„Mészáros László vagyok, 45 éves, volt fogvatartott. Az egész életem egy küzdelem volt: negyven éves koromig vállalkozó voltam, jól kerestem, izgalmas életem volt. De ahogy lenni szokott, valami hiányzott belőle, ami lelki stabilitást adott volna" – mutatkozott be a bizonyságtevő volt elitélt, aki 40 évesen olyat tett, ami büntetendő: négy bankot rabolt ki.

„Az ostoba viselkedésemmel elszakítottam magam a családomtól. A börtönben nem ilyen tiszta tekintetű emberek néztek rám, mint amilyenek ti vagytok. Az a hely az életnek egy árnyékosabb oldala, ahova mégis bejut a fény. Ez a fény pedig többek közt a börtönmisszió, amelynek köszönhetően én az élet sötét oldalán is megtaláltam azt az utat, amelyet Isten az Ő igéjében mutat meg” – vezette fel a börtönmisszió témáját és jó útra térésének történetét László, majd felolvasta Álom és ébredés című versét:

„Míg lehetett, képtelen voltam a változásra. Pedig jelet küldtél eleget, Uram. Oh, hányszor módosíthattam volna az utam, melyen szemellenzőt viseltem, egy helyben topogtam, rossz időben, rossz ajtókon kopogtam.”

L. Molnár István budapesti börtönlelkész László szavait megerősítve elmondta, hogy a büntetésvégrehajtás intézménye a világosságot és a sötétséget is magába foglalja. „Nemrég beszélgettem egy elítélttel, aki azt mondta, feladta a reményt. Negyven évre ítélték el. Mellette és a hozzá hasonlóan sok időre elítéltek közt is ott kell lennünk” – magyarázta.

Ma Magyarországon 11 börtönlelkész vállalja, hogy megpróbálja visszalopni a reményt ezeknek az embereknek a szívébe. Mint mondják, nem látványos a munka, amit végeznek, el van rejtve a világ szeme elől, ezért is örülnek, hogy a Csillagponton előállhatnak és beszámolhatnak arról, miből is áll a börtönmisszió. „Reménységet kell adni, ez a reménység pedig különböző programokban jelenik meg. Nemcsak karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor kell program, hanem máskor is, hogy oldja a bent lévő feszültséget, monotonitást. A programunk csak evangéliumi!” – magyarázta L. Molnár István.

A Szeretethíd programba is be szoktak kapcsolódni, a fogvatartottak temetőt tisztítanak, parkot rendeznek, óvodai kerítést festenek, és hasznosnak érzik magukat. Vannak országos programjaik is, ilyen például az országos imanap, amelyen 11-12 intézményből 100-120 fogvatartott jön el és tesz bizonyságot arról, hogyan tapasztalta meg Isten jelenlétét az életében.

„Jó, ha tudunk arról, hogy van, aki a sötétségben és a mélységben éli meg Istennek a világosságát és magasságát. Így talán jobban tudjuk értékelni azt, hogy mi azért mégiscsak kint, a világosságban élhetjük meg Isten világosságát!” – mutatott rá a lelkész, aki elmesélte, a velencei tábor is fénypontja az évnek, ezen a fogvatartottak családjaikkal együtt tölthetnek el egy teljes hetet. Mint mondja, egyébként a családdal való találkozás lehetőségei meglehetősen korlátozottak: havi másfél óra beszélőt lehet kérni, és ha mondjuk négy gyereke van valakinek, mivel csak hármat engednek be, a negyedik a következő hónapra marad…

A börtönlelkész kifejtette, a missziónak az is feladata, hogy koordinálja a bejövő missziósokat. „Egy lelkipásztornak nagyon sok feladata van, elkél a segítség, a budapesti börtönbe, ahol én szolgálok, évente 200 ember és 15 csoport jár be – folytatta. – Szeretetvendégséggel, zenés műsorral, pantomimmel, színdarabbal készülnek. A gyülekezetek, amelyben van erre indíttatás és hajlandóság, tarthatják a kapcsolatot a börtönlelkészekkel, mi minden szolgálatot szívesen fogadunk.”

Ezután Mészáros László mesélt a börtönéletről, és arról, milyen könnyű odajutni – sokkal könnyebb, mint azt általában az emberek gondolják. „Csak apró nüanszokon, kis döntéseken áll vagy bukik minden. Be lehet kerülni egy hirtelen agresszív döntés miatt, be lehet kerülni egy kétségbeesett döntés miatt, mert mondjuk úgy érzed, nincs más lehetőséged, mint pénzhez jutni, és rossz eszközt választasz ehhez” – magyarázta.

Visszatekintve úgy véli, a bűncselekmény, amit elkövetett, egy folyamat eredménye volt, amely frusztrációkkal teli életet, rosszul sikerült házasságokat, sokmilliós bukásokat, sok emberi tragédiát hozott magával. Elmondása szerint olyan családból származik, amelyből soha senki nem volt börtönben. „Bent semmi sem olyan, mint a kinti világban. Olyan emberekkel találkozol, akikkel soha nem akartál. A börtön nem egy individualista személyiségnek való, mert ott egyenemberként bánnak veled, ami mélységesen megalázó” – avatta be a hallgatóságot a rácsok mögötti világ mindennapjaiba.

László, aki azt mondja, nem egészen úgy kell elképzelni a börtönt, ahogy azt az amerikai filmekben látjuk, főleg lelkileg megpróbáló a bezártság, de szerencsére segítség a börtönmisszió és a Biblia.

A cellában rejlő lehetőségekről így szólt: „Bár bezárul mögöttünk a zárka ajtaja, kinyílnak előttünk olyan kapuk, amelyeket itt kint nem veszünk észre. A kinti világban, miközben a pénzt, a sikert hajszoljuk, nem jut időnk magunkra. A börtönben temérdek ideje van az embernek önmagára és az életére reflektálni.”

László hangsúlyozta, hogy a börtönben lehet változni, erről szól Metamorfózis című verse:

„Bátor vagy, nem ismered a lehetetlent, ki fél, előtted nem áll meg. (…) Harcos vagy, ha valami gátol, csörtetve törtetsz, akár egy római gladiátor. (…) Öreg vagy, utolért a kor, hátad fáj, szíved szúr, untat a nő, s nem kell már a bor. Lassú vagy, erőtelen a mozdulatod, elkoptak mellőled, kik érdekből adtak neked hódolatot. Egyedül vagy, a hatalom megcsalt téged. Mit birtokoltál, kihull kezedből, érzed, közel a véged. (…) Áldott vagy, szelíd s kedélyes, (…) a siralomvölgyet örök életre cseréled.”

Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Misszió Központ igazgatója László azon gondolatára utalt vissza, hogy milyen könnyen mellékvágányra kerülhet az életünk, és két fogvatartott kissé megmosolyogtató, de mély vallomását idézte fel: „Nekem sem volt az óvodában bilincs a jelem, mégis bent vagyok a börtönben.”
„Folyton azt mondta nekem mindenki, hogy valósítsam meg önmagamat, de valahányszor megpróbáltam, az ügyészségen találtam magam.”

A lelkész emlékeztette a fiatalokat arra, hogy Jézus Krisztus szabadítása nélkül valamennyien foglyok vagyunk, majd a Lukács evangéliumábó idézte azt a részt, amikor Jézus kezébe veszi a tekercset és felolvassa Ézsaiás próféta könyvéből a következő verset: „Az Úrnak lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek. Azért küldött el, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak.”

Magyarné Balogh Erzsébet így intette és biztatta a hallgatókat: „Nem feltétlenül vasláncok és vasbilincsek kötik gúzsba az életünket, hanem azok a talán emberi szemmel láthatatlan bűnök és szenvedélyek, amelyek elválasztanak minket Istentől. Gyönyörű jelmondata van az idei Csillagpontnak, amelyben Isten felszólít bennünket arra, hogy Re: Formálj! De reformálni csak akkor tudsz, ha te magad is formálódsz.  Aki szabadult ember, akár a fogvatartásból, akár a láthatatlan bilincsek kötelékéből.”

A Református Missziós Központ igazgatója nyomatékosította, hogy a legfontosabb a paradigmaváltás a gondolkodásmódunkban: le kell számoljunk az előítéleteinkkel. „El kell kezdenünk másképpen látni azokat az embereket, akik különböző okoknál fogva rácsok közé kerültek, de akarnak reformálódni, akarnak megújulni, akarnak újjászületni.”

Mint mondta, a körülbelül 16 000 fogvatartottból nem mindenki akar változni, de aki meghozza ezt a döntést, attól nem szabad elvenni az esélyt. „Tudjatok arról, hogy a református egyháznak van ilyen missziója, amelyért lehet imádkozni” – mondta Magyarné Balogh Erzsébet, majd áldást kért a jelenlevőkre: Isten adja, hogy ez a zárt világ ne egy misztikus, titokzatos, vonzó, ugyanakkor félelmetes világ legyen számotokra, hanem annak az erejével gondoljatok rá, ahogy Jézus azt mondja: „Azért jöttem, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak.”

Szénási Jonathan Sándor baracskai börtönlelkész a Nézz fel az égre még egyszer című könyvet ismertette a jelenlevőkkel, és bemutatta a CD-t, amelyet a fogvatartottak énekeltek fel. A börtönlelkészi szolgálat kihívásairól, megmosolyogtató, de sokat sejtető helyzetekről mesélt, valamint kifejezte reményét, hogy a résztvevő fiatalokkal kint fogják viszontlátni egymást, vagy ha bent – akkor csak bizonyságtevőként.

Mészáros Barna 17 éve a debreceni börtön lelkésze, már két éve kint volt a szintén lelkész feleségével gyülekezetben, amikor világossá vált, hogy a lehetőségek igencsak korlátozottak kettejük számára, ezért ő alternatívát keresett, így merült fel a börtönlelkészség ötlete. Arról mesélt, hogy mi az, ami kihívást és mi az, ami sikerélményt jelent számára ebben a hivatásban. „A fogvatartottak szokták énekelni és érezni, hogy »sokszor úgy érzem, összeroskadok«, de néha mi, börtönlelkészek is érezzük, hogy időről időre meg kell újulnunk és erősödnünk. Egy másik felekezet börtönlelkésze mondta nekem nemrégiben, hogy kétszeresen is úgy érzi, perifériára van szorulva, egyrészt az egyházon belül, mert az igazán látványos lelkészi munkát leginkább gyülekezetben lehet végezni, és akit nem tudnak hova tenni, azt teszik börtönlelkésznek. De szerencsére ez nálam nem így volt, én önként vállaltam.”

Elmondása szerint a börtönlelkész egy kicsit furcsa házon belül is, mert a börtön igazából egy katonai szervezet, ők pedig közalkalmazottak, tehát sehogy sem illenek bele a képbe, és így is meg kell harcolniuk. „De én úgy érzem, aki misszióban van, az ott van az egyház frontvonalában, úgyhogy én ezt kitüntetésnek, megtiszteltetésnek élem meg. A börtönben pedig úgy megállni a helyünket, úgy eredményt felmutatni, hogy nincs rangunk, nincsenek kényszerítő eszközeink, igazán nagy munka, ami sikerélményt, elégtételt tud adni” – mondta Mészáros Barna, majd példaként mesélt arról az áldott állapotban levő fogvatartottról, aki nem akarta vállalni a gyerekét, de végül meggondolta magát. „Ha nekem is volt egy kis részem abban, hogy az élet diadalmaskodott a halál fölött, akkor már megérte erre a szolgálatra adni a fejemet.”

Az elgondolkodtató, tanulságos beszélgetést Mészáros László vallomása zárta, amelyben elmondta, hogy először csak kulturális érdeklődésből, de nyitott szívvel olvasta a Bibliát, és ahogy tanulmányozta, nagyon sok mindenre talált példát a személyes életeből – ezért indította meg.

Végül egészen őszintén így szólt a fiatalokhoz:

„Ti abban a korban vagytok, amikor már sok mindent tapasztaltatok, ráláttok az életre, de még nagyon sok minden előttetek áll. Előnyben vagytok, hiszen az, hogy itt vagytok, azt bizonyítja, hogy jó az az út, amin jártok. Azt mondja az igében az Úr, hogy megtart mindannyiunkat, akik hiszünk benne. Egy versemet még hadd olvassam fel: Te az légy, ki imát mond egy fogvatartottért.”

Ambrus Melinda, fotó: Asszonyi Eszter