A bihari kisvároshoz közeledve a határból is jól látható templomtornyot célozzuk meg, bizonyára ott lesz valahol mellette az újraalapított református iskola. Nem is csalódunk, a templom és a parókia szomszédságában szerény kis saroképület várja tárt kapujával a sorjában érkező szülőket és gyerekeket. Kiírás még nincs az intézmény homlokzatán, ezért egy édesapától tudakoljuk, hogy jó helyen járunk-e, aki készséggel válaszol kérdésünkre.

Szűcs Ágnes igazgató

A folyosóra lépve Szűcs Ágnes igazgatónő fogad minket, és büszkén kalauzol végig a kicsi, de otthonos épületen és annak a parókia kertjéből megtoldott udvarán. Egyre több kis bicikli áll a tárolókban, és egyre több gyerek futkározik körülöttünk, na és persze egyre nagyobb a zsivaj is. Aztán elüti a nyolcat az iskolaudvarról is jól látható templom harangja, és megszólal a csengő, hogy közben a háromosztálynyi elsős-másodikos-harmadikos nebuló né­ma sorokban a termekbe vonuljon megkezdeni az első tanórát.

Az osztályba érve minden napot imádsággal és bibliai történettel kezdenek. Ezen a héten Ádámmal és Évával ismerkednek a gyerekek: először elmondják a tegnap hallottakat, majd meghallgatják a folytatást, végül egymást váltva mondatonként azt is megismétlik a saját szavaikkal. A gyerekeknek órarendbe iktatva egyébként heti két hittanórájuk van, az itt tanultak elmélyítését segítik ezek a reggeli történetek és a templomban hétfőnként megtartott hétkezdő áhítat is.

A legnagyobb kincs

A másodikos Majának a hittan a kedvenc tantárgya. Még óvodásként ismerkedett meg a komádi gyülekezet hitoktató lelkipásztorával, Fazekas Teréziával, és az ő ösztönzésére kérte édesanyját, hogy olvassa neki a gyermekbibliát, illetve menjen el vele a vasárnapi istentiszteletekre. – Gyakran mondja, hogy meg akarja hallgatni a Jézuskát, és ez azt jelenti, hogy el kell mennünk a templomba – meséli édesanyja, Mohácsi Irén, akinek családja bár hagyományosan nem református, tehát korábban nem volt kapcsolatuk az egyházzal, de ahogy kislánya, úgy ő is jól érzi magát a református közösségben. Elárulja, családjuk másképp is kötődik a református egyházhoz: öccse a ráckeresztúri rehabilitációs otthonban tért meg, ahol hatékony segítséget kapott drogproblémái leküzdéséhez.

Mohácsi Irén és kislánya, Maja

Nem volt hát kérdés: ha református iskola indul a városban, Majának is oda kell járnia. És nem csalódtak. A kislány jól érzi magát az új helyen. Bizonyítja ezt az is, hogy míg édesanyjának az előző tanévben reggelente meg kellett várnia a becsöngetést, mert a rendkívül anyás Maja nem engedte a dolgára, itt az első héten változás történt: azóta már negyed nyolckor közli vele, hogy nyugodtan mehet a munkába, mert már maga is boldogul.

Lisztes Ágnes és kisfia, Zétény

Se édesanyaként, se a gyülekezet presbitereként nem volt kérdés Lisztes Ágnesnek sem, hogy áthozza-e ide az állami iskolából a harmadik osztályt idén szeptemberben megkezdő kisfiát. – A gyerek a legnagyobb kincs, a legnagyobb érték – ezt nagybetűvel írja bele a cikkébe –, és egy református iskolában így tekintenek rá, függetlenül attól, hogy milyen származású – hangsúlyozza a fiatalasszony, utalva az iskolát ért szegregációs vádakra. És hogy az elmúlt hónapok őt is mennyire megviselték, mutatja, hogy könnyeivel küszködve beszél az emberek összefogásáról, erőfeszítéseiről és kitartásáról, amelynek köszönhetően a rossz állapotú iskolaépület megújulhatott, az intézmény pedig működési engedélyt kaphatott a lejárató sajtóhadjárat ellenére.

Mohácsi Irén azt mondja, őt megpróbálták lebeszélni arról, hogy ide írassa gyermekét. – Nem értették, hogy a vádak ellenére romaként miért ide akarom járatni a kislányomat. Mondtam nekik, hogy elhatárolódom a vádaktól, mert itt nem romakérdésről, hanem hitről van szó, és a kislányom jól érzi magát az egyház közösségében – mondja határozottan a cigány származású fiatalasszony.

– Egész nyáron azért imádkoztunk, hogy a református iskola szep­temberben elindulhasson. Az utolsó pillanatban, augusztus 31-én tíz órakor jelentek meg az illetékes kormányhivatal munkatársai, és a helyszíni szemle után kiállították a működési engedélyt. Olyan volt ez, sőt azóta is olyan, mintha egy álomban lennénk – emlékezik a másfél héttel korábbi történésekre Szűcs Ágnes igazgató asszony, aki hozzáteszi: még fel sem ocsúdtak, Lisztesék már ott voltak a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokkal, és a többi hatvannégy tanulónak sem kellett több, csupán pár óra, hogy beiratkozzon.

„Szívből kérlek, Istenem, ma egész nap légy velem! Segíts meg, hogy jó legyek, mindenkivel jót tegyek! Ha rám nézel e napon, öröm legyen arcodon! Ámen" – hangzik a komádi kisdiákok ajkáról minden reggel, az első tanóra kezdetén a fohász.

Összefogás a gyerekekért

– Nagyapám és édesapám, sőt magam is e falak közé jártam iskolába – dicsekszik nekünk Szűcs Ágnes, és bár felső tagozatos lányának erre nem volt lehetősége, bízik benne, hogy egyszer majd az unokája is itt koptathatja a padokat. Nemcsak az igazgatónő, hanem a városka lakói is örülnek, hogy újra élet van az öreg épületben, és újra gyerekektől hangos az udvar. Nem véletlen, hogy az iskola címerébe a református egyházéból is jól ismert, a hamvaiból mindig megerősödve újjászülető főnixmadarat rajzolták a komádi református iskola újraalapítói.

Az írásos emlékek szerint Komádi első iskoláját a reformátusok alapították 1610-ben. Az ezt követő évszázadokban egyre sokszínűbb lett a település oktatása, egyre több intézmény várta a fiatalokat, a református iskolák mellett pedig más felekezetek is megjelentek a településen. Az egyházi intézményeket a kommunizmus idején államosították. A református általános iskola most használt épülete korábban is református iskola volt, és az államosítás után is még jó ideig a falu ifjúságát szolgálta. Aztán az átmeneti időben volt pihenőhely közmunkások számára, és felnőtteknek szóló tanfolyamokat is a falai közé fogadott. Jelenleg önkormányzati tulajdonban van, az egyházközség határozatlan időre kapta meg az újrainduló református oktatás céljaira. Az iskola névadója, Sulyok István (1859–1944) királyhágómelléki püspök Komádi szülötte. A Debreceni Református Kollégiumban tanult, itt szerzett lelkipásztori diplomát is. Szegeden, Nagyszalontán, majd Nagyváradon szolgált, 1903-ban pedig a Bihari Egyházmegye esperesévé választották. Trianon után ő volt a Tiszántúli Egyházkerület elszakított részeiből megalakított Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke. Háromszor is megválasztották, a román hatóságok azonban egyszer sem járultak hozzá beiktatásához. A komádi templom falán tavaly novemberben avattak emléktáblát a tiszteletére.

Az iskolavezető türelmünket kéri, amikor az általa vezetett intézmény jellegzetességeiről faggatjuk. Mint mondja, egyelőre az indulásra és a működés feltételeinek biztosítására, a napi rutin elsajátítására összpontosítanak. Bár vannak ötleteik, terveik, idő kell ahhoz, hogy a gyerekek és a szülők igényei, elvárásai, valamint az iskola pedagógiai elvei mentén kialakuljon a Sulyok István Református Általános Iskola sajátos arculata.

Amit viszont már most is határozottan állíthat, hogy amiként minden református iskolának, így nekik is Krisztus missziói parancsa jelenti az alapokat, céljuk pedig az, hogy hitben és szeretetben oktassák és neveljék a gyermekeket, valamint hogy átadják nekik azt az egyetemes tudást, amelynek birtokában megállhatják helyüket a felsőbb iskolákban. Ennek érdekében a következő hetekben a jobb képességű diákoknak heti egy órában tehetséggondozó szakköröket, a lemaradóknak felzárkóztató foglalkozásokat indítanak. Leszögezi: ha valaki anyagi okok miatt nem tudna befizetni egy-egy tanulmányi kirándulásra, színház- vagy múzeumlátogatásra, azt is meg fogják oldani. Az igazgatónő hangsúlyozza továbbá a gyerekek érdekében megvalósuló összefogás fontosságát, és az iskola partnerei között említi a városi könyvtárat, a környék művészetoktatási intézményeit és a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő komádi Biztos Kezdet Gyerekházat is.

Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2015. szeptember 20-i számában. Olvassa el a komádi református lelkésszel készült interjút is.