Kóczán Mór élete és munkássága a magyar protestantizmusban felfedezésre váró kincs. E rövid ismertetés által a figyelmet egy olyan ember életművére szeretnénk irányítani, aki egyaránt hűséggel szolgálta a református egyház és a magyar sport ügyét.

Kóczán Mór a Komárom-Esztergom megyében fekvő Kocs községben született 1885. január 8-án. A Kocsi Református Egyházközség templomában keresztelték meg ugyanazon év január 14-én. Édesapja, Kóczán Lajos a település református elemi iskolájának tanítójaként dolgozott. A Komáromhoz közeli Kocs több kálvinista lelkipásztor szülőfaluja, így a gályarabságot szenvedett Kocsi Csergő Bálintnak (szül: 1647. augusztus) és Kocsi Major István püspöknek is. Kóczán Mór alapfokú tanulmányait Kocson, a közép- és felsőfokú iskoláit Pápán végezte. A rendszeres testmozgást a Pápai Református Főgimnázium tornaórái szerettették meg vele. Már gimnáziumi évei alatt rendszeresen és egyre komolyabban sportolt, s ezt teológiai hallgató korában is próbálta folytatni.

A fiatal Kóczán Mór (x-szel jelölve) lelkésztársaival Pápán

Kéziratos visszaemlékezésében így mutatta be sportolói pályafutásának kezdőéveit: „Hatodik gimnazista koromban, amikor már tizenhat éves voltam, az iskolai év vége felé elkezdtük a sportolási gyakorlatokat az iskola udvarán végezni, ami főleg súlydobásból, magas- és távolugrásból állott, mivel más sporteszköz nem állott rendelkezésünkre. Az iskolaév végére rendezett tornaversenyen én a súlydobásban vettem részt, amit nagy fölénnyel meg is nyertem felsőbb osztályúakkal szemben. A gimnázium VII. és VIII. osztályát Beregszászon végeztem, a testvérbátyám, Kóczán Aladár tanár volt, és így az én oktatásomról bőségesen gondoskodott, s ennek következtében jól kifejlődtem. – Innen vittek el bennünket Lőcsére, ahol a diákok részére rendezett versenyen a súlydobásban jó eredményt értem el, aminek híre Pestre is eljutott, és az érettségi vizsga utáni szünidőben Pestről két fiatalember látogatott meg szülőfalumban, Kocson, akik a Budapesti Torna Club tagjai voltak, és felkértek, hogy lépjek be az ő klubjukba, és az ő színeikben járjak a versenyekre. Erre én kijelentettem, hogy a pápai ref. teológiai akadémián folytatom majd tanulmányaimat, és ott nekem nem lesz alkalmam és módom versenyekre utazgatni, de ők kijelentették, hogy a Club mindenről gondoskodik, nekem semmi kiadásom nem lesz. Pápán azonban az akadémia növendékei nem sportoltak, és így nekem sem ment a gyakorlás rendszeresen, ez még nagy hátrány volt számomra. Meg az is, hogy a súlydobást akkor nekifutással végeztük, és így a körből való dobás később nagyon szokatlan volt. – Diszkoszt és gerelyt csak Pesten láttam először, méghozzá nem a külföldön használt svéd gerelyt, hanem az u. n. magyar gerelyt, amit szintén körből kellett dobni."

A lelkészi oklevél megszerzése után a Révkomáromhoz közeli Csallóközaranyoson 1908–1914 között a helyi egyházközség segédlelkészeként szolgált. Ebben az időszakban két olimpián is részt vett. Az 1908-as londonin a Budapesti Torna Club, az 1912-es stockholmin a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjeként. Az atlétika különböző számaiban megmérette magát a súlylökéstől a diszkoszvetésen át a gerelyhajításig. A 20. század hajnalán még nem volt jellemző a mai nagyfokú specializáció, ezért szinte természetesnek vehető, hogy Kóczán Mór valamennyi dobószámban rajthoz állt. Kiemelkedő eredményt a gerelyhajításban sikerült elérnie, amikor a Stockholmban rendezett olimpián 55,5 méteres dobással a harmadik helyen végzett a svéd Erik Lemming és a finn Juho Saaristo mögött. Bronzérme a magyar gerelyhajítás első olimpiai érme lett. Később a magyar férfi gerelyhajításban az olimpiai ezüstérmet Szepes Bélának 1928-ban, az aranyérmet Németh Miklósnak 1976-ban sikerült megszereznie.
Kóczán Mórnak a stockholmi olimpián elért harmadik helyezése több szempont miatt is figyelemfelkeltő: egyrészt, hogy ő volt az első nem skandináv versenyző, aki olimpiai érmet tudott nyerni gerelyhajításban, másrészt az 1912-es olimpián nem a saját neve alatt, hanem Kovács Miklós álnéven indult, mivel tartott attól, hogy egyházi felettesei negatívan ítélik meg, hogy szabadidejét a test és nem a lélek „ápolásával" tölti.

A református lelkész edzést tart a csallóközaranyosi parokia udvarán

Kiváló sportolóként már a száz éve megrendezett olimpia előtt is világraszóló eredményeket ért el. 1909 és 1911 között három alkalommal javította meg a gerelyhajítás világcsúcsát, de a Nemzetközi Atlétikai Szövetség csak az 1912-től elért dobásokat hagyta jóvá, ezért az övéi ma nem hivatalos világcsúcsnak számítanak. Az 1914-es londoni nemzetközi versenyről több fényképet közlő Vasárnapi Újság című hetilap már valódi nevén közölte fényképét, ez a tény is mutatja, hogy egyházi felettesei rosszallásától már nem kellett tartania. 1916-ban Magyarország nemzetközi bajnoka lett.

Az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Felső-Magyarország területe a Csehszlovák Köztársaság részét képezte. Kóczán Mór lelkészi szolgálatát már parókus lelkipásztorként végezte a Felvidéknek a Dunához közel eső területén. Több mint harminc éven át volt (1914–1948 között) Csilizradvány reformátusainak lelki vezetője. Ezen a településen a lelkészi szolgálata mellett sportkört és énekkart szervezett.

Az új állam, Csehszlovákia színeiben is ért el figyelemreméltó eredményeket. 1920-ban Csehszlovákia bajnoka lett. 1924-ben, közel negyvenévesen, csehszlovák színekben vett részt a párizsi olimpián. Az aktív sportolást 1926-ban fejezte be, de sportszeretete egész életén át kísérte. 1947–1948-ban a Beneš miniszterelnök nevével fémjelzett, a felvidéki magyarságot bűnös kisebbségként megbélyegző törvények értelmében Csilizradványról huszonnégy magyar családot telepítettek át Magyarországra, illetve hurcoltak kényszermunkára. Kóczán Mór és családja is a kitelepítettek sorsára jutott.

Kóczán Mór oklevele a párizsi olimpiáról

Az anyaország déli felébe került, ahol 1948 őszétől az 1950-es évek közepéig a jugoszláv határhoz közeli Csátalján élve a Baja melletti Szeremlén folytatta lelkészi működését a területileg illetékes Bajai Református Egyházközség beosztott lelkipásztoraként. 1955-től a főváros közeli Gödre költözött át. Itt nyugdíjas lelkészként vállalt számos alkalommal szolgálatot, emellett aktívan részt vett a település sportéletében a település atlétáinak edzőjeként és versenybíróként.

Hosszú, megpróbáltatásoktól sem mentes földi élete 1972. július 30-án ért véget. Síremléke Gödön a Pázmány Péter utcai temetőben található. Emlékére Gödön a város önkormányzata 1999-ben Kóczán Mór-vándordíjat alapított, amelyet kiemelkedő eredményt elért gödi sportolóknak osztanak ki.

A 21. század elején felvidéki munkásságának két legfontosabb állomásán róla nevezték el a település általános iskoláját. Hálából Csallóközaranyos sportcsarnokára is az ő nevét írták fel.

Millisits Máté

A cikk Kóczán Mór lelkész száz éve lett bronzérmes az olimpián címmel megjelent a Reformátusok Lapja 2012. július 29-i számában

További érmet szerzett protestáns olimpikonok:

Papp Bertalan kardvívó olimpiai bajnok. Az 1952-es Helsinki olimpián aranyérmes kardcsapatnak volt tagja. A Szegedi Kis István református Gimnáziumba járt, ahogy Sántha Lajos, huszonhatszoros magyar bajnok férfi tornász, aki bronzérmet szerzett az 1948-as ötkarikás megmérettetésen.

 

Törös Olga szintén bronzéremmel ért haza1936-ban. A tornásznőt édesapja a Debreceni Református Kollégiumba íratta be, majd 1939-től a Kecskeméti Református Kollégium testnevelő tanára lett, ahol harmincöt éven át oktatott diákokat. Mint mondja, hiába változott meg az iskola, ő mindvégig ugyanott tanított, csak a körülmények változtak meg közben. Az egykori sportoló márciusban ünnepelte kilencvennyolcadik születésnapját. Két évvel ezelőtt a helyi tornacsarnokot róla nevezték el.

 

Somodi István, az 1908-as londoni olimpia ezüstérmes magasugrója a Kolozsvári Református Kollégium diákja volt. Az atléta kiváló eredményeket ért el a korcsolyapályán is, 1898-ban megnyerte a gyermek bajnokságot. Ugrótehetségét csak négy évvel később fedezték fel.

 

Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázót az idei olimpia hivatalos weboldala is beválogatta hírességei közé, pedig már majdnem negyven éve visszavonult a versenysporttól. Az egykori sportoló édesapja evangélikus lelkész volt, ő maga több alkalommal tartott előadást református rendezvényeken a hit és sport témakörében. 2009-ben a Szeretethíd védnöke, támogatója volt.

 

Nagy Tímea negyvenhárom éves kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Felekezeti hovatartozását egyházunk 2012-es egyszázalékos kampányában is vállalta, annak egyik arca lett. Ekkor nyilatkozta: „Mit jelent számomra reformátusnak lenni? A reményt, ami nélkül nem lehet létezni."

 

Összeállította: Kováts Annamária