., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), puszan

„Pakisztánban, mi keresztyének vagyunk a margók" – mondta Samuel Azariah, a Pakisztáni Egyház moderátora, reflektálva arra a nyomásra, amellyel a pakisztáni keresztyén közösségnek szembe kell néznie.

Első nő az EVT élén

2013. november 08., címkék: puszan

Történetében először választott nőt moderátorává az EVT Központi Bizottsága.

Békezarándoklat a Koreai-félszigeten

2013. november 08., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (wcc)

Pont 60 éve, hogy kettészakadt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság. Azóta is számos erőfeszítést tettek a koreai béke és újraegyesítés előmozdítására.

Úti beszámolók az ökumenikus zarándoklatról

2013. november 08., címkék: puszan

A nagygyűlés elfogadta a korábbi moderátor és a főtitkár jelentéseit, amelyek számot adtak arról, hogy hol állunk azon az úton, aminek célja a keresztyének egysége.

Záróüzenet Puszanból

2013. november 08., címkék: záróüzenet, puszan

Hazai idő szerint hajnali öt órakor a záróüzenet elfogadásával ért véget az EVT 10. nagygyűlése Puszan városában.

Koreai, magyar, két jó barát

2013. november 07., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (wcc)

Koreai testvéregyházaink oroszlánrészt vállaltak a nagyszabású esemény előkészítésében. Mély hitük, vendégszeretetük, áldozatkészségük, nagyvonalúságuk és a professzionális szervezés az egész keresztyén világot lenyűgözte.

Az EVT kiáll az emberi jogokért

2013. november 07., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (wcc)

Az nagygyűlés a szolidaritás közösségeként valamennyi ülésén felemeli hangját sürgető nyilvános, emberi jogi és politikai kérdésekben. A nagygyűlés konszenzussal fogadta el az idei állásfoglalásokat.

Umulga a nemek közötti egyenlőségért

2013. november 07., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (wcc)

Az Egyházak Világtanácsa elkötelezett híve a nemek közti egyenlőség ügyének. Kampánya a puszani Nagygyűlésen, a Madang kiállítóteremben folytatódik. Ez az Umulga nevű közösségi tér.

Keresztyénnek lenni Ázsiában

2013. november 07., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (wcc)

A sokszínű Ázsia, a vallási pluralizmus kontinense, ahol egyszerre figyelhető meg jólét és a nyomor jelenléte. A kontinens egyházai „igazságosság és béke" felé vezető utat keresik a társadalomban.

Új elnökök az EVT élén

2013. november 06., címkék: egyházak világtanácsa (evt), puszan, egyházak világtanácsa (wcc), egyházak világtanácsa központi bizottság, bölcskei gusztáv

A nagygyűlés első körben megválasztotta az elnököket és a Központi Bizottság tagjairól is döntött, Bölcskei Gusztáv is tag lett.

Az igazság és a békesség felé

2013. november 05., címkék: puszan, ódor balázs, reformátusok lapja

Tizedik nagygyűlését tartja az Egyházak Világtanácsa (EVT) október 30. és november 8. között. A dél-koreai Puszan városában a legkülönfélébb hagyományú keresztyének találkoznak szerte a világból. Ódor Balázs külügyi irodavezetővel, a magyar delegáció egyik tagjával beszélgettünk.

Bölcskei Gusztáv örmény egyházvezetőkkel találkozott

2013. november 04., címkék: bölcskei gusztáv, puszan

Bölcskei Gusztáv az MRE zsinatának lelkészi elnöke II. Karekin örményországi katholikosszal és Nareg Alemezian libanoni érsekkel, a cilíciai katholikosz képviselőjével is találkozott az Egyházak Világtanácsa (EVT) nagygyűlése alkalmával.

Konrad Raiser Puszanban

2013. november 04., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), puszan, Konrad Raiser

Az Egyházak Világtanácsa 10. nagygyűlésén a szervezet korábbi főtitkárai is aktívan részt vesznek. Konrad Raiser, az ökumenikus mozgalom nagy veteránja Vallás, hatalom és politika címmel megjelent új könyvét is bemutatta, amelyben a vallások lehetséges új szerepéről és a hatalommal való viszonyukról ír.

Hilarion metropolita megosztó beszéde

2013. november 04., címkék: puszan, egyházak világtanácsa (evt), egyházak világtanácsa (wcc)

Az orosz ortodox metropolita hozzászólása a hagyományos keresztyén értékekről és szekularizáció folyamatáról az Egyházak Világtanácsa október 30-án kezdődött puszani nagygyűlésén megosztotta a hallgatóságot.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.