A demokrácia krízise és határai

2013. október 11., címkék: meöt, szociáletika

Ezzel a  címmel rendezte meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága mini-konferenciáját október kilencedikén a lágymányosi Ökumenikus Központban.

Szinitalálkozó (Edélyi IKE)

2013. október 11., címkék: ifi esemény

Időpont: november 9.

Két új állás a Szeretetszolgálatnál

2013. október 11., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat, szeretetszolgálat (mrsz)

Adomány-koordinátor és projekt-koordinátor munkakörökbe keres azonnali kezdéssel munkatársat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Veled kezdődik

2013. október 10., címkék: ifi, 72 óra, megnyitó

Megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül október 10-én. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági bizottságai idén hatodszor indították útjukra országos ökumenikus önkéntes ifjúsági akciójukat. A kezdeményezésben október 10. és 13. között több mint nyolcezer önkéntes vesz részt az ország 86 településén, ahol 350 szociális, ökológiai vagy fejlesztő projektet végeznek el.

A belső szobában

2013. október 10., címkék: ifi, imaéjjel

Református fiatalok voltak együtt október 4-én estétől másnap hajnalig baráti közösségben és imádságban. Magyarországi és határon túli református fiatalok, Mezőtelkitől Beregszászig.

Nem született ítélet

2013. október 10., címkék: székely mikó kollégium (sepsiszentgyörgy), székely mikó kollégium

Nem hoz jogerős ítéletet a román legfelső bíróság a Mikó-ügy csütörtöki fellebbviteli tárgyalásán, a bíróság csak arról dönt, hogy illetékes-e az ügyben - közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az egyik vádlott ügyvédje.

Munkatársat keres a KIMM

2013. október 10., címkék: kimm, pályázat, Pályázat

A Ráckeresztúri Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának keresztyén elkötelezettségű stábja férfi munkatársat keres.

Az Egyházak Világtanácsa gyászolja Lampedusa menekültjeit

2013. október 10., címkék: egyházak világtanácsa (evt)

Az Egyházak Világtanácsának (WCC) főtitkára, Olav Fykse Tveit lelkipásztor „szomorúnak, rémületesnek és aggasztónak" nevezte annak a több száz afrikai menekültnek a halálát, akik úton Európa felé életüket vesztették Lampedusa szigeténél.

Feloldódtak a feszültségek, megnyíltak a szívek

2013. október 09., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), baja, filadelfia-ház

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!" /Filippi 4,4./ – Beszterczey András lelkipásztor e szavakkal nyitotta meg a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Fogyatékos Nappali Intézményének (FONI) és a Filadelfia-ház Fogyatékosokat Segítő Református Központ közös találkozóját október első hétvégéjén.

100 éve hunyt el Balogh Ferenc egyháztörténész

2013. október 09., címkék: évforduló, debrecen, balogh ferenc

Munkásságain keresztül külföldön is hírt adtak a magyar protestantizmus életéről. Számos kiemelkedő jelentőségű ünnepi beszéd elmondását vállalta magára, köztük Debrecenben a gályarab-emlékoszlop felavatásán is.

Zöldülő egyház

2013. október 08., címkék: ökogyülekezet, ökogyülekezeti-díj, klauzál tér

A 2013. évi pályázati kiírás volt a második az Ökogyülekezeti Program életében. A teremtésvédelemben élenjáró gyülekezetek ökogyülekezeti címre és ökogyülekezeti díjra pályázhattak. Ezúttal nyolc pályamű részesült kedvező elbírálásban, az ünnepélyes díjátadó október 6-án, a Teremtés Hetének zárónapján volt Budapesten, a Klauzál Téri Református Gyülekezet közösségi termében.

Legyen vége az erőszaknak

2013. október 07., címkék: pakisztán, szíria, ökumenikus tanács (meöt)

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) felszólalt a pakisztáni vallási erőszak ellen, s közleményben fordult a szíriai kormányhoz is, tegyen meg mindent a béke helyreállításáért.

Teremtésünnep a Berettyó partján

2013. október 07., címkék: teremtés hete, berettyóújfalu-szentmárton, teremtésvédelem, teremtéshete, teremtésünnep

A berettyóújfalu-szentmártoni gyülekezet egész napos programsorozattal kapcsolódott be a teremtés hetébe.

Gazdasági munkatársat keres az MRE Válaszút Misszió

2013. október 07., címkék: válaszút misszió, pályázat, pályázatok, Pályázat

Budapesti drogkonzultációs irodájába gazdasági végzettséggel rendelkező, pályázatírásban jártas ügyvezető munkatársat keres az MRE Válaszút Misszió.

Az evangéliumot a középpontba

2013. október 07., címkék: bölcskei gusztáv, reformáció 500, zürich

Ünnepi istentisztelettel kezdődött meg a reformáció 500 éves jubileumát előkészítő nagyszabású kongresszus október 6-án. Aki számít, részt vesz a SEK és EKD szervezte eseményen Zürichben. A svájci város ad otthont október 6. és 9. között a reformáció jubileumát előkészítő konferenciának, amelyen a kárpát-medencei magyar reformátusságot Bölcskei Gusztáv, Kató Béla és Fazekas László püspökök képviselik. Bölcskei Gusztáv az MRE lelkészi elnöke a Kálvin gazdaságetikáját feldolgozó munkacsoport moderálása mellett az eseményt lezáró pódiumbeszélgetésben is ott lesz.

Isten hozott Tångagärdeben

2013. október 05., címkék: Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége a svédországi magyar protestánsok gyülekezeti otthonában, Tångagärdén tartotta meg éves találkozóját.

Új szobrot kap a fejdelem Erdélyben

2013. október 05., címkék: egység, kató béla, bethlen gábor

Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából szobrot avatnak október 23-én a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség templomának kertjében. A közelgő szoborállítás kapcsán Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével Mihály Noémi, az Agnus Rádió munkatársa beszélgetett. A Kétágú templom melletti szobor Péterfy László szobrászművész alkotása.

„Jó érzés segíteni”

2013. október 04., címkék: juhász zsófia szeretetotthon, önkéntesség, diakónia

Közel száz önkéntes segítségével számos fejlesztést végeztek a Magyarországi Református Egyház legnagyobb létszámú és egyben legrégebbi fogyatékosokat gondozó és ápoló intézményében szeptember 28-án. Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthonban a General Electric (GE) amerikai központjától elnyert 5500 dolláros támogatásból akadálymentesítés, területrendezés és új garázskapuk építése valósult meg.

A roma integráció európai kihívás

2013. október 04., címkék: cigánymisszió, észak-rajna-vesztfália

Október első hetében német politikusokból álló delegáció látogat Magyarországra és Szerbiába, a régió cigányok közötti munkájának jobb megismerése céljából.

Online is közösségben

2013. október 04., címkék: skype, ifi, imaéjjel 2013

Fiatalok az Imaéjjel alkalmával szívesen kapcsolódnának néhány perce – skype segítségével – határon túli helyszínekkel.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió