Ha megtelünk erővel, abból adnunk kell

2010. május 18., kedd

altA Szeretethíd református önkéntes nap előtt Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke az egység első évéről, a fővédnök, Csűry István püspök az esemény jelentőségéről, Pál Sándor az előkészületekről beszélt.

A május 21-22-i Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes nap sajtótájékoztatóján Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke az egység első évéről, a fővédnök, Csűry István királyhágómelléki püspök az esemény jelentőségéről, Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Alapítvány kuratóriumi elnöke az előkészületekről és a kelet-magyarországi árvízhelyzettel kapcsolatos teendőkről beszélt.

„Látványos összegyűlés helyett most sok-sok kapcsolatfelvételt jelent május 22.” – kezdte a Magyar Református Egység napjához kötődő legnagyobb idei esemény, a Szeretethíd keddi sajtótájékoztatóját Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, az MRE Zsinata lelkészi elnöke. Bemutatta az egység napjára készült képeslapot, amely a tavalyi debreceni Alkotmányozó Zsinat szimbólumát ábrázolja.

Bölcskei Gusztáv az egységes Magyar Református Egyház egyéves létezése kapcsán felelevenítette, hogy közös költségvetést fogadnak el, amelybe valamennyi egyházrész befizet. A Magyarországi Református Egyház nettó befizető lesz, a forrásokat kizárólag határon túli célok megvalósítására fordítják majd.

Május 22. kapcsán megemlítette, hogy a gyülekezeteket arra ösztönzik, hogy a korábban a fájdalmas 2004-es népszavazás emlékére december 5. körül zajlott szószékcseréket e nap köré szervezzék.

altA május 21-22-i református önkéntes nap lelkészi fővédnöke, Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, megtalálta őt a megkeresés, igazolva látta azt a korábban hangoztatott nézetét, hogy a hitnek gyümölcsözőnek kell lennie, utat kell találnia másokhoz is. Felidézte Dániel próféta szavait: „Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem.” Csűry István hozzátette, ha megtelünk erővel, akkor ebből az erőből adnunk kell másoknak.

A királyhágómelléki püspök szerint a református egyháznak a XXI. században szerepét éppen a szeretet és híd kell jellemezze. A hídszerepet többféleképp kell betölteni, május 22. kapcsán a különböző egyházkerületek, egyházrészek között is erre van szükség. Csűry István szerint a Szeretethíd, mint feladat lehetőség, és cselekvésre való esély – és ez az Úr igazi cselekedete.

Hatezren regisztráltak már a programra, de azok, akik segíteni fognak, regisztrálni azonban nem akarnak, még legalább ennyien lesznek – mondta Pál Sándor. A Szeretethidat szervező MRSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a cél, hogy folyamatossá tegyék ezt a programot, vagyis az önkéntességet, tehát a segítés egész évben természetes legyen.

Pál Sándor hozzátette, ezúttal sajnos össze kell kapcsolni a kétnapos programot az esőzések után kialakult súlyos helyzettel. Az MRSZ már vasárnap cselekvési tervet alakított ki, majd rögtön félmilliós segélycsomagot juttatott el a legsújtottabb területekre. Azóta is folyamatos segítség és a kapcsolattartás, szombaton pedig Szeretethíd önkéntesei is az esőzések tépázta települések felé veszik az irányt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.