Emelkedő egyszázalékos támogatás

2015. szeptember 25., címkék: Egyszázalék, egyszazalek, szja, egyszázalék

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előzetes tájékoztatása szerint idén 228 ezren ajánlották adójuk egy százalékát a Magyarországi Református Egyháznak, összesen 915 millió forinttal támogatva szolgálatunkat.

Kinyújtott kezek

2015. szeptember 25., címkék: menekültügy

Az ellátási hiány miatt a horvát-magyar határon dolgozik napok óta a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Élelemmel, és szükség esetén takarókkal is ellátják az országba érkező menekülteket. Munkájukat a nagykanizsai gyülekezet és a csurgói református gimnázium is segíti. Utóbbi igazgatója például úgy véli, mindez evidens, sőt, keresztyén mandátum és felelősség. Az iskolában a diákokkal a hittanórákon és a szünetekben is beszélnek a menekültkérdésről, sok gyermeknek ez az egyetlen lehetősége, hogy kérdezhessen és válaszokat kaphasson félelmeire, kérdéseire. A horvát-magyar határ mentén jártunk, hogy bemutassuk, hogyan élik meg a térségre nehezedő menekültkrízist a helyi reformátusok, és hogyan segít a helyszínen a szeretetszolgálat.

Fölfelé kell tekinteni

2015. szeptember 25., címkék: zsinati tanács, szabó istván

Beszámoltak az elmúlt tíz év népmozgalmi adatainak és az idei költségvetés első nyolc havi alakulásáról, megszüntetnék a közegyházi intézmények felügyelőbizottságait, megváltoztatnák a lelkészi nyugdíjjárulékok-befizetés rendjét – ezek voltak a Zsinati Tanács szeptember 23-i ülésének fő témái.

Az éghajlati igazságosságról

2015. szeptember 24., címkék: teremtés hete, interjú

Minden évben szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő héten ünnepeljük a Teremtés Hetét, amely az idén szeptember 27-től kezdődik. 2009 óta egy ökumenikus teremtésvédelmi csapat közösen dolgozza ki a Teremtés Hete segédanyagát. Az idei téma az éghajlati igazságosság, a mottója pedig Nátán próféta példázata alapján: Egy gazdag és egy szegény. Interjú az egyik készítővel, Kodácsy Tamással.

„Az egyháznak szüksége van roma értelmiségiekre”

2015. szeptember 24., címkék: wisz, cigánymisszió

Erkölcs, identitás és innováció a roma értelmiségi elitképzésben címmel rendezett konferenciát a Wáli István Református Cigány Szakkollégium Debrecenben szeptember 18-19. között.

Húszéves a Nagydobronyi Református Líceum

2015. szeptember 24., címkék: nagydobronyi református líceum

Az eltelt húsz évet ünnepelték és adtak érte hálát szeptember 19-én Nagydobronyban.

Ne feledjük Kárpátalját se!

2015. szeptember 23., címkék: Kárpátalja, interjú, reformátusok lapja, pál sándor, kárpátalja

A bevándorlási krízis olyannyira leköti figyelmünket, hogy közben talán más fontos problémákról meg is feledkezünk. A kárpátaljai helyzetről Pál Sándort, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kuratóriumi elnökét kérdeztük.

„Magyarország az a hely, ahol Isten látni akar”

2015. szeptember 23., címkék: cigánymisszió, balogh róbert

Egy éve beszélgettünk Balogh Róbert cigány származású lelkésszel, aki akkor arról mesélt, hogyan sikerült a szegénységből a diplomáig eljutnia. Azóta mesterszakos diplomát szerzett a Genfi Egyetemen, sokat utazott, rengeteg tapasztalatot gyűjtött, és valami nagyon megváltozott benne.

A legnagyobb segítség, ha túllátunk a krízisen

2015. szeptember 23., címkék: menekültügy

Doris Peschke, az Európai Egyházak Migrációs Bizottságának (CCME) főtitkára arra emlékeztet, hogy amit krízisként élünk meg, évekkel ezelőtt kezdődött és a kapkodás helyett az segít, ha túllátunk a jelenlegi helyzeten.

Tiniből tanítvány

2015. szeptember 23., címkék: ifi

Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben a dunamelléki egyházkerület Ifi-kap-tár sorozatának legújabb kiadványa, mely a gyülekezeti ifjúság tanítványozásához nyújt támpontokat.

Drogterápiás otthon – a második otthon

2015. szeptember 22., címkék: victorné erdős eszter, erdélyi református mentő misszió, horváth levente, kató béla, magyarózd

A Református Mentő Misszió (RMM) által működtetett Magyarózdi Drogterápiás Otthon fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte szeptember 20-án. A hálaadó nap alkalmával ünnepi istentiszteletet tartottak, a programot több előadás, fotókiállítás, koncert és sporttevékenység egészítette ki.

„Az emberekben nagyfokú a félelem”

2015. szeptember 22., címkék: fekete károly, menekültügy, Fekete Károly

A kereszténység elesettsége vagy gyengesége nem a migránsáradattal kezdődött, hanem a szekularizációval és a hitvesztéssel, ami már sokkal korábban bekövetkezett – véli Fekete Károly tiszántúli püspök. A januárban beiktatott egyházvezetőt a menekültválságról, a kárpátaljai helyzetről és megválasztásáról kérdezte a Magyar Nemzet újságírója.

A Református Menekültmisszió programja az Európai Parlament kiállításán

2015. szeptember 22., címkék: menekültmisszió

Két éve kezdődött, és idén júniusban ért véget a Református Menekültmisszió „Budapesti Közösségi Ház" programja. Ez idő alatt a Menekültmisszió korábbi tevékenységi körét nemcsak fenntartotta, hanem bővítette is. A kezdeményezést Eurodiaconia-díjra jelölték.

Szakmai segítség a Kárpát-medencei ifjúsági vezetőknek

2015. szeptember 22., címkék: ifi

Regionális, a helyi igényekhez szabható továbbképzési lehetőséget hirdetett a Zsinati Ifjúsági Iroda a gyülekezeti ifjúsági munkában szolgálóknak.

Megjelent a Református énekek XIV.

2015. szeptember 22., címkék: református énekek

Elkészült a református énekkincset népszerűsítő CD-sorozat legújabb része. Hamarosan elérhető lesz a DVD-változat is.

Tájékoztató az október 1-jei létszámjelentésről

2015. szeptember 22., címkék: hittan

Tájékoztató az állami iskolák 1-3. és 5-7. [valamint a hatévfolyamos gimnáziumok 7-8. évfolyamán] választható hit- és erkölcstan 2015. október 1-jei ténylétszámának jelentéséről.

Magyarországra látogat a Rajnai Egyház delegációja

2015. szeptember 21., címkék: rajnai egyház

A Rajnai Egyház levélben fordult tíz európai partneregyházához, amelyben eszmecserét és együttműködést ajánl a súlyosbodó menekülthelyzetben. Testvéregyházunk látogatást is tervez Magyarországon.    

Kortárs református énekek a KARZAT-on

2015. szeptember 21., címkék: ifi

Ma is köztünk élő fiatal, valamint már „régebb óta fiatal" református szerzők dalait énekelték szombat este a kecskeméti református templomban tartott ifjúsági istentiszteleten.

Új élet az öreg épületben

2015. szeptember 21., címkék: tanévnyitó, komádi

Osztály, vigyázz! Tanító néninek tisztelettel jelentem, az osztály tanulásra készen áll! – harsogja két másodikos kisdiák a tanóra kezdetén a komádi Sulyok István Református Általános Iskolában. A lelkesedés nem véletlen, hiszen az intézmény elindulása az utolsó pillanatig bizonytalan volt, Isten kegyelméből végül mégis elindulhatott.

A békülés útján?

2015. szeptember 21., címkék: komádi, interjú

A komádi presbitérium iskolaalapítási szándékának nyilvánosságra kerülésével párhuzamosan sajtókampány indult a református egyház ellen, amelyben a szegregáció szándékával vádolták meg a gyülekezetet. Azt állították, hogy a komádi reformátusok hátrányos helyzetű és cigány gyerekek nélküli iskolát szeretnének létrehozni településükön. Balogh Sándor komádi lelkipásztort kérdeztük.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió