Új szobrot kap a fejdelem Erdélyben

2013. október 05., szombat

Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából szobrot avatnak október 23-én a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség templomának kertjében. A közelgő szoborállítás kapcsán Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével Mihály Noémi, az Agnus Rádió munkatársa beszélgetett. A Kétágú templom melletti szobor Péterfy László szobrászművész alkotása.

Kató Béla az interjúban elmondta, hogy Erdély lázban ég a 400. éves évforduló miatt. Számos szervezet, egyesület, alapítvány vette fel az egykori fejedelem nevét. Ez a püspök szerint azt jelzi, hogy „hogy Bethlen Gábor cselekedete, tette, példája nagyon elevenen él az utódokban is. Bethlen Gábor személyisége nem egy megosztó személyiség, akár a felekezetek között is egyetértés van abban, hogy ő nem csak a reformátusoké volt." Tevékenysége sokrétű volt, rövid idő alatt tudott maradandót alkotni. Erdély aranykorát alapozta meg, aranyozta be, ezért méltó és szükséges, hogy rá emlékezzünk.

Kató Béla azt is elmondta, hogy a szoborállításra a felkérés a budapesti Bethlen Gábor Alapítványtól érkezett, mely Alapítvány rendkívül sok személyiségnek adott át Bethlen Gábor díjat. Köztük neki is. Ennek kapcsán kereste meg az alapítvány kuratóriuma, hogy vállalna-e mint díjazott, és mint a református egyház püspöke a Bethlen-szoborállításában aktív szerepet. Szűk körű védnöki testület jött létre: Lezsák Sándort, az országgyűlés alelnökét, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnökét, Böjte Csaba ferences atyát és Kató Bélát kérték fel. „A mi feladatunk, hogy a helyszínt, a talapzatot, az ünnepséget szervezzük meg"-foglalta össze Kató Béla.

A szobor maga nem volt egészen újkeletű, mivel Péterfi László, aki maga is erdélyi származású, édesapja református lelkész volt, már a nyolcvanas években elkészített egy kis Bethlen Gábor szobrot bronzból, amely ott állt az elnökségi szobában az íróasztalon. Ez adta a gondolatot arra, hogy őt kérjék fel az egészalakos szobor megtervezésére.

„A magyarországi alapítvány igyekezett a szobor költségeit előteremteni és részben a művész honoráriumát is megfizetni. Persze menetközben változások történtek, nem gyűlt össze az összeg, ezért mi is közadakozást nyitottunk és lehet hogy nem csak a talapzatra, hanem a költségekhez is hozzá kell járulnunk, de hiszünk abban, hogy az egész Kárpát-medencéből, sőt távolabbról is lesz annyi magyar ember aki Bethlen Gábor szellemiségéért áldozni fog, és ezt a szobrot október 23-án a kijelölt helyen fel tudjuk állítani. A városi tanács az előzetes építkezési engedélyt már kiadta, és ezzel jelezte, hogy semmi különösebb akadályt nem kíván a szoboravatás elé gördíteni. Október 23. fontos dátum, hiszen a magyar '56-os szabadságharc kitörésének is az emlékezete, valószínű, hogy egybecsengések is lesznek a két ünnep között, de ez nem zavar bennünket, a szabadságért küzdöttek, álltak ki. Bethlen Gábor is tulajdonképpen a közösségért állt ki, és biztosította mindenféle eszközzel azokat a szabad alkotói éveket, amiben Erdély fejlődhetett" - nyilatkozta a püspök.


Később Kató Béla ismét Bethlen Gábor nagyságát méltatta. A fejdelem egy szétzilált, irigységgel, széthúzással bíró országból egy egységes és közös célokért küzdő társadalmat hozott létre nagyon rövid idő alatt. Hangsúlyozta, hogy az uralkodó fegyverrel akar érvényt szerezni a maga akaratának, hanem a rendeket akarta meggyőzni arról, hogy az ő támogatásával mindenkinek jobb lesz. Kató Béla meglátása szerint olyan bölcs és józan, minden erőt összefogó politikája volt az erdélyi vezetőnek, amire mindig szüksége lenne a közösségüknek. „Mert minden korban a széthúzás volt a legnagyobb ellenségünk. Nem a külsők, hanem mi magunk tudtunk a legtöbbet ártani saját magunknak."-jelentette ki. Hozzátette azt is, hogy gazdaságilag is felemelte az országot, ugyanakkor a kultúra és az iskola is fontos volt számára. Mindezek mellett megerősítette a hadseregét, az ország védelmét, behívta, és megengedte a zsidóknak a letelepedését. A kereskedőket is vonzotta ekkoriban Erdély, mivel a fejdelem a magyar rendekkel, a nemesekkel, székelyekkel is szót tudott érteni. „A református egyház szempontjából pedig egy olyan cselekedete volt, amivel négyszáz évre meghatározta a lelkészi életpálya modellt. Ez azt jelenti, hogy azzal a rendeletével, hogy a lelkészek és utódaik nemesi rangot kapnak, ha belépnek az egyházi szolgálatba, ez az akkori világban olyan óriási felhajtóerő volt, hogy valaki a jobbágy sorsból kiemelkedhetett és mondjuk a lelkészek közé soroltatik, ezért nagy tömegek akartak tanulni és kiemelkedni. A másik dolog, hogy ezekből a lelkészi családokból, akik sok gyereket vállaltak, alakul ki az erdélyi magyar értelmiség számos képviselője. Hiszen nem csak lelkészre volt szükség, hanem más típusú értelmiségre is, és ez automatikusan adatott ebből. Ez egy olyan fontos lépés volt, amivel az egyház szerepét meghatározta a társadalomban." –foglalja össze Kató Béla.


A püspök azt is kifejtette, hogy „Bethlen Gábort mint bibliás fejedelmet említjük mindig, kevés olyan politikust ismerünk, aki őszintén és igazán megpróbálkozott azzal, hogy a vezetés az Isten mértéke alatt történjen. Számos olyan írás, emlékeztető maradt hátra,és mutatja, hogy mennyire mélyen meghajlik az Isten akarata előtt. Az ő uralkodása nem öncélú volt, hanem Isten kegyelméből való. Ez alatt a mérték alatt cselekedett ő. Ebben is példát adhatna, hogy ma minek tekintik a vezetők azt a hatalmat, amit megkaparintanak, mennyire szolgálatnak vagy az uralkodás lehetőségének. Nem csak politikai, katonai, gazdasági, oktatási, kulturális szinten, hanem a hit területén is nagyot alkotott és példaképpé vált. Na ez az a sokrétű szerepvállalása adja azt, hogy nem egy Bethlen-szobor kellene álljon Erdélyben, hanem szinte minden településen, hiszen akik rátekintenek, majd felidézhetik ezeket az eredményeket, és az ő szellemiségét. Hátha mindenki a saját maga területén egy kicsit mássá lehetne."

Kató Béla arra kérdésre válaszolva, hogy személyesen követi-e valamiben Bethlen Gábor fejedelem példáját, hisz Ön is úgymond kormányoz, azt válaszolta, hogy amikor a Bethlen Gábor díjra jelölték, és megkapta azt, akkor valamit a környezete felismert abból, hogy soha nem mérhetjük a nagyokhoz magunkat, viszont az, aki szerepet vállal egy kisebb-nagyobb közösség életében, és nem csak a saját életét rendezgeti, az óhatatlanul mindazzal találkozik, amivel a nagy fejedelem is találkozott. „Megpróbálom minden területen azt képviselni, amit ő is képviselt. Maximálisan toleráns vagyok környezetemben nagyon sok mindenhez, az értéket keresem és választom, nem a megosztásra játszom. (...)A magam szolgálatát én is úgy tekintem, mint egy kaput, feladatot, és ezt Isten dicsőségére kell minden nap elvégezni, neki kell elsősorban számot adni. A másik, hogy rövid a mi földi életünk, és azt mindenképpen illik kihasználni. Bethlen Gábornak sem adatott túl hosszú idő, mondjuk az én püspöki szolgálatom is hat évre terjed ki, ha megérem a végét, akkor is azonban ezt a rövid időt ki kell használni maximálisan, mert jönnek olyan idők, amikor a cselekvésre képtelenek leszünk, vagy valamilyen akadály gördül elénk"-zárta le a beszélgetést.

Forrás:reformatus.ro 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.