Korán sötétedik – már tagadhatatlanul itt az esőbe hajló, hűvös ősz. Ennek ellenére is kíváncsian várom az imaéjjelt, melynek legfőbb célja, hogy egységet teremtsen a Kárpát-medence református gyülekezetei és ifjúsági csoportjai között. Bár az imádkozó fiatalok nem egy helyszínen vannak, lélekben vállalják az egységet és azt, hogy összetartoznak. Erre én is örömmel vállalkozom.

Közösségben

A Zsinati Ifjúsági Iroda – a kárpátaljai kezdeményezést felkarolva – már hat éve minden ősszel meghirdeti a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelt, melyre ajánlott programot is kidolgoznak. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szeretne saját közösségben imádkozni és erre hívogatni másokat is. Így tettek idén a józsefvárosi református gyülekezet tagjai is, akik először szervezték meg fiataljaik számára az imaéjjelt. Az október 7-i programokra a gyülekezet tagjain túl azokat is várták, akik közösségre vágynak vagy saját gyülekezetükben nem tudnak bekapcsolódni a programokba.

Még nem jártam a Salétrom utcai gyülekezetben, ezért meglep, ahogy a Nagykörúttól pár méterre megbújik a templom és a gyülekezeti terem. Mikor megérkezem, a templomban már készülődnek az istentiszteletre, a résztvevő fiatalok halkan beszélgetnek egymással. Én is helyet foglalok a padok egyikén és élvezem a csöndet, a meleget, a zenét.

A résztvevőket Bobok Ágnes és Czentnár Simon beosztott lelkipásztorok köszöntik, majd a Sófár dicsőítő csoport tagjai vezetik az áhítat előtti éneklést. Csak pár percre van szükségem az este első megtapasztalásához: néha elfelejtem, hogy énekeink egytől egyig imádságok, melyek sokszor elmondják helyettünk, amit nehéz saját szavainkkal megfogalmazni.

Szívvel látni

Az áhítatot tartó Márkus Tamás András az efezusiakhoz írt levél első része alapján arról beszél, Pál milyen egyszerűen nyújt betekintést az imádság lényegébe, ami nem más, mint még jobban megismerni Istent. Mikor Pál a barátaiért imádkozik, sohasem kéri, hogy a külső körülmények megváltozzanak, bármennyire is nehéz, üldözésektől terhes korban éltek az első keresztyének. A Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze azt is elmondja, hogy Pál ezzel a személyes imával nem olyan példát ad, mint Jézus, hanem megmutatja, ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy barátai még jobban megismerjék Istent és az ő szeretetét.

A lelkipásztor hozzáteszi, hogy az eredeti héber szövegben a „világosítsa meg szívetek szemeit” kifejezés szerepel, ami magába foglalja, hogy imádságainkon keresztül lehetőségünk nyílik Istent lelki szemeinkkel látni. Az ima egy olyan életforma, mellyel folyamatosan többet kaphatunk Istenből és amellyel mi magunk is megélhetjük a közösséget Istennel.

Az áhítat után végiggondolom, mit is jelentenek valójában Márkus Tamás gondolatai. Az ima egyik legfontosabb megtapasztalása, amikor őszintén elmondott félelmeinken, fájdalmainkon és hálánkon túl megérzünk valami mélyebbet, különlegesebbet abból, mennyire szeret az Isten. Azonban ez is olyan, ami csak elméletben tűnik egyszerűnek, hiszen hiába tudjuk, hogy az Úr úgyis ismeri az összes gondolatunkat, elé állni és őszintén beszélni hozzá sokszor a nap legnehezebb feladata. Az ilyen alkalmak segíthetnek ennek megélésében és abban, hogy könnyebben imádkozzunk egymásért is.

Még közelebb

Kíváncsi vagyok, a szervezők hogy látják az imaéjjelt, ezért Bobok Ágnest kérdezem. A beosztott lelkész elmondja, mennyire hálás gyülekezetéért, melynek tagjai mindig nyitottak a missziós lehetőségekre. „Nálunk meghatározó, hogy minden hétfőn imaközösséget tartunk, melyről valljuk, hogy az egyik legfontosabb közösségi tevékenységünk – folytatja. – Örülök, hogy ennek fontossága ezen az estén mások számára is előtérbe kerülhet.”

Azt is hozzáteszi, hogy a szervezés során úgy érezték: jó lenne, ha más szolgálók is eljönnének hozzájuk, hogy rajtuk keresztül is híre mehessen Krisztus ügyének. Így csatlakozott a Salétrom utcai programokhoz például a Református Fiatalok Szövetsége és a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom. „Ez egy kiváló lehetőség azoknak a fiataloknak, akiknek nem adatik meg, hogy imádkozó közösséghez tartozzanak – foglalja össze Ági az imaéjjel jelentőségét. – Aki itt van nálunk, vagy bárhol a Kárpát-medencében, az közelebb kerülhet Istenhez és ezáltal is épülhet.”

Közös ösvény

 „Az Úristen őriz engem, / mert az ő zászlóját zengem. / Ő az Áldás, Ő a Béke / nem a harcok istensége” – hallgatom pár perc múlva lassan gőzölgő kávéval a kezemben Babits Mihály versét. A 2013-as Csillagpontról ismerős irodalmi kávéházban ezen az estén különleges italokból választhatunk: minden kávé, tea vagy limonádé mellé kapunk egy-egy verset is, melyet a szervezők olvasnak fel. „A költők máshogy viszonyulnak Istenhez, máshogy fogalmazzák meg a kérést” – mutat rá Bölcsföldi András, a program szervezője, én pedig érzem, hogy az asztalnál ülők más szemmel tekintenek a jól ismert versekre.

Indulás előtt még végigsétálok a templom hátsó részében felállított imaösvény tíz, interaktív állomásán. Nem tudom, meddig állok a képek előtt, csak azt érzem, lelassul az idő. Már nem számít, hogy hűvös péntek este van, hogy fáradt vagyok és hogy hosszú volt a hét. Az ösvény feladatait, igéit és rövid magyarázatait olvasva arra figyelek, ami valóban lényeges: a beszegetésre Istennel. Rég tudom már, mennyire fontos az ima, de arról hajlamos vagyok megfeledkezni, milyen lehetőségek rejlenek benne. Most újra megtapasztalhattam – remélem, Kárpát-medence szerte sok fiatallal együtt – hogy közösségben vagy egyedül, énekszóban vagy magunkban, egy verset olvasva vagy épp egy imaösvényen járva más és más módon érint meg az égi szeretet.

Farkas Zsuzsanna, fotós: Dimény András