A gazdasági és ökológiai igazságosság tárgyában javaslatokat megfogalmazó szekció jelentése ismét vitákat váltott ki a Református Egyházak Világközössége (REV) plenáris ülésen. Az előző nagygyűlésen elfogadott úgynevezett „Accrai Hitvallás” szellemében a REV elkötelezett a gazdasági igazságtalanság és ökológiai felelőtlenség elleni küzdelemben.
A Református Egyházak Világközössége nagygyűlésén a delegáltak zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben számos politikai és társadalmi kérdés mellett a szlovákiai magyarok szabad anyanyelvhasználata mellett is állást foglaltak.
Úgy tűnt, minimális lesz az őslakos amerikaiak száma az Egyesülő Nagygyűlésen Grand Rapidsban, azonban a június 22-i, események ennek az ellenkezőjét bizonyították.
Európa nem delegált sem laikust, sem fiatalt a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestületébe. A választásokkal és a Grand Rapids-i találkozóval kapcsolatban Ódor Balázs külügyi irodavezetőt, a Végrehajtó Bizottság most leköszönő tagját kérdeztük.
Magyar idő szerint este tizenegy után lezárultak a választások Grand Rapidsben. A Református Egyházak Világközösségének új elnöke Dr. Jerry Pillay, a Dél-Afrikai Egyesülő Presbiteriánus Egyház főtitkára lett.
A dél-afrikai református lelkész, Dr. Nico Smith halálhíre a Református Egyházak Világközösségének ülése elején futott be Grand Rapidsbe. A résztvevők néma főhajtással emlékeztek rá. Ki volt Smith lelkész?
Nagy Mariann Fruzsina és Ábrahám Zsófia két református fiatal, akik lehetőséget kaptak arra, hogy önkéntes segítőként részt vegyenek a Református Egyházak Világközösségének megalakulásán, Grand Rapids-ban.
Az Egyesülő Nagygyűlés delegáltjai alárták az újonnan alakult Református Egyházak Világközösségének alkotmányát Grand Rapidsban. Ide kattintva megtekintheti az eseményről készített videófelvételt.
Grand Rapids Református Nagytemplomában tartott vasárnapi istentisztelet mély benyomást tett a REV küldötteire. Az ünnepi alkalmon számos, az Egyesülő Nagygyűlésre delegált afrikai református vett részt. Az igei szolgálatot Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának elnöke végezte.
A nagygyűlés a világközösséget alkotó helyi közösségek, azaz a tagegyházak delegáltjainak lelki és istentiszteleti közössége, amely egyben értékeli az eddigi közös szolgálatot világban és irányt szab az elkövetkező hét évre. Éppen ezért fontos mozzanat a választás is. Nem mindegy, ki kerül a vezetőtestületekbe, az Elnökségbe és a Végrehajtó Bizottságba. A helyzet a korábbiakhoz képest azonban radikálisan megváltozott.
Háromezren ünnepelték vasárnap az új református világszervezet létrejöttét, az istentiszteleten a gyermekek is szerepet kaptak.
A nagygyűlés hivatalos honlapján keresztül minden érdeklődő részese lehet az istentiszteleteknek.
Főtitkári beszédében dr. Setri Nyomi református lelkész, a korábbi Református Világszövetség főtitkára június 20-án Grand Rapidsban az egyház radikális elkötelezettségéről szólt mindenféle leértékeléssel, hatalmi lejáratással szemben.
Az Egyesülő Nagygyűlés pénteki megnyitóját megelőzően a világ minden tájáról nők és fiatalok érkeztek a Calvin College-ba, hogy megosszák ötleteiket, gondolataikat és felkészüljenek a történelmi jelentőségű eseményre.
A Református Egyházak Világközössége (REV) nagygyűlésének résztvevői megemlékeztek arról a 73 delegáltról, akinek vízumkérvényét és beutazását megtagadták az amerikai hatóságok.
Az Egyházak Világtanácsa főtitkára, Dr. Olav Fykse Tveit lelkész köszöntötte a Református Egyházak Világközösségét, amely Grand Rapidsben június 18-án megalakult.
Magyar idő szerint hajnali egy órakor ért véget a Református Egyházak Világközössége első plenáris ülése, amelyen elfogadták az új világszervezet alkotmányát. Európai részről Bölcskei Gusztáv írta alá a dokumentumot. A plenáris ülés után regionális találkozókra kerül sor, ahol egy-egy kontinens képviselői gyűlnek össze, hogy többek között az új világszervezet vezető testületébe történő választásról egyeztessenek.
Pénteken először a Református Ökumenikus Tanács, majd pedig a Református Világszövetség közgyűlése hivatalosan is kimondta megszűnését, amennyiben elfogadták az egyesülés alapokmányát.
Az új református világszervezet nagygyűlésén a közösség és az igazságosság áll a középpontban.
A Grand Rapidsben születő új református világszervezet végrehajtó bizottságába Európából összesen három jelölt kerülhet be – Sütő Zsanett pótjelöltként indul.