„Valamennyien érintettek és egyben felelősek is vagyunk a fogyatékos emberekkel szemben elkövetett gaztettekért" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök köszöntőjében. Figyelmeztetett: „nem mondhatja senki, hogy ez velem nem történhet meg, mert aki ezt vallja, az sem saját magát nem ismeri, sem a hatalmat, ami ebbe az irányba el tudja vinni".

„A felejtés ára az ismétlődés" – közölte előadásában Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász, a De juRe Alapítvány kuratóriumának elnöke. Emlékeztetett Martin Niemöller püspök híressé vált szavaira: „Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, hallgattam, hiszen nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, hallgattam, hiszen nem voltam szakszervezetis. Amikor bezárták a szocialistákat, hallgattam, hiszen nem voltam szocialista. Amikor bezárták a zsidókat, hallgattam, hiszen nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem volt senki, aki tiltakozhatott volna." A szakember elmondta, hogy ha az emberi jogok „tojáshéján" repedés keletkezik, előbb-utóbb mindenkinek sérülni fognak a jogai.

Dr. Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja hangsúlyozta, hogy a nácik által tett szörnyűségekhez „az utat akkor lehet megépíteni, ha már a társadalom gondolkodásába beépül, hogy van értéktelen ember". A gyógypedagógus szakember elmondta, a megkülönböztetés ma is folytatódik. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg 1970 és 2002 között az 50%-os eséllyel Down-kórral diagnosztizált magzatok közül is csupán 15 baba születhetett meg, 2010-ben 210-ből már egy sem.

A szakember a médiából is hozott példákat: „Milyen élet vár rád, kislány?" címmel jelent meg hazánkban néhány évvel ezelőtt egy cikk az egyik bulvármagazinban egy végtagfejlődési rendellenességgel született kislányról. A szülők több millió forintra beperelték az orvosokat, mondván, ha tudják, hogy beteg a magzat, elvetették volna. Dr. Zászkaliczky Péter elmondta, mindez jól mutatja, hogy az emberi életet ma is próbálják beárazni, miként a náci propaganda is azzal érvelt, hogy a fogyatékos emberek 60 000 márkájába kerülnek a nemzetnek. „Ha szörnyszülött lesz, akkor is szeretem" hatásvadász címmel megjelent cikk hozzászólásait megtekintve is feltűnő, hogy a fogyatékkal élő gyermekek szembeni egyik legfontosabb ellenérv, hogy milliókat kell majd rákölteni. A gyógypedagógus úgy véli: „Anno ezek a gondolatok vezettek el a krematóriumokhoz."

Jó párszor összeszorult a hallgatóság szíve Dr. Szücs Marianna történelem tanár és szociológus előadását hallgatva. Az ELTE docense komoly történelmi áttekintést tartott a fogyatékos emberekkel szemben elkövetett bűntettekről. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 20. század e tragédiája korántsem a nácik intézkedéseivel indult: 1907 és 1938 között például az Amerikai Egyesült Államokban sterilizálták a mozgássérülteket, az epilepsziásokat, az alkoholistákat, a kábítószer-fogyasztókat, a prostituáltakat és a bűnözőket, Finnországban 1929-től az örökletes betegségben szenvedőket, Dániában 1934-től a szellemi fogyatékos embereket.

Németországban 1933-38 között folyt kényszersterilizáció, mely félmillió embert érintett. A fogyatékos emberek üldöztetése 1938-ban új lendületet kapott, amikor rendelet született arról, hogy a 3 évnél fiatalabb fogyatékkal élő gyermekek életéről egy bizottság döntött. A meggyilkolásukra alkalmazott módszerek között volt az injekciózás, az éheztetés, a morfiumtabletta vagy a mesterséges tüdőgyulladás előidézése. 1939 nyár végére pedig már a fogyatékos felnőttek (és hozzátartozóik) is célkeresztbe kerültek, a T4 néven elhíresült eutanázia program áldozatainak száma 240-400 000 között volt. Az utolsó áldozat 1945-ben egy négyéves kisfiú, Richard Jenne volt...

A kissé nyomasztó előadások után jól esett az a vidámság, amit az Immánuel Otthon fogyatékos gyermekei és fiataljai hoztak el a konferenciára. „Hány méter a szeretet, s ha mérhető, ki méri meg?" – énekelték gyönyörűen összefoglalva az egész nap lényegét: miként a szeretetnek nincsen mértékegysége, úgy minden ember egyformán értékes, senki élete nem forintosítható.

Szöveg és kép: Botos Regina