A magyarországi református népesség 1880-2011 közötti alakulásáról tartott előadást Bozsonyi Károly szociológus, a KRE rektorhelyettese. Az egyetemi docens, a KRE Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője a Magyarországon felvett a népszámlálások adatai alapján végzett mélyreható, széles kutatás első eredményeit mutatta be. Ahogy elöljáróban leszögezte, egyelőre az adatfeldolgozás szakasza zárult le a vizsgálat során.

A Magyarországon európai mértékkel is nézve korai időponttól, 1880 óta szervezett cenzusok – a szocialista rendszer négy évtizedét leszámítva – azt jelentik, hogy a vallási hovatartozást illetően hosszú, teljes körű, a népesség egészére vonatkozó eredménysorokkal rendelkezünk. Összesen tizennégy népszámlálás zajlott le 1880 óta, ezek közül négy esetében nincs vallásra vonatkozó adat. A területi korlátot a trianoni határok jelentik, kutatás során a jelenlegi országhatárokat között vizsgálják a református népességet. Alapvető módszertani problémát jelent az adatok összehasonlításában az, hogy a vallásosságra vonatkozó kérdés nem volt azonos a népszámlálások során; még a rendszerváltás utáni két cenzus kérdései sem voltak azonosak.

Bozsonyi Károly (a képen) kitért rá, hogy a kutatással a református népességnek nem csak az időbeli, hanem a térbeli dinamikáját is megpróbálják rekonstruálni. Tehát meg kívánják válaszolni azt a kérdést, van-e térbeli átrendeződés a reformátusságon belül, vagy az elhelyezkedésben százharminc éves a mintázat. A trianoni határváltozások természetesen lekövethetőek voltak, de a településhálózat ettől függetlenül is folyamatosan változik. A vizsgálat a református egyházszervezetet vette alapul a térbeli elemzéssekkor, vagyis egyházmegyei, egyházkerületi bontásban adták meg az adatokat.

Az adatok első elemzését a rektorhelyettes azzal kezdte, hogy a református népesség 1880 és 1949 között ugyanolyan mértékben nőtt, mint teljes lakosság (természetesen a trianoni határok közötti lakosságról van szó). Ezt követi az adatfelvétel hiányából adódó negyvenéves „lyuk", majd azt látjuk, hogy 2001 és 2011 között jelenősen csökkent a magukat reformátusnak vallók száma, sokkal nagyobb mértékben, mint az enyhén fogyó összlakosság. (A 2001-es 17,8 százalékosról két százalékkal, 15,9 százalékra a reformátusok aránya a lakosságon belül.A tíz évvel korábbi 1 622 796-tal szemben 1 153 442-en vallották magukat reformátusnak.) A csökkenés pontos okai még nem ismertek, nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a 2000-es évek két népszámlálásán lényegileg eltérő kérdéseket tettek fel a vallásosságra vonatkozóan.

A szociológus ismertette azokat az adatokat is, amelyek a reformátusság térbeli elhelyezkedésének időbeli változásait mutatják ugyancsak 1880-tól napjainkig. Ugyanaz maradt a mintázat, ha az arányokat nézzük, akkor az északkelet-, kelet-magyarországi református súly végig megmaradt, akkor is, ha a mostani cenzus szerint már ezeken a területeken is 50 százalék alá süllyedt a református népesség aránya. Bozsonyi Károly röviden kitért a többi felekezet alakulására is, ami hasonló tendenciákat mutatott a református változásokhoz.

Végezetül a szociológus ismertette, hogy az elsődleges adatfeldolgozás után milyen kérdésekre keresik majd a válaszokat. Például megvizsgálják, hogy az etnikai, illetve demográfiai jellemzők hogyan függnek össze a vallásossággal. A 2011-es népszámlálás esetében pedig a KSH rendelkezésre bocsátja az individuum szintű, de természetesen anonim adatait, így megismerhetőek lesznek a reformátusság demográfiai, iskolázottsági jellemzői.

Több kérdésre is választ keresett a 2011-es népszámlálás vallásosságra vonatkozó adatival kapcsolatban Csanády Márton szociológus, a KRE kommunikációs és kutatási igazgatója, aki a Magyarországi vallásosság és európai trendek címmel tartott előadást. Bevezetőjében elmondta, hogy az adatok szerint 2001 és 2011 között hatalmas változás zajlott le, a vallásos népesség látszólag jelentősen fogyott. Azonban rámutatott, hogy valójában a vallásosságra vonatkozó kérdésre nem válaszolók aránya nőtt meg jelentős mértékben a korábbi cenzushoz képest.

Miért történt ez, tette fel a nem is költői kérdést Csanády Márton, aki abból indult ki, hogy az emberek egy kérdőíves helyzetben nem szeretnek hazudni, tehát nem azt mondták, hogy nem vallásosak, nem választottak más lehetőséget, hanem azt választották, hogy nem válaszolnak. Alapjában véve tévesnek mondta azt az értelmezést, hogy drasztikusan visszaesett a vallásosság Magyarországon 2001 és 2011 között.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a vallási kérdést illetően Magyarországon volt az egyik legmagasabb nemválaszolási arány. (Ennél nagyobb arányban csak Csehországban és Németországban nem válaszoltak a vallási kérdésre; Csehország esetében ezt sajátos problémának mondta Csanády Márton, míg a német adatban nemcsak a nem válaszolókat vették bele.)

Csanády Márton (a képen) a népszámlálási adatok értelmezéséhez segítségül hívta a kilenc évenként elvégzett ún. európai értékvizsgálat 2008-as eredményeit. Ebből az derült ki, hogy nem a felekezeti hovatartozástól függ a vallásosság aránya. A vallásos hit és a felekezethez tartozás ugyanis nem ugyanaz, mert magasabb az istenhit jelenléte az európai társadalmakban, mint a szervezett, felekezeti vallásosság jelenléte.

Rámutatott, hogy a 2008-as értékvizsgálatban a magukat vallásosnak mondók magyarok aránya 53,5 százalék volt, ami kísértetiesen közel van a 2011-es népszámláláson 54,64 százalékos, magát valamely felekezethez tartozónak valló népességnek. A szociológus hangsúlyozott egy másik, nagyon fontos egybeesést: az értékvizsgálatban a válaszolók 81,2 százaléka mondta azt, hogy a meghatározó életeseményeknél (házasság, temetés) számár fontos a vallásos, egyházi szertartás, míg a 2011-es cenzus esetében a magukat vallásosnak mondók és a nem válaszolók együttes aránya szinte pontosan ugyanekkora, 81,8 százalékos volt.

Csanády Márton bemutatta azokat az adatokat is, amelyek az istenhit és az egyháztagság viszonyára mutattak rá. Bár laikus szemmel sokan a két adat együttállását tételeznénk, számos országban számottevően alacsonyabb a magukat egyházhoz tartozóknak vallók aránya, mint az istenhitet magukénak mondók aránya. És bármilyen meglepő, skandináv országok esetében előfordul az is, hogy magasabb az egyháztagok aránya, mint a magukat vallásosnak vallók aránya.

A szociológus, bemutatva ezeket az adatokat a vizsgált európai országok közül a nem tipikusakat két csoportra osztotta (Tipikusak azok az országok, ahol a vallásosok aránya és az egyházhoz tartozók aránya nem mutat jelentős eltérést egyik irányba sem.)  Az első csoportba tartozókat nevezte el „freerider"-eknek, vagy szabadsiklóknak, szabadstílusúaknak, ahol magas a felekezeten kívüli vallásosak aránya. A másik csoport a „lost in translation" nevet kapta és azon országok tartoznak ide, amelyek esetében nagy a felekezetileg szervezettek aránya, de sokan olyan felekezethez tartozók, akiknél az istenhit már nincs jelen.

Csanády Márton zárásként úgy összegzett, hogy a képlet nem egyszerű: nem olyan egyértelmű a vallástól való elfordulás, csupán az egyházi keretektől való elfordulás lehet egyértelmű. A kapcsolat az egyházakkal, a vallásossággal nem megszűnt, hanem meggyengült.

Hámori Ádám (a lenti képen) szociológus, a KRE tanársegédje mutatta be a Rosta Gergellyel, a Münsteri Egyetem kutatójával közösen végzett kutatásai eredményeit, amely során a fiatalok vallásosságát vizsgálták. Elöljáróban ő is leszögezte, nem egységes a vallásosság átalakulása az európai országok esetében. Nem egyforma ugyanis a kiinduló állapot és nem egyformák a trendek sem. Az intézményes vallásosság aránya valóban csökken, ez gyengül, de az istenhit aránya többszöröse lehet az intézményes vallásosságnak, vagyis egyfajta vallási individualizáció megy végbe.

A jövőbeli trendek szempontjából is nagyon fontosnak mondta az ifjúság vallásosságának vizsgálatát: ebből ugyanis következtetéseket vonhatunk le, milyen lesz a vallásosság a jövőben. Ugyanis a vallásosság változása időben nem az egy életpályán belüli váltás eredménye, hanem abban az egyes kohorszok (korosztályok) közötti változások a meghatározóak.

A fiatalok vallásossága terén háromfajta hatást lehet megkülönböztetni. Az életciklus-hatás az a változás, amely azt okozza, hogy a vallásosság szerepe csökken a fiatal felnőtteknél, majd lassú növekedés idősebb korban. A kohorsz-hatás, tehát az egyes korosztályok közötti eltérés a z eltérő szocializációs behatások miatti változás. A periódus hatás pedig annak a következménye, ha egy intézményi hatás egyszerre valamennyi korosztályra hat.

Hámori Ádám és Rosta Gergely megállapításai a 2000, 2004, 2008 és 2012 során 8000-8000 fős mintán a 15-29 éves korosztályban elvégzett Magyar ifjúság Kutatás eredményei alapján tette meg. Az egyház tanítása szerint vallásosak aránya a 2000-es 10 százalékról 7 százalékra, a maga módján vallásosak aránya 46-ról-41-re esett, míg a határozottan ateisták aránya nem nőtt szignifkánsan.

A legalább havi rendszerességű templomba járás a 2000-es 15 százalékról 9 százalékra csökkent 2012-re, míg a temploma soha nem járók aránya ugyanezen időszakban 36 százalékról kúszott 46 százalékra a vizsgált korosztályban.

A vallásossággal szembeni elutasítás egyre nő a fiatalok között, ezt négy év alatt határozottam mutatták az ifjúsági kutatás eredményei is. Szocializációs különbségek is okozhatták a kohorszok közötti változásokat, de a  vallásos neveltetésről nyilatkozókon belül is jelentősen csökkent a templomba járás, és úgy általában a felekezeti vallásossághoz való kötődés.

Az ifjúságkutatás adataiból Hámori Ádám és Rosta Gergely azt a következtetést szűrte le, hogy a fiatalok körében a vallásosság tartalmi elemei iránti csökkenés is egyértelmű. A kutatók arra jutottak, hogy a most felnövekvő generáció esetében nem annyira individualizációról van szó, sokkal inkább szekularizációról.

Csepregi Botond, Varga Gábor Vargosz (fotó)