„Jézust az övéi nem fogadták be, de aki befogadta, annak az Úr hatalmat adott” – emelte ki nyitó áhítatában Bogárdi Szabó István. A Zsinat lelkészi elnöke a Jn 1,6–12.30–31 kapcsán beszélt a lényeg meglátásáról és a valamivé válás folyamatáról – utóbbit sokan összetévesztik az önmegvalósítással, pedig az ige azt üzeni, hogy Isten mássá, az ő gyermekévé kíván tenni. A püspök hozzátette: a hit gyakorlásához hozzátartozik a bizonyságtétel, és beszélt a ráismerés ajándékáról, amelyet megkapott Keresztelő János, amikor ráismert Jézusra. „Bárcsak ne fosztanának meg a világ gondjai bennünket ettől az ajándéktól” – zárta gondolatait.

A házigazda Pápai Református Teológiai Akadémia sok vihart megélt történetét Tóth Cseperke hatodéves teológa ismertette. Az 1531-ben alapított Pápai Református Kollégiumot 1752-ben kitiltották Pápáról, és az harminc évig a közeli Adásztevelen működött. A kommunista érában, 1948-ban a Kollégium államosításakor megszüntették a teológusképzést is, amely csak 1998-ban indulhatott újra. A múlt évben hatvan hallgatójuk volt, közülük negyvenen készülnek lelkipásztori szolgálatra.

Szabó András, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora a magyar vándordiákok történetéről beszélt a hallgatóságnak. A wittenbergi egyetemről – amelynek mások mellett olyan neves professzorai voltak, mint Luther és Melanchthon – sok magyar prédikátorjelölt hozta haza a Szentírás igaz ismeretét. Az ott tanuló magyar diákok megalakították Coetus nevű egyesületüket, amelynek a feljegyzések szerint négyszázharminckilenc magyar tagja volt 1609 és 1613 között, és amely önálló szemináriumokat is szervezett. A magyarországi reformációról az MRPSZ ügyvezető elnöke, Viczián Miklós tartott bevezető előadást Balogh Ferenc debreceni tanár 1872-ben megjelent egyháztörténeti tankönyve alapján.

Somogyi Alfréd, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi Egyházmegyéjének esperese, a  Selye János Egyetem tanára a humanizmus, a reneszánsz és a huszitizmus előkészítő hatásainak vázolása után a Gömöri Egyházmegye történetén keresztül ismertette a reformáció fejlődését a Felvidéken. Elmondta, hogy a mai Felvidéken kilencvennyolcezer református él százkilencven anya- és százharminc leányegyházközségben, hét iskolát és hét diakóniai létesítményt tartanak fenn. Fekete Vince, a Szlovákiai Református Presbiteri Szövetség elnöke hozzászólásában elmondta, hogy bár Erdélyi Géza akkori püspök már 1995-ben javasolta megalakításukat, a presbiterek passzivitása miatt mindeddig nem sikerült jelentős tagsági bázist létrehozniuk.

Tóth András pápai esperes esti evangélizációjában a Heidelbergi Káté 49. kérdés-feleletéből kiindulva hangsúlyozta, hogy Krisztus nem hagyott magunkra, ő ott van, ahonnan minden más ember ki van zárva. A konferencia második napján Bodnár Ákos, az MRPSZ diakóniai tanácsadója a Zsid 11,1 alapján feltette a kérdést: van-e bennünk feltétlen bizalom Urunk iránt? Hiszünk vagy tudunk? Nikodémus látta Jézust: ez tudás, de az üdvösséget nem láthatta, tehát hitt benne. A mi tudásunk a négy evangélista bizonyságtételén alapszik, de az üdvösségben csak Jézus szava alapján hihetünk. „Ne csak képzettek legyünk, hanem nézzünk reménységgel Krisztusra!” – hangsúlyozta az előadó.

Kárpátalja reformációjáról György András kárpátaljai születésű somorjai lelkipásztor tartott előadást. Megemlítette Perényi Péter, a Drugeth család, Radán Balázs, Kálmáncsehi Sánta Márton nevét, továbbá a két beregszászi zsinat szerepét a kálvini irányzat felülkerekedésében.

A Királyhágómellék reformációjáról szólva Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke felsorolta a régió szülötteit: Károli Gáspárt, Kölcsey Ferencet, Ady Endrét, Arany Jánost, és beszélt Nagyvárad kiemelt szerepéről is.  A reformáció a régióban Martinuzzi Fráter György 1551-ben bekövetkezett halála után kezdődhetett csak el. A püspök beszélt az Érmellék reformációs központjáról, Nagykárolyról, valamint Aradról és Temesvárról is, ahol a reformáció politikai aspektusai is érvényesültek. Fontos kiadványként említette a Váradi Bibliát, amelyet a benne található széljegyzetek tettek keresett kinccsé. Hozzászólóként Tóth András, a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség elnöke a Róm 15,13-at emelte ki: „bővölködjetek a reménységben” a jövő református élete vonatkozásában.

Az előadások után felavatták az első magyar presbitérium előtt tisztelgő emléktáblát, amelyet tagjai közadakozásából készíttetett és helyezett el az MRPSZ a pápai teológia földszinti folyosójának a falán, feliratában az igével: „…presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meg­hagytam neked.” (Tit 1,5b) Az avatáson Steinbach József dunántúli püspök szolgált, majd Tóth András pápai esperes és Szilágyi Sándor, az MRPSZ tiszteletbeli elnöke megkoszorúzták az emléktáblát.

„A reformáció lényege az igehirdetés megújítása, nem a hitújítás: a magyar nyelven közreadott Ige diadalmenete volt” – emelte ki előadásában Buzogány Dezső, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora, aki az erdélyi reformáció 1550-ig tartó, majd az 1550–1570 közötti időszakáról beszélt. Az elsőben a helyi gyülekezetek megújulása zajlott a többnyire kereskedők által behozott nyugati eszmék alapján. A szász népesség a lutheri irányt követte, a székelyek és a magyarok a helvét (kálvini) tanok hívei lettek. Erdély szinte teljesen protestánssá lett. A második időszakra a protestáns hit szétválása lett jellemző: az úrvacsoratan miatt a lutheránus és a kálvini irányzat vált külön, a Szentháromságot kritizálók pedig az antitrinitárius (másképpen: unitárius) felekezetként jelentek meg, utóbbi 1571-ben vált elfogadott vallássá Erdélyben. Ekkor a protestánsok hatvan-hetven százaléka csatlakozott ehhez a felekezethez, de később visszaszorultak a hitviták következményeként. Hozzászólóként az Erdélyi Presbiteri Szövetség elnöke, Pályi József elmondta, hogy szövetségüknek Erdélyben mintegy nyolcezer tagja van.

Szűcs Ferenc, a budapesti teológia emeritus professzora, az MRPSZ teológiai tanácsadója Presbitérium és demokrácia című előadása bevezetőjében a polgári demokrácia típusait ismertette. Mint mondta, a demokrácia mozgásteret hagy a kisebbségeknek, szétválasztja a hatalmi ágakat, a döntések nem az utcán történnek. Kálvin szerint a hatalom oka a bűnös ember, akinek fékre és zablára van szüksége. A gyülekezeti vezetés vonatkozásában döntő, hogy általa Krisztus kormányzása valósuljon meg. A presbitérium nem csak a gyülekezettől kapja a megbízását. Melanchthon hármas elve: a fő dolgokban egység, kis dolgokban szabadság, mindenekben szeretet érvényesüljön. „A presbitériumok Krisztus felhatalmazása alapján kormányoznak, szervezetük nem cél, ha­nem eszköz a szolgálatra. A konfliktusok rendezését nem szabad halogatni, és a presbitériumoknak tisztázniuk kell maguk számára a feladatokat. Tévedés, ha a presbitérium Isten tanácsadó testületének képzeli magát” – szögezte le az előadó.

A konferencia résztvevői a délután folyamán megtekintették a Pápai Református Kollégium Tudományos Gyűjtemények kiállítását a gimnázium épületében, majd átmentek a közelmúltban megújult Fő utcai Ótemplomba. Itt előadást hallgattak meg ennek történetéről, majd az MRPSZ missziói és diakóniai elnöke, Tóth János szolgált az esti evangélizáción, amelynek központi gondolata a sáfárság volt. Az ember sem az Édenkertben, sem az ószövetségi időkben nem tett eleget sáfári – gondoskodó, őriző – feladatainak, és az egyház életében is kudarcoknak vagyunk tanúi. „A reformáció világosságot gyújtott a szívekben arról, ami ránk bízatott. Ma is számot kell adni sáfári tevékenységünkről, de úgy, hogy ha valamiben ez sikerül, azért csak Istené lehet a dicsőség” – mondta Tóth János. A konferencia utolsó reggelén  Szabó Dániel, az MRPSZ nemzetközi tanácsadója foglalta össze a konferencia mondanivalóját, majd úrvacsorás istentisztelettel zárták együttlétüket a pápai református templomban. 

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. szeptember 3-i számában.