Manapság mindent azonnal, de rögtön akarunk. Sokan csak a rohanást látják meg Adventből, pedig ez a várakozás időszaka. Hogyan viszonyuljunk ehhez?

Mindenki életében fontos feladat, hogy a karácsonyhoz fűződő viszonyát kialakítsa, illetve időről időre átalakítsa. A családból hozott mintáink életünk folyamán kiegészülnek, elhalványodnak, átalakulnak. Élethelyzetünkből adódó szerepeinknek megfelelően más-más aspektusai kerülnek előtérbe, más örömöket, feladatokat mér ránk. Gyermekkorunk nosztalgikus, boldog emlékképei ugyanúgy részei lehetnek élményeinknek, mint a felkészülés során megélt frusztrációk. Élményeink más-más színezetet kapnak évről évre, nemigen van két egyforma karácsonyunk. Ugyanakkor állandó összetevői is vannak, hisz keresztyénnek lenni: várakozást jelent.

Hogyan tudjuk elkerülni az ünnepi hajtást?

Néha sajnos nem elkerülhető, de együtt lehet élni vele. Sokan az utolsó pillanatban is dolgozunk. Éppen ezért kell egy átgondolt terv, a bevásárló lista is sokat segíthet, és szükség van együttműködésre is.  
Nálunk az ajándékok egész évben születnek, igyekszem figyelni a szeretteimre, mi foglalkoztatja őket, mire vágynak. Egy- egy beszélgetés során mindig van mód arra, hogy kiderítsük leghőbb kívánságaikat. Például egy közös város- és boltjárás során nem nehéz észrevenni, min akad meg a másik szeme. Inkább a bőség zavara áll fenn, mint az ötlettelenség nehézsége. Ha évközben rábukkanok a vágyott darabra, megveszem, ha van időm elkészíteni, megteszem. Biztos mindenkinek van élménye arról, amikor megszólítja egy ötlet, tárgy, és megmondja, kihez kívánkozna, ki örülne neki. Hallgassunk erre a hangra.
Ha családunk tagjai távol élnek, az utazások többnyire elkerülhetetlenek. Ekkor is segíthet a szervezés. Mi egyik évben a férjem szüleinél, közvetlen családjánál, másik évben az én családomnál töltjük a Szentestét, és innen indul másnap a fél országot átszelő utazás. Bosszankodhatnánk, de minek. Elfogadjuk, örülünk neki, hogy ez most így része az életünknek.

Sokak számára a karácsony nemcsak az idegeskedés, hanem a komoly családi konfliktusok gyújtópontja is. Miért?

Születőben van egy itthon még nem ismert új tudományág, a „christmasology” - vagyis „karácsonyológia”. (Egy szakirodalmi összefoglaló szerint karácsony táján ugrásszerűen emelkedik a fertőző megbetegedések, infarktusok és bélrendszeri problémák száma. Hivatalosan létezik műhó és bejgli allergia is.) Specifikus betegségként tartják számon az ún. karácsony-szindrómát. Olyan szorongásos-depresszív zavarnak tekintik, melynek bevezető tünetei: növekvő nyugtalanság, fáradékonyság, ingerlékenység, kilátástalanság érzése, leküzdhetetlen vásárlási kényszer, fokozott megfelelni vágyás, stb. A kór általában december elején kezdődik, s mivel sok tekintetben a beteg hasonlít a karácsonyt boldog megelégedettségben ünnepelni készülő egészséges személyekhez, sokszor a környezetnek sem tűnnek fel a baljós előjelek. A beteg tétovává válik, sokat töpreng, állandó beszédtémája a vásárlás, kinek mit vegyen, hisz pl. a veje sosem hordta a zoknit, amit tőle kapott. Az ajándékoknak sokszor mágikus hatalmat tulajdonít, a vásárlást jóvátételi cselekményként éli meg. De ide tartoznak a főzéssel kapcsolatos téves eszmék, az érintettek évekre, évtizedekre visszamenően sorolják vélt kudarcaikat és megszégyenüléseiket, melyek rendkívül erős szorongást keltenek.  Hajlamosak irreálisan túlméretezett mennyiségű ételt készíteni, majd heves szorongással reagálni minden olyan törekvésre, amely a környezet evéssel szembeni ellenállására utal.

Egy nem hívő mit szerethet a Karácsonyban?

A Karácsony a nem hívő ember életében is kitüntetett pont. Ha a csak a sütés-főzésre, az ajándékok körüli aggódásra, a szeretett és kevésbé hiányzó rokonokkal való találkozásra, a reggeltől estig tartó evészetekre gondolunk, már ebben is kitűnik az ünnep a hétköznapokból.
Micsoda karriert fut be például az együtt étkezés az életünkben. Az első igazi randi sok esetben az első közös vacsora is egyben. A hazai ízek a családhoz, az otthonhoz kötnek, akkor is, ha messze vagyunk tőlük. Valaha nagy becsben tartottuk a madárlátta morzsákat is. De mindezeknél is fontosabb szerepe van az étkezésnek abban, hogy ritmust ad életünknek. Tagolja az időnket napi szinten: reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk. Regisztrálja személyes életutunk múló idejét, születésnapokkal, évfordulókkal. Átmeneti rítusaink elemeként segíti a következő életszakaszba lépést, eszünk keresztelő, esküvő, halotti tor alkalmával. Ráadásul nem csak közeli, de távolabbi rokonainkkal is összeköt. Ki-ki családjából hozza az ünnepre vonatkozó hagyományokat. Mindezt függetlenül attól, hogy hívők vagy nem hívők vagyunk. Maradt másik ünnepünk, ami képes ennyire ritmusban tartani, összekapcsolni bennünket?

Miként tudja külön választani egy gyermek a bolti, az óvodai karácsonyt az otthonitól? Meglepődik még otthon? Egyáltalán ki hozza az ajándékot; Jézuska, az angyalok vagy a szülők?

Rajtunk áll, milyen hagyományokat teremtünk, mire tanítjuk gyermekeinket. Rajtunk áll, hogy a karácsony számára mit jelentsen, és hogy különböző életkorában mit fog neki jelenteni.   Életünk része, ahogy a boltok kínálata is része a képnek, és az is, hogy az mennyire jelentős. Az is része, hogy különböző családok másképp gondolkodhatnak, és az is, hogy az oviban felvilágosítják a gyereket, aki védi az általa igaznak tudott változatot.
Mire fog emlékezni a gyermeked? Az együtt készített mézeskalács illatára, a különleges összebújós mesélésekre, a játékra a hóban? Az együtt bontogatott ajándékra, nagypapa segítő kezeire, apával való közös játékra? Anya simogatón sürgető hangjára, hogy itt az ideje feküdni? Nagyival közös délutánra, amikor együtt csinálták anyunak az első kézzel készített ajándékot? A nagy testvér büszkeségére, mikor már ő is védte a kicsi mesevilágát?
A gyerekek meglepően jól kezelik, a különböző közösségekhez, közegekhez tartozó értékrendet, viselkedési szabályokat.

Jelenleg a Karácsony a kereskedelem ünnepe, nem az embereké. Hogyan lehet visszaszerezni?

Nem ezt látom a közvetlen környezetemben. Persze ilyenkor más, több kerül az asztalra, mint a hétköznapokon, és ajándék nélkül sem ünnep az ünnep. De az ajándék eredeti szándéka szerint arra való, hogy kifejezzük a szeretetünket, a másik fontosságát. A jó ajándék a másik számára fontos dolog, aminek örülni tud. Néha kézzel is elkészíthető, és néha olyasmire vágysz, ami otthon már nem létrehozható. Különbözőképpen fejezzük ki a szeretetünket. Ahogyan a legtöbb ember a szüleitől és a testvéreitől tanul meg beszélni, szeretetnyelvünket is ebben a közösségben sajátítjuk el.

Mi ez a szeretetnyelv?

Gary Chapman öt szeretetnyelvet ír le: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés szeretetnyelveiről beszél.
Elismerő szavak világa a szavak világa. Szavakkal gyógyítani és ártani is lehet. Nagyon nagy ereje van egy jól formált – időben, tartalomban eltalált szónak. Világmegváltoztató lehet egy jól formált kérdés. Képes vagy-e a társad szemszögéből látni a világot? Tudod-e, mit tart fontosnak? Ismered-e a terveit, érzéseit? Bátorítod-e, amikor elbizonytalanodik, hogy átlendítsd a holtponton? Elismered? Dicséred? Elmondod-e neki, hogy neked mire lenne szükséged? Kérsz-e? Kifejezed-e köszöneted mindazért, amit érted tesz? Tudja-e, hogy mennyire örülsz mindennek? Ajándékozz meghitt beszélgetéseket.

Az ajándék kézzelfogható jele annak, hogy valaki ránk gondolt. Akinek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelve, az nagy becsben fogja tartani a társától kapott ajándékokat, és féltve őrzi ezeket évek során át, mint a párja szeretetének megnyilvánulásait. Annak látható jelképei nélkül talán nem is lenne biztos a másik szeretetében. Szoktál ajándékot adni a szeretteidnek? Kézzel foghatót? Kézzel készítettet? Ajándékozd oda a szívedet.

Létezik egy megfoghatatlan ajándék, ami többet ér, mint bármi, amit az ember a kezébe tud fogni. Ez pedig önmagunk odaajándékozása. A házastárs vagy partner jelenléte a szükség idején mindennél többet jelent annak, akiknek a minőségi idő a szeretetnyelve. A minőségi idő azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek, együtt vagyunk, és egymásra figyelünk. Egy jó beszélgetésben, egy sétában, egy közös vacsorában – vagyis a közös tevékenységben együtt eltöltött idő kifejezi, hogy törődünk egymással és élvezzük egymás társaságát. A meghitt beszélgetés nemcsak együttérző odafigyelést igényel, hanem önfeltárást is. Ezek teremtik meg a kellemes emlékek alapját, mindazt, amire később szívesen visszaemlékezünk, amiről beszélgetni tudunk, ami tartalmassá teszi az életünket. Mikor töltöttél minőségi időt szeretteiddel? Ajándékozd oda a legtöbbet, az idődet, jelen-léted-et.

Szívességek a következő szeretetnyelvünk, amihez nagyon sok minden tartozik. Egy étel elkészítése, elmosogatás, a szemét kivitele, a fű lenyírása a kertben, bevásárlás, porszívózás stb. Hosszan sorolhatnánk, mi minden minősül szívességnek. Figyelmesség, tervezés, idő és igyekezet kell hozzá, s ha pozitív hozzáállással teszi az ember, akkor a szolgálatkészségnek ezek a cselekedetei valóban a szeretet kifejezései lehetnek. Vigyáztál már kérés nélkül kimerült ismerőseid gyerekeire? Rámosolyogtál már egy szomorú idegenre? Fáradságot nem kímélve kerestél már olyan különleges ügyet, aminek odaszentelve magad segítettél másokon, másoknak? Ajándékozz jó cselekedetet.

S bár a felsorolásban csak az ötödik, az egyik legfontosabb szeretetnyelvünk: az érintés. A gyengéd érintés teremtő, életben tartó szükségletünk, olyan akár a lélegzetvétel. Az odatartozás, kötődés, hogy valaki számára fontosak legyünk és azt testileg is kifejezhessük valóban biológiai szükségletünk. Egészségünk, jól-létünk, élettartamunk múlik ezen. Minden ölelés, baráti érintés, érzelemdús pillanat egyben neurokémiai simogatás is, örömhormonok áradatát indítja el a szervezetünkben. Az érintéses stimuláció és a pozitív érzelmek hatására megemelkedik szervezetünkben többek közt az oxitocin és az endorfin szintje. Mindkettő örömhormon és fájdalomcsökkentő is. Az érintés még az immunrendszerünket is stimulálja.
Személyiségünk, testi-lelki-spirituális fejlődésünk kapcsolatokban, éltető érintő kapcsolatokba ágyazottan zajlik. Ha a gyermekünk rosszul érzi magát, ösztönösen nyúlunk felé és megöleljük őt. Ha egy közeli barátunk rosszkedvű, átkaroljuk, miközben beszél hozzánk. Ha a házastársunknak rossz napja van, megértően megsimogatjuk az arcát, karját. Ha a kisbabánk beteg, akár órákon át ülünk mellette, és ringatjuk. Ösztönösen használjuk akkor is, amikor egészséges energiát akarunk adni valakinek, akit szeretünk, és aki fizikai vagy érzelmi fájdalomtól szenved.
A válsághelyzetek különleges alkalmat kínálnak a szeretet kifejezésére, és a gyengéd érintések emléke még az után is megmarad, hogy a mélyponton túljutottunk. Biztató érintések, meleg pillantások, puszta jelenlét – ezek a találkozások elviselhetővé teszik az elviselhetetlent. A szavak ilyenkor nem sokat érnek, de az ölelés együttérzést és támogatást fejez ki. Kitartóan őrizzük, erőforrásként használjuk megtartó, boldogító, támogató érintésélményeinket is. Te is érzed a fontos másik tenyere melegét, bőre illatát, ölelése erejét? Akkor is, ha már messze jár? Tudod-e, hogy partnerednek mi esik jól? És ő tudja, hogy te mit szeretnél? Megsimogatod, ha elmész mellette? Szorosan egymás mellett fekve olvasgattok? Amikor elindulsz otthonról, kapsz, adsz búcsúpuszit? És amikor megérkezel? Netán ölelést? Öltöztesd szeretteidet szeretetteli érintések bársonymeleg köntösébe.

Kováts Annamária, Fotó: Kalocsai Richárd