Tájékoztató az EMMI egyházi pályázatainak ügymenetéről

2013. október 19., címkék: állam-egyház kapcsolatok, emberi erőforrások minisztériuma (emmi), pályázat, Pályázat, egyházfinanszírozás

A minisztérium október 15-én tette közzé a közösségi célú programokat és beruházásokat, illetve az épített örökség védelmét támogató pályázatait.

Elnökségi közlemény a hittankönyvekről

2013. október 19., címkék: zsinati elnökség, hittan

A Zsinat Elnökségének közleménye a hittankönyvek árának kiszámlázásával kapcsolatos hírekről.

Templomszentelés Szemeretelepen

2013. október 18., címkék: szabó istván, reformátusok lapja, templomszentelés, szemeretelep

– E falakra s e falak háza népére, lelkipásztoraira és hívő népére szálljon a Szentlélek ereje, hogy az Úrnak házáért való féltő szeretet emésszen, de meg ne emésszen benneteket – így kérték Isten áldását október 14-én, a Budapest-Szemeretelepi Református Egyházközség templomszentelő istentiszteletén.Hosszú és rögös út vezetett idáig: a gyülekezet sokáig várt arra, hogy az Úrnak méltó lakhelye épülhessen. A fáradságos munka és a kitartó imádság gyümölcseinek több mint hetven év kellett, hogy beérjenek.

Őszi könyvcsokor

2013. október 18., címkék: kálvin kiadó, galsi árpád

Új könyvek sorával jelentkezik 2013 utolsó negyedévében a Kálvin Kiadó. A friss és a megjelenés előtt álló kiadványokat Galsi Árpád igazgató segítségével szedtük csokorba.

Az egyház fázni fog

2013. október 20., címkék: rajkai zoltán

„Az én feladatom színészként nem az, hogy afféle ájtatos manóként kivonjam magam a képmutató 'kultúrvallásosoknak' nem tetsző színművek és alkotások alól, hanem, hogy leplezetlenül megmutassam az embereknek, ami a világban van, hátha felismerik, hogy szükségük van a megváltásra" – mondja Rajkai Zoltán színész, aki szerint a református egyházat okoskodó stratégiák helyett a valódi hit és a hitelesség fogja megújítani.

Inspiráló keresztyén értékek

2013. október 17., címkék: károli egyetem (kre), károli egyetem, jan peter balkenende, Jan Peter Balkenende, konferencia

„Erkölcsi iránytűre van szükségünk" – mondta Jan Peter Balkenende volt holland miniszterelnök a húsz éves fennállását ünneplő Károli Egyetem ünnepi konferenciáján, melynek a professzor kiemelt vendégelőadója volt.

Templom a város szélén

2013. október 17., címkék: országos perselypénz, debrecen-lencztelep

Debrecen legvégén, közvetlenül a településhatárt jelző tábla előtt fordulunk jobbra a városból kivezető Monostorpályi útról, és a sarkon már látjuk is az épülő lencztelepi református templom és parókia hófehér tömbjét. Ha csak elnagyolva vetünk rá egy pillantást, szinte késznek tűnik a gyülekezeti központ, de ha kicsit körbejárunk és az épületekbe is belépünk, látjuk, hogy van azért még itt bőven tennivaló. Október utolsó vasárnapján az ország összes református gyülekezetében ennek a templomnak az építésére gyűjtenek majd.

Előtérben az énekeskönyv megújítása

2013. október 17., címkék: egyházzene, reformátusok lapja, énekeskönyvi bizottság, konferencia, bódiss tamás

Négy éve zajlik új énekeskönyvünk előkészítő munkája. A Zsinat által életre hívott Énekeskönyv Bizottság október 24–27. között Budapesten rendez konferenciát az új énekeskönyv témakörében Megőrzés és megújítás címmel. A program érdekes színfoltja lesz a mai európai énekeskönyvek bemutatása. Bódiss Tamást, az Énekeskönyv Bizottság előadóját és a konferencia szervezőjét erről is kérdeztük.

A vidéki gyülekezetépítés jegyében

2013. október 17., címkék: ökumené, ökumene, meöt, Ökumené

Október 13-án tartotta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Missziói és Evangelizációs Bizottság szervezésében évről évre megrendezésre kerülő Ökumenikus Missziói Napját, idén a dél-balatoni régióban. Az idei évben a missziói nap témája a vidéki gyülekezetépítés volt.

Megjelent a Református énekek XII.

2013. október 15., címkék: cd, református énekek cd, református énekek

Megjelent a Református énekek új, XII. cédéje. A felvétel a X. Református Zenei Fesztiválon készült a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2013. július 6-án.

Hittankönyv-támogatást ad az egyház

2013. október 15., címkék: közlemény, tankönyv, hit- és erkölcstan, pedagógiai intézet (rpi)

A Magyarországi Református Egyház a Kálvin Kiadó és a Református Pedagógiai Intézet együttműködésével 2013 őszén az új hitoktatási forma sikeres bevezetéséért hittankönyv-támogatást biztosít.

XX. Zsoltár- és népdaléneklő verseny

2013. október 15., címkék: sdg, ifi

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara huszadik alkalommal rendezi meg  zsoltár- és népdaléneklő versenyét.

Akkreditált lelkésztovábbképzés a Gyökössy Intézetben

2013. október 15., címkék: lelkésztovábbképzés, gyökössy intézet

24 órás kurzust szervez a Gyökössy Intézet lelkészeknek, vallástanároknak, gyülekezeti tagoknak, akik rendszeresen foglalkoznak családok, idősek, házaspárok, fiatalok, gyerekek lelkigondozásával, Budapesten november 14 -16. között.

Pályázat középiskolásoknak

2013. október 15., címkék: pályázat, Pályázat, ifi

Történelmi dolgozatokat várnak, melyek témája az Egyházüldözés a Rákosi-Kádár diktatúrában.

Folytatódik a per

2013. október 14., címkék: székely mikó kollégium, székely mikó kollégium (sepsiszentgyörgy)

Visszakerül a ploiesti táblabírósághoz az úgynevezett Mikó-ügy, miután a román legfelső bíróság elhárította illetékességét a csütörtöki fellebbviteli tárgyaláson - derült ki a bíróság honlapján pénteken közzétett bejegyzésből.

A dánosi rablógyilkosság – és ami mögötte nincs II.

2013. október 26., címkék: dánosi rablógyilkosság, ibolya tibor

Valószínűleg nincs még egy hazai bűnügy, melyhez annyi mítosz, tévedés és kifejezett hazugság kapcsolódna, mint a több mint száz évvel ezelőtt történt dánosi rablógyilkossághoz. Bár az ügy számos területen (ciganisztika, közigazgatástörténet, kriminalisztika) kétségen felül kiemelt jelentőségű, Dános monografikus feldolgozásával még mindig adósak az érintett tudományterületek művelői. E máig igen gyakran hivatkozott, ugyanakkor rendkívül ellentmondásosan megítélt bűncselekményről, annak felderítéséről és az azt követő perről könyvet író Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyésszel, a Károli Egyetem kriminalisztika oktatójával beszélgettünk. Az interjú második része következik (az első részt itt olvashatják).

Közeleg a tisztújítás

2013. október 14., címkék: nőszövetség, zsindelyné tüdös klára-díj

Átadták a Zsindelyné Tüdős Klára díjat október 12-én Budapesten, a Református Nőszövetség éves konferenciáján. Az öt díjazott mellett Pásztor Jánosné, a szövetség leköszönő elnöke is átvette a kitüntetést húszéves elnöki tevékenysége és sok évtizedes, a női munkában végzett szolgálata elismeréseként.

Elhunyt Merétey Sándor

2013. október 11., címkék: in memoriam, In memoriam

Elhunyt Merétey Sándor református lelkipásztor, zsinati tanácsos, a Budakeszi Református Egyházközség templomépítő lelkipásztora, a Város díszpolgára, a balatonszárszói „Soli Deo Gloria" Konferencia-központot újraépítő igazgatója.

A kecskéket tanítjuk bégetni

2013. október 11., címkék: diakónia

Gyógyulás-gyógyítás címmel rendezték meg a VII. Kárpát-medencei Missziói és Diakóniai Konferenciát október 6-9. között Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. A rendezvényen többek között arról is szó volt, miként lehet az Egyházat és a hitünket „meggyógyítani".

Körlevél az október végi perselypénzről

2013. október 11., címkék: országos perselypénz, debrecen-lencztelep, körlevél

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége körlevélben fordult a gyülekezetekhez: az idei október végi perselypénzt a Debrecen-lencztelepi templom építésére fordítják.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió