Európa nem delegált sem laikust, sem fiatalt a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestületébe. Különösen azok a kisegyházak kifogásolták a jelölési folyamat végeredményét, amelyekben a felszentelt lelkészek mellett kiemelten fontos szerep jut a gyülekezetek vezetésében és magában az istentiszteleti életben is a „laikus” egyháztagoknak. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az öreg kontinens 3 jelöltet állíthatott az összesen 29 főt számláló Végrehajtó Bizottságba. Az ökumenikus testületekben elfogadott szabályok alapján ideális esetben egy férfit, egy nőt és egy fiatalt várt a jelölőbizottság. Az európai régió ugyanakkor már korábban megállapodott abban, hogy elnöknek Bas Plaisiert, a Holland Protestáns Egyház korábbi főtitkárát, a folyamatosság jegyében Peter Bukowskit, a német Református Szövetség moderátorát, valamint Charyl Mebant, az Ír Egyház lelkésznőjét jelöli. A magyar egyházak ezen felül a MRE ifjúsági delegáltját ajánlották fel arra az esetre, ha a jelölőbizottság a kvótákban meghatározott egyensúly biztosítására fenntartott egy helyre Európából neveznének meg jelöltet. Bölcskei Gusztáv a REV európai elnökeként hivatalból a testület tagja lett. A választásokkal és a Grand Rapids-i találkozóval kapcsolatban Ódor Balázs külügyi irodavezetőt, a Végrehajtó Bizottság most leköszönő tagját kérdeztük.

Kudarc a magyar delegáció számára, hogy az egyetlen fiatal európai jelölt, Sütő Zsanett nem került be a REV vezetőtestületébe?

Kudarcnak semmiképp sem mondanám, hacsak nem a kontinens számára. A mi célunk nem az volt, hogy még egy magyart bejuttassunk. Nem játszmát akartunk. Inkább jelzésértékű volt az egész folyamat, amely azzal kezdődött, hogy a magyar egyházak egy nyilatkozatban hívták fel az európai tagegyházak figyelmét még áprilisban arra, hogy ha már közösségről beszélünk, sőt a ’történelmi’ egyesülés nyomán létrejövő új szervezet nevében is erre hivatkozunk, akkor figyelembe kell venni az együtt megállapított közösségi irányelveket. Ezek értelmében nem delegálhatunk három öreg lelkészt a vezetőtestületbe. Annak rossz üzenete lenne, nem éppen vidám egyházképet feltételezne a háttérben. S minthogy Zsanett személyében egy kiváló, képzett ifjúsági delegáltunk volt, felajánlottuk őt. Így került negyedikként a listára. Azt is leírtuk, hogy számunkra az a fontos, hogy arra érdemes és alkalmas emberek képviseljék Európát. Végül pedig, ha nevek nélkül is, de azt is nyilvánvalóvá tettük, hogy a régi bizottsági tagok közül azt támogatjuk, aki valóban dolgozott is. Ezt most nem helyettesíteném be konkrét nevekkel.

Ha választásra kerül a sor, akkor gyakran más logika is működésbe lép, nem csak a közösség és az igazságosság, amely a leggyakrabban emlegetett két szó volt Grand Rapidsben.

Pontosan. Éppen ezért volt fontos a mi számunkra, hogy mindenben, amit teszünk, erről a kettőről tanúskodjunk. Jó érzés is volt, hogy nálunk a szavak és a tettek nem váltak el egymástól és nagyon „európai módra” forgolódtak delegáltjaink. Ez azért is fontos, mert mi adjuk az elnököt a régióban, az ő felelőssége, hogy a regionális üléseket vezesse és az esetleges feszültségeket kezelje.

Ezek szerint voltak ilyenek?

A választással együtt jár, főként ha befolyásos egyházak mindenáron képviselőt akarnak abba a testületbe, ahol a korábbi hét helyett összesen három helyünk van. Nem kell ahhoz komoly matektudás, hogy belássuk: ez nem megy. Amikor megtudtuk, hogy a jelölő bizottság első körben, felülírva a korábbi európai akaratot, Zsanettet akarta felvenni a Végrehajtó Bizottságba, püspök úrnak elnökként arról kellett meggyőznie a bizottság elnökét, hogy ragaszkodjanak a régiós megállapodáshoz. Furcsa helyzet, de azt hiszem, ez a nagyvonalúság hitelesít minket és azt, hogy mi tényleg a közösségért jöttünk Grand Rapidsba.

Európának mégiscsak jutott egy negyedik hely.

Így van, hiszen Treasurer-ként (pénzügyi igazgató) a svájci delegált, Gottfried Locher kapott meghívást a végrehajtó testületbe. Hogy miért éppen ő, nem tudjuk, hiszen erre Európa nem jelölte őt és bármelyik kontinens bármely delegáltja választható lett volna. Itt is felmerült egyébként Zsanett neve a regionális egyeztetésen, hiszen éppen ehhez ért. Ezt is sikerült „megakadályoznunk”. Összességében azt gondolom, hogy mindenki saját magának tartozik elszámolással a szándékairól, arról, hogy egyenesen és átláthatóan járt-e el. Mi így tettünk, és ez a lényeg. Jó érzés az, hogy a minden jel szerint nekünk magyaroknak nincs szükségünk már arra, hogy bármelyik európai ország demokráciára oktasson minket.

A jövőre nézve egyébként a szabályozás is megváltozott. Valamennyi régiónak kétszer annyi jelöltet kell állítania, mint amennyi helye van, egyenlő arányban nőket és férfiakat, illetve fiatalokat is. A fontossági sorrendet sem nevezhetik majd meg a régiók. Azaz a végső javaslatot összeállító jelölőbizottságnak nagyobb befolyása lesz a kiválasztás folyamatára, ami hozzájárulhat az átláthatóság növeléséhez és a rossz kompromisszumok elkerüléséhez.  

A nagygyűlés azért nem csak a választásokról szólt. Mik voltak a lényeges mozzanatok az elmúlt majd két hétben?

Valóban, a lényeg maga az egyesülés, a REV létrejötte, illetve ezzel összefüggésben világ reformátusságának önmeghatározása volt. Ez utóbbit tömören úgy foglalhatnánk össze, hogy a világ reformátussága megerősíti és elmélyíti közösségét azért, hogy hiteles szereplője legyen a társadalmi, gazdasági és ökonómiai igazságtalanság elleni fellépésnek. Rengeteg ügyet tárgyalnak ilyenkor a szekciók és bizottságok. A legfontosabb mégis az, hogy legyen egy közös víziónk arról, hogy miként lehetünk Krisztus evangéliumának hiteles tanúi a legkülönbözőbb helyzetekben, amelyek között élünk. Ehhez lényegileg hozzátartozik az, hogy komolyan vesszük a nyilvánvaló gazságokat, a spekulatív tőke irreális hatalmát, az önmagát kizárólagosnak kikiáltó neoliberális kapitalizmus önzését. Ezt mi magyarok is megértjük, hiszen szenvedünk magunk is a kiszolgáltatottságtól. Gondoljunk csak az erőltetett privatizációra, a korrupt és felelőtlen politikai vezetésre, a szegénységre. Keresztyén közösségként nem mondhatjuk, hogy mindebben semmit sem tehetünk. Arra kell vigyáznunk azonban, hogy mindezt hitvallásában biztos egyházként és ne politikai ideológiát követő társadalmi szervezetként vagy mozgalomként tegyük. Nagyon élesen fogalmazva, ne a neokommunizmus, hanem a Szentírás vezessen minket. Hamarosan közzé tesszük egyébként magyarul is a nagygyűlés két legfontosabb dokumentumát és igyekszünk fel is dolgozni azokat.

Mi volt személyesen a legmeghatározóbb élmény a számodra?

Két dolog. Először is az istentiszteletek. Minden nap már reggel 8-kor bibliaórára gyűltünk össze kis körökben, reggel és este is istentiszteletet ünnepeltünk és voltak rendhagyó igei alkalmak is. Hol máshol válik kézzel foghatóvá a közösségünk, ha nem igehallgató és úrvacsorázó gyülekezetként? Nagyon jók voltak ezek az alkalmak, tartalmukban és formájukban egyaránt. Izgalmasan keveredett a hagyományos református liturgia új elemekkel. Az egyházzenei rész kimondottan jó volt. Remélem, hogy sokan követték az élő közvetítéseket a honlapon keresztül. Még mindig érdemes ellátogatni a nagygyűlés honlapjára.

Mi volt a másik?

Az már magyar vonatkozású. Azt hiszem a kárpát-medence egyházaiból, illetve az Amerikából érkező valamennyi magyar delegált és résztvevő számára az a tény, hogy tavaly május 22-én nekünk már megvolt a magunk „egyesülő nagygyűlése”, különlegessé tette ezt a találkozót. Mi magyarok ott elővételeztünk valamit abból, ami itt történt. Ezt egyébként nem csak mi látjuk így. Annak idején a Református Világszövetség elnöke és főtitkára is ebben a szellemben köszöntötte az Alkotmányozó Zsinatunkat. Ebben a helyzetben, én úgy érzem, csak a közösség fanatikusai lehettünk itt Grand Rapidsben. Hiszen ez rólunk is szól. Csak remélni tudom, hogy ebben a közösségben éppúgy otthonosan tudjuk majd érezni magunkat, mint a Magyar Református Egyház közösségében.

Ezek szerint veszély is fenyegeti a közösséget?

Sajnos igen. Az elmúlt évek során meg is osztottuk az európai testvérekkel az aggodalmunkat. Grand Rapidsben a közösség a tét. Ami a leginkább kockára teheti ezt, az az igazságosság kérdésének kezelése. Ahogy említettem, ha egy politikai ideológia alapján, kimondottan Amerika ellenes éllel, egy tartalmában kiüresedett felszabadítási teológia felől közelítünk a társadalmi kérdésekhez – ahogy ez a legutóbbi nagygyűlésen, Accra-ban történt -, az jelentős feszültségeket szülhet. Bár az európai reformátusok leginkább a háttérben dohognak, a plenáris ülésen a békesség kedvéért „politikailag korrektek” igyekeznek lenni, most úgy érzem, hogy a gazdasági igazságosság témája szakítópróba lesz. Holnap, amikor a vonatkozó szekció jelentését értékeljük és a javaslatokról döntünk, minden kiderül. Addig jóhiszeműen tartom magam a közös meggyőződésünkhöz: a közösség és az igazságosság egyazon érme két oldala.

Csepregi Botond