A szíriai és libanoni keresztyénség már kétezer éve, az első pünkösd óta létezik: a helyi keleti egyházak mellett a római katolikusok és a különböző ortodox közösségek is jelen vannak a ma muszlim többségű országokban. Például a francia gyarmati időkben készült libanoni alkotmány szerint az ország miniszterelnökét a mai napig a szunniták, a parlament elnökét a siíták, míg a köztársasági elnököt a maroniták (keleti szertartású katolikus egyház tagjai) adják.

Ebbe a vallási sokszínűségbe érkeztek meg a 19. századi észak-amerikai ébredési mozgalom misszionáriusai. Már meséltem, hogy az első presbiteriánus gyülekezetet a magyar szabadságharccal egyidőben, 1848-ban hozták létre Bejrútban, a Bibliát 1864-ben fordították le arab nyelvre. Az első arab reformátusok nem a muszlimok közül kerültek ki – a közöttük végzett misszió nem volt sikertörténet –, hanem az örmény reformátusokhoz hasonlóan a keresztyének reformációjáról beszélhetünk.

A Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinatnak ma 24 gyülekezete van Libanonban és 21 Szíriában. A négyezer tagot számláló egyház teológiájában református, és a presbiteriánus egyházkormányzatot követi. Múltja és jelene szorosan összefonódik a társadalmi szolgálattal, legfőképp az oktatással, s mindebben nem kis szerepük van a nőknek.

Hogy erről autentikus helyszíneken győződjünk meg, szerda reggel a fővárosból kifelé vettük az irányt, felkapaszkodtunk a Libanoni-hegység gerincére, hogy átjussunk az annak keleti oldalán húzódó Bekaa-völgybe. Közben áthaladtunk az ország legmagasabb – és katonákkal legjobban őrzött – hídján, mely összeköti Bejrútot Libanon belsejével. A tankcsapdák és a fegyveresek újra és újra emlékeztetnek minket, hogy a Közel-Keleten, konfliktuszónában vagyunk. A völgy – amellett, hogy mezőgazdaságra a legalkalmasabb terület, és egyes borászatai már a római kor óta működnek – leginkább az itt található szíriai menekülttáborokról „nevezetes”.

A hegyoldalban épült egyik városka lépcsős-teraszos utcácskáin lépegetünk felfelé, hogy a kilátás mellett megcsodáljuk az arab reformátusok egyik első, 1872-ben alapított iskoláját, ahol a misszionáriusok fiúkat és lányokat egyaránt tanítottak. A festői, de régi épületet mára jócskán kinőtték, 8 éve egy új épületkomplexumot húztak föl a völgyben az óvodát, valamint általános és középiskolát is magában foglaló intézménynek.

Nelli, az igazgatónő 30 éve tanít, 1996-tól vette át a zsinati fenntartású iskola vezetését férjétől. Miközben kávéval és bonbonnal kínál minket az irodájában (bárhol vagyunk, nem tudjuk elkerülni, hogy megvendégeljenek minket), a magánszektorra épülő libanoni iskolarendszert mutatja be. Libanonban három nyelven tanulnak a diákok: arabul, angolul és franciául, mert ebben látják a boldogulás lehetőségét.

Az igazgatónő azt mondja, a nyelvismeret a kulcs, ami belépést biztosít az egyetemekre. Az állami oktatás szintje nagyon alacsony, így a diákok háromnegyede magániskolában tanul. Ezeknek a tandíjas intézményeknek szigorú előírásoknak kell megfelelniük, de állami támogatást nem kapnak, nagy a verseny közöttük, és a keresztyén egyházi iskolák nagyon keresettek, a muszlimok körében is közkedveltek. (A szegényebb, szíriai iskolák diákjainak ösztöndíját mi is támogathatjuk: a Generális Konvent elnöksége 2018 elejére hirdette meg a gyűjtést.) Az arab reformátusok hét iskolát tartanak fenn, itt a völgyben 440 diák tanul, 90 százalékuk muszlim. „Így munkáljuk a megbékélést” – mondta Nelli.

A régi iskolaépület sem áll üresen, hála a helyi lelkipásztor bátor feleségének. A mosolygós Ramak szintén az egyházi iskolában tanított korábban, ám a menekültek érkezése után elkezdte látogatni a közeli táborokat, hívogatni a gyerekeket. Száz fiatalt hoznak minden reggel buszokkal, közülük csak négy a keresztyén. „A szülők eleinte bizalmatlanok voltak, a legtöbbjük családjában van valaki, aki odaát az iszlám radikálisok oldalán harcolt, de már tudják, hogy jó helyen vannak a gyerekeik, megbíznak bennünk” – mesélte a menekültek számára 2015-ben létesített oktatási központ vezetője. 

Öt év telt már el a szíriai polgárháború kitörése óta, az pedig nagyon hosszú idő egy gyerek életében. Összesen 400 ezer iskolaköteles menekült gyereket tartanak számon, 90 százalékuk 10 éves koráig még nem járt iskolába. A Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat hat központjában 634 gyerekkel foglalkoznak: írni és olvasni tanítják őket, tízórait és orvosi ellátást kapnak, fejlesztik szociális és kommunikatív képességeiket, próbálják megadni nekik azt a szeretetteli légkört, amit a háború miatt nem kapnak meg.

A gyerekek az itt kapott dolgokat továbbadják a családjuknak is. „Egyikük nem volt hajlandó több élelmiszert lopni, mert azt tanulta tőlünk, hogy nem szabad elvenni, ami a másé. Az apja ezért megütötte – mesélte Ramak. – Másnap megkérdeztem a szülőtől: tényleg ilyen jövőt szán a gyerekének? Bocsánatot kért.” Egy másik muszlim apa visszajelzéséből az derül ki, hogy „a keresztyének az egyetlenek, akiken azt érezzük: emberként bánnak velünk”.

A libanoni és szír reformátusok az első közel-keleti egyház, ahol a nőket is lelkésszé szentelnek. Egyiküket, Najla Kassabot idén nyáron a Református Egyházak Világközösége elnökének választották. „Ez kulturális kérdés, nem teológiai” – véli Rosangeli Jarjour, a Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közösségének (FMEEC) főtitkára, akivel ittlétünk alatt szintén találkoztunk. Ez a nemzetközi ernyőszervezet 17 anglikán, evangélikus, metodista és református egyház munkáját segíti Egyiptomban, Iránban, Izraelben, Cipruson, Szudánban, Algériában, Irakban, Jordániában, Kuvaitban, Tunéziában, Szíriában és Libanonban. Tagjai az itteni örmény és az arab reformátusok is.

A FMEEC több éven át tartó teológiai előkészítő munka után javasolta tagegyházainak, hogy vezessék be az egyébként már évek óta szolgáló női lelkészek felszentelésének gyakorlatát. Szintén több év munkája kellett ahhoz, hogy a közel-keleti evangélikusok és reformátusok úrvacsorai közösségre lépjenek. Az elmúlt években pedig egy olyan konzultációsorozatot indítottak, amely a térség  problémáira próbál választ adni, bevonva a muszlimokat és a nyugati keresztyéneket. Ennek legutóbbi alkalmáról mi is beszámoltunk. Oktatási programjaikkal támogatják a szíriaiakat, közben minden  lehetséges gyakorlati és spirituális segítséget megadnak a – sokszor ellenséges környezetben dolgozó – lelkészeknek és családjaiknak, hogy tovább hirdethessék az evangéliumot saját országukban.

„A protestánsok csak a társadalmunk fél százalékát teszik ki, hatásuk mégis jelentős” – foglalja össze a bennünk is felgyülemlett tapasztalatokat Souheil, a szír-libanoni zsinat egészségügyi és szociális bizottságának vezetője, aki nemrég könyvet is írt a témában. Míg ezen gondolkodunk, elbúcsúzunk Bejrúttól, mert holnap útnak indulunk a szír határ felé. Oda is tartsanak velünk imában és olvasásban!

Feke György, fotó: Kanizsai-Nagy Dóra

Az útinapló korábbi részei:

 

Az örmény reformátusok nem felejtenek

Miben nyilvánul meg az örmény identitás? Hogyan élnek a közel-keleti reformátusok?

 

Megkésett reformáció

Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény?

Pálmafák a neonkereszt fényében

Télből a nyárba, Európából a csodálatos, ugyanakkor olykor félelmetes Keletre utaztak magyar reformátusok.

 

Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak

A szíriai és libanoni reformátusok által működtetett vasárnapi iskolákban jelenleg ezerötszáz keresztyén és muszlim fiatallal foglalkoznak: biztonságban tanulnak, segítséget kapnak a polgárháború okozta traumák feldolgozására és mintát a békés együttélésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal mi is támogathatjuk a kezdeményezést.