A kérdésre talán máris válaszolt az olvasó meggyőződése, ismerete, halálról, halál utáni életről való gondolkodása szerint. Megtanultuk ugyan a hitvallást: „hiszem a test feltámadását és az örök életet", de nem ugyanaz elmondani ezt másokkal együtt, vagy meggyőződéssel kimondani egyedül. 

Hallunk mi ezt is, azt is. „Hiszem, ha látom." „Nincs rá ésszerű magyarázat." Hallunk a lélekvándorlás tanításáról. Temetési szónokok szava lesz közbeszéddé: „a csillagokról vagy a felhők széléről tekint le rá­tok." Emellett ott vannak a misztikus-okkult sugallatok az éjszaka visszatérő lelkekről, a megetetni, megcigarettáztatni szükséges, meg nem nyug­vó halottakról... Hat(hat)­nak ezek ránk, a saját hívő-hitetlenségünkkel együtt. Feltámadás? Lehetséges? Nem jobb, könnyebb azt hinni, hogy az ember tovább él a gyermekeiben, unokáiban?

Hány ilyen gondolat bizonytalanít el minket a feltámadáshitben, vagy akadályoz meg abban, hogy valóban szívből higgyük a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet!

A Szentírást kutatva azt látjuk, hogy viszonylag későn jutott el Izráel népe a halottak feltámadásának hitére. Valamikor a próféták korában kezdődhetett. Talán nem is hitbeli elképzelés és tanítás, hanem a tapasztalat alapján mondhatták ki először: Izráel Istenének van hatalma a halottakat is feltámasztani.

Ehhez a felismeréshez többek között a sareptai özvegy (1Kir 17) és a súnemi asszony fiának feltámasztása (2Kir 4) vezethetett. Ezeknek a csodáknak híre ment – bizonyítja Géhazi elbeszélése (2Kir 8). Isten gondoskodott róla, hogy a feltámadás tapasztalattá váljon úgy is, hogy az Elizeus sírjába belökött halott is életre kelt (2Kir 13). Már addig is vallották, hogy az Úrnak hatalma van a halottak birodalma felett, de ezek a tapasztalatok világossá tették, hogy az Úrnak hatalma van kiragadni a halálból és visszahozni erre a földre vagy egy új életre, amely már öröké tart (Hós 6, Dán 12).

Mire az Isten Fia, az Úr Jézus eljött erre a földre, Izráel népének jelentős része hitte a halottak feltámadását, és a halottak feltámadásának nyitányával induló üdvösséget. De még őket is meg kellett erősítenie hitükben az Úr Jézusnak, amikor Isten munkájának jeleként támadtak fel halottak. Ezek közül kiemelkedik Lázár feltámasztása (Jn 11), amely minden addigi elképzelt határon túlment, és végképp pecsétet tett arra a hitre, hogy az Istennek minden lehetséges. Istennek pedig volt türelme kivárni, míg népe eljutott a feltámadáshitre.

Nekünk sem feltétlenül azonnal érlelődik ki a feltámadáshitünk. Ne csüggesszen ez el. Isten türelmesen vár ránk. De kérjük a Feltámadott Urunkat, hogy nekünk is adja meg a hitet és a reménységet, hogy ahogy ő feltámadt, elkészítette nekünk is a feltámadást és az örök életet. Kérjük Krisztust, hogy adjon hitet, de fogadjuk is el: Isten felette van mindennek. Ezért nemcsak az a valóság része, amit meg tudunk magyarázni, ha­nem az is, amit Isten ígért meg. Így adjon Isten Lelke Krisztusban boldog feltámadáshitet!

Futó Zoltán
Megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.