Nyugati határ: a Tisza folyása

2015. június 09., címkék: évforduló

Első világháborús emlékkiállítás nyílt június 8-án a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A tárlatot még két hétig lehet megtekinteni az iskola földszinti aulájában.

A szeretet arcai

2015. június 08., címkék: szeretethíd, Szeretethíd

A Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programja hét év alatt Kárpát-medencei méretű, fiatalokat és időseket egyaránt megmozgató kezdeményezéssé lett. A több mint tizenhatezer önkéntes május utolsó hétvégéjén legalább százezer munkaórát dolgozott. Munkájuk anyagi értéke tízmilliókban mérhető, azonban ennél is fontosabbak a közösségekben megmutatkozó áldásai.

Megválasztották az IKE Szövetség elnökségét

2015. június 08., címkék: ifi

Tizennégy egyházmegyei ifjúsági szövetség képviselői választották meg június 6-án Kolozsváron az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) országos vezetőségét.

Bölcs szívhez jutni

2015. június 07., címkék: zán fábián sándor, debreceni egyetemi gyülekezet, kirchentag, ódor balázs

Aktív magyar részvétel jellemezte Stuttgartban a Kirchentagot, azaz a Német Protestáns Egyházi Napokat június 3. és 7. között. A több mint százezer résztvevőt számláló eseményen a magyar reformátusságot Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet képviselte.

Eötvös József-díjjal tüntették ki Kálmán Attilát

2015. június 07., címkék: Református kitüntetettek, kitüntetés, kálmán attila

A Zsinat egykori világi elnöke, a Tatai Református Gimnázium alapító igazgatója a rendszerváltást követően két cikluson keresztül dunántúli főgondnok, az Antall-kormány idején oktatási államtitkár volt.

Egész szívvel

2015. június 05., címkék: ifi

Több református alkotást is díjaztak a negyedik ökumenikus diákfilmszemlén.

Makkai Sándor emlékkonferencia Kolozsváron

2015. június 05., címkék: makkai sándor, évforduló, konferencia

Makkai Sándor püspökre emlékeztek június 5-én egy konferencia keretében az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Az emlékezés apropóját az adta, hogy a neves püspök, író, költő 125 éve született.

Hiteles élet – hiteles üzenet

2015. június 05., címkék: csillagpont, keresztkérdés, interjú, ifi

Alig több, mint hat hét van hátra a Csillagpontig, ahol hallható lesz majd az egyre népszerűbb keresztkérdés is. Ennek apropójából beszélgettünk Kübler Danival, a frontemberrel és Nagy Ildivel, az egyik énekessel a zenekarról, célokról és tervekről.

Teremtett világ és emberi méltóság

2015. június 05., címkék: teremtésvédelem, fabinyi tamás

Június 5-e a környezetvédelmi világnap. Fabiny Tamás evangélikus püspököt kérdezte az evangelikus.hu a teremtett világért való felelős gondolkodásról, az egyház teremtésvédelmi megközelítéséről.

Befejeződött a Szeretetszolgálati Iroda energetikai felújítása

2015. június 05., címkék: diakónia

Befejeződtek az energiamegtakarítási projekt kivitelezési munkálatai a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájában, a Kálvin János Idősek Otthonában és a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban.

Egyetemi docenst keres a DRHE

2015. június 04., címkék: pályázat, Pályázat

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora pályázatot hirdet az egyetem Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékére, egy főállású, teljes munkaidős egyetemi docensi álláshelyre.

Félmilliárd forint a református oktatásra

2015. június 04., címkék: új széchenyi terv

A Magyarországi Református Egyház a közelmúltban sikeresen pályázott, s az Új Széchenyi Terv keretében novemberig több mint 545 millió forintot költhet oktatási rendszerének fejlesztésére. A TÁMOP-3.1.17-15-2015-0004 azonosítószámú pályázat megvalósítását az Európai Szociális Alap és a magyar állam közösen finanszírozza.

Karitatív konvoj indult Kárpátaljára

2015. június 03., címkék: mrsz, Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

Számos jótékonysági szervezet – köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat – összefogásában június 2-án értékes segélyszállítmány indult Kárpátaljára.

Magyar reformátusok a 35. Kirchentagon

2015. június 03., címkék: vagyok aki vagyok, kirchentag, zán fábián sándor

Stuttgart ad otthont a Kirchentag nevű német egyházi megarendezvénynek, ahova idén is több mint százezer érdeklődőt várnak június 3. és 7. között. A cél? A hitet ünnepelni és korunk kérdéseit megvitatni. Württemberg fővárosának szívében a debreceni egyetemi gyülekezet építi fel interaktív kiállítását, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök pedig kiemelt vendégként lesz jelen a találkozón.

Lelki muníció

2015. június 03., címkék: fogyatékkal élők, sajósenye, együtt egymásért

„Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős" – ezzel a jelmondattal rendeztek találkozót fogyatékkal élők és segítőik számára Sajósenyén, május 28-án és 29-én. Az „Együtt, Egymásért" fesztivált hetedik alkalommal tartották a borsodi településen, célja a társadalom fogyatékkal élőkről alkotott képének formálása volt.

„Az Úrnak volt rá szüksége”

2015. június 02., címkék: kalocsay ferenc, egyházzene, fót, kántorképzés, kántortalálkozó

A nyári tanfolyami református kántorképzés ötvenéves jubileumát ünnepelték május 31-én Fóton, a hálaadó istentiszteleten a kilencvenéves Kalocsay Ferenc karnagyot is köszöntötték.

Emlékkő a református Zugló kapujában

2015. június 02., címkék: szabó istván, évforduló

Május 31-én délután szabadtéri ünnepi istentisztelet keretében emlékkövet avattak a Budapest-Baross téri Református Egyházközség egykori fatemploma helyén, a zuglói Reiner Frigyes parkban kialakított emlékhelyen.

Milliónyi apró pötty

2015. június 02., címkék: rzf, református zenei fesztivál

De hiszen akkor mi unokatestvérek vagyunk! – ugrott fel egy asszony a szélső padsorból, miután a bemutatkozáskor egy középkorú szakállas férfi a szüleiről mesélt a terem túloldalán. A két ember korábban még soha nem látta egymást, bár tudtak a másik létezéséről. Mindez a Református Zenei Fesztivál egyik rendezvényén, az országos papgyerek-találkozón történt. Számos megható találkozás tanúi lehettek, akik ellátogattak május utolsó hétvégéjén a budapesti Bakáts térre és környékére, ahol nemcsak a minőségi zene, a kultúra, a közös éneklés, hanem az összetartozás, a „magyarnak lenni jó" semmivel sem összehasonlítható érzése is megérinthette a résztvevőket.

Rendhagyó Károlis délután a Bárkában

2015. június 01., címkék: szeretethíd, Szeretethíd, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetem idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett Szeretethíd - Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok programsorozathoz. Ebben az évben a Dunaharasztiban található Bárka Műhelyt keresték fel az önkéntesek, hogy egy kellemes, játékos délután keretein belül ismerkedjenek meg a műhely dolgozóival.

Földrajz szakos tanárt keresnek

2015. június 01., címkék: pályázat, Pályázat

A Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium keres keresztyén értékrendet valló középiskolai (=egyetemi végzettségű) földrajz-bármely szakos tanárt.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió