Megjelent a Református Tiszántúl legújabb száma

2010. március 18., címkék: Hírek, fekete károly, százvai lászló, hörcsik richárd, bölcskei gusztáv, tiszántúli egyházkerület, Fekete Károly

„A kezdetekre nem kell várni, a kezdeteket el kell kezdeni…” olvashatjuk Bodó Sára írásában. Az egyetemi docens címlapon ír „Mire jó egy rejtett kezdet?” címmel a Tiszántúli Református Egyházkerület lapjában.

„Kárpátalján aki magyar, az hívő ember is”

2010. március 17., címkék: kitüntetés, kárpátaljai egyházkerület, református oktatás, Hírek, zán fábián sándor

Csak úgy maradhat meg a kárpátaljai magyarság Európa térképén, ha van identitása és célja, valamint Isten dicsőségére akar élni – nyilatkozta Zán Fábián Sándor, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést. A kárpátaljai püspök, valamint László Károly, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum lelkész igazgatója a kárpátaljai magyarság fennmaradásának megőrzése érdekében tett munkájáért kapott magyar állami kitüntetést.

Köszönet Kovács Árpádnak

2010. március 17., címkék: kitüntetés, kálvin emlékév, kovács árpád, Hírek, zsinati elnökség

A református egyház iránt tanúsított jóindulatáért, és a hazánkért végzett áldozatos munkájáért emlékérmét adományozott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége Kovács Árpádnak. Az Állami Számvevőszék volt elnöke a Kálvin János születésének 500. évfordulójára kiadott emlékérmét Budapesten, a zsinat elnökségi tanácsának ülésén vette át március 17-én, szerdán.

Megtartó erő a végvárakban – protestantizmus Magyarország keleti végein címmel konferenciát szerveznek Nagyecseden

2010. március 17., címkék: nagyecsed, Hírek, Fabiny Tamás, megemlékezés, bölcskei gusztáv, protestáns

A Protestáns Pátens visszavonásának 150. évfordulója alkalmából hallhatnak előadásokat a résztvevők március 19-én, pénteken a Nagyecsedi Református Templomban délután öt órától.

Idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven

2010. március 16., címkék: Hírek, kenya, világmisszió, bölcsföldi andrás, teológus, reformátusok lapja

Hazaérkezett a kenyai missziós kurzus. A négy magyarországi teológia hallgatóiból és lelkészekből álló csapat tizenkét napot töltött Afrikában.

"Post tenebras lux" – Sötétség után fény

2010. március 16., címkék: genf, kálvin jános, ifjúsági nap, Hírek, kecskemét

Genf városának jelmondata volt ez, és ezzel a mondattal indították útjára a Kecskeméti Ifjúsági Találkozó szervezését, amely március 27. -én, "Virágszombaton" lesz.

Regionális pedagógus továbbképző központ a tanárképzésért – a református tanítóképző is csatlakozott

2010. március 16., címkék: felsőoktatás, Hírek, református oktatás

Az Észak-alföldi régió tanárképzésének korszerűsítésére nyert 186 millió forintos uniós támogatást a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola konzorciuma.

Megerősítés a szeretetben

2010. március 16., címkék: ifjúsági misszió, adománygyűjtés, Hírek, kecskemét

A Szeretet-Hét javára jótékonysági zenés áhítatot tartanak március 22-én, hétfőn délután öt órakor Kecskeméten az Újkollégium Dísztermében.

Pécsi kórus lép fel a Budapesti Történeti Múzeumban

2010. március 16., címkék: szenczi molnár albert, kálvin jános, kálvin kiállítás, hangverseny, Hírek

A Kálvin Hagyománya című kiállítás záróeseményeként kórushangverseny lesz a Budapesti Történeti Múzeumban március 21-én, vasárnap délután négy órától.

Töretlen hittel ember és magyar

2010. március 15., címkék: március 15, wass albert, megemlékezés, Hírek, takaró mihály

Nemzeti ünnepünkön a tizenkét éve elhunyt refomátus irodalmár, Wass Albert eddig még kiadatlan gondolatait közöljük máricus tizenötödikéről. "Wass Albert megítélésnek a megváltoztatása egy hatalmas áttörési lehetőség, amelyben végre sikerrel lehetne fellépni az ellen a nézetdiktatúra és ízlésterror ellen, amely ezt az országot a rendszerváltozás óta egyre jobban nyomasztólag uralja" – mondja Takaró Mihály irodalomtörénész, aki sok érdekességet mesél Wass Albertről, többek között azt, hogy az író egyházi tisztséget töltött be és élete végéig laikus prédikátorként szolgált.

Vallásszabadság húsz év távlatából

2010. március 12., címkék: megemlékezés, erdő péter, egyházi törvény, Hírek

A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról hozott 1990. évi IV. törvény elsősorban az emberek szabadságáról szólt – mondta Platthy Iván nyugalmazott államtitkár a törvény megalkotásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián Szegeden.

Orpheus visszatér – Új folyóirat indult a Károlin

2010. március 11., címkék: károli egyetem, Hírek, folyóirat

A Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) olyan gyümölcs termett, amelynek alapján mindenki saját belátása szerint ítélhet – mondta Botos Máté az evangéliumot idézve. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja a Károli Történeti Intézetének gondozásában megjelent Orpheus Noster folyóirat március 9-i bemutatásán méltatta a református egyetem tudományos tevékenységét a KRE bölcsészkarának dísztermében.

Megújul a debreceni Nagytemplom és a Református Kollégium környezete

2010. március 11., címkék: debreceni nagytemplom, debreceni református kollégium, felújítás, Hírek

A debreceni belváros rehabilitációjának első ütemében megújul a Református Kollégium és a Nagytemplom közötti emlékkert és romkert; utóbbi megvalósítására 197,9 millió forint uniós támogatást nyert a cívisváros önkormányzata.

Milyen az édesanyák helyzete?

2010. március 10., címkék: család, európai unió, Hírek, közvélemény-kutatás

Az Európai Bizottság Family Platform (Családok Platformja) néven elindított egy kutatási projektet, amelynek célja, hogy meghatározzák, mely témákban vizsgálják a családok jól-létét.

Állami kitüntetést kapott Dr. Csorba Éva a Bethesda Gyermekkórház orvosa

2010. március 10., címkék: kitüntetés, március 15, bethesda gyermekkórház, Hírek, csorba éva

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült az égéssérült gyermekek gyógyulásáért végzett áldozatos és kimagasló szakmai munkájáért Dr. Csorba Éva, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ vezető főorvosa.

Lelki mélység a hétköznapokban és a szolgálatban – Szolgálat a társadalom peremén élők között

2010. március 10., címkék: misszió, dunamelléki egyházkerület, károli egyetem, Hírek, egyházi felsőoktatás

Két kurzust is indít ez év áprilisában a Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézet ("KMTI"), melyeket a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közös szervezésben, a Lelkésztovábbképző program keretében rendeznek.

Mit mond a Biblia a házasságról?

2010. március 10., címkék: házasságkötés, biblia, Hírek

Házaskurzus indul, március 11-től kéthetente csütörtökön este hat és kilenc óra között a Stefánia palota éttermében. Várják mindazokat, akik szeretnék kapcsolatukat házastársukkal elmélyíteni, szeretnének többet megtudni a másikról, szeretnének ránézni kapcsolatuk működésére.

Kórushangverseny Debrecenben

2010. március 09., címkék: debreceni kistemplom, Hírek, hangverseny

Közös hangversenyt ad a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara és a debreceni Kistemplom Lauda Dominum Kórusa március 21-én, vasárnap 17 órakor Debrecenben a Kistemplomban.

A szeretet-kapcsolat gyógyító ereje

2010. március 09., címkék: önkéntes, missziói központ (rmk), kórházmisszió, Hírek

"Beteglátogató önkéntesek napját" szervez a Református Kórházmisszió március 19-én, pénteken fél tíztől a Református Missziói Központ épületében.

Kamerunért imádkoztak a világ 175 országában

2010. március 08., címkék: börtönmisszió, kamerun, ökumenikus, női világimanap, Hírek

Banánkenyér, spenótos marhahús és banán minden mennyiségben, magyar, cigány és afro-pidzsi nyelven dalolt énekek. Ökumenikus világimanapot tartottak világszerte, köztük hazánkban is. Százhetvenöt országban imádkoztak Kamerunért március 5-én. Az ünnep mindenhol más, mégis hasonló volt. Bagdán Zsuzsanna Csillaghegyről és Óbudáról, Békefy-Röhrig Klaudia a kalocsai és pálhalmai börtönből hozott világimanapi beszámolót.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.