Kortárs református énekek a KARZAT-on

2015. szeptember 21., hétfő

Ma is köztünk élő fiatal, valamint már „régebb óta fiatal" református szerzők dalait énekelték szombat este a kecskeméti református templomban tartott ifjúsági istentiszteleten.

A KARZAT egy évszázados tradíció újragondolása, Szikszai Szabolcs ifjúsági munkával megbízott kecskeméti református lelkész ötlete. Egy istentisztelet, amit teljes egészében a templom-karzaton tartanak. Nem szokványos kezdeményezés, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy talán vannak olyanok, akik még soha nem is jártak a templomban a karzaton.

„Azt szerettük volna, hogy egy ekkora templomban egy kisebb számú gyülekezet is otthonosan érezhesse magát, és megélhessük azt a közelséget a közösségben, ami egy ekkora templomban csak egy nagy-számú gyülekezettel lehetséges" – indokolt Szikszai Szabolcs. Hozzátette ugyanakkor, hogy amikor már a negyedik KARZAT istentiszteleten is túl voltak, valaki felhívta a figyelmét arra, hogy voltaképpen ez egy évszázados tradíció folytatása. Ugyanis valóban: évszázadokig a fiatalok a református istentiszteleteken a karzaton ültek.

A szombat esti KARZAT-on is a fiatalok voltak többen, noha „régebb óta fiatalok" is részt vettek az istentiszteleten, amelyen ma is köztünk élő református énekszerzők énekeit adták elő. Így például Berkesi Sándor és Kádár Ferenc énekeit, akiktől két közös szerzeményt is kiválasztották az előadók. Elhangzottak a sárospataki teológián végzett, jelenleg a Gazdagréti Református Gyülekezetben lelkészként szolgáló Thoma László, és az utóbbi években, a legszélesebb közösségekben használt és szeretet Szabó András szerzeményei is. A KARZAT szombat esti énekeiben Gál-Győri Márta debreceni református lelkésznő „Város a felhőkön túl" című CD-jéről kiválasztott művek is szerepeltek.

A következő KARZAT-ot október 24-én, szombat este 18 órakor tartják a kecskeméti református templomban: a karzaton...

Forrás: Kecskemét online

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.