A 19. század végére Budapest VI. és VII. kerületében a nagyarányú bérházépítkezések következtében a lakosság száma jelentősen növekedett. A VI. és VII. kerület Városliget felé eső utcáiban villasorok épültek, így Budapest elegáns nagypolgári negyede alakult itt ki. A városrész reformátusai számára az első istentiszteletet 1892-ben tartották a skót misszió Erzsébet körút 7. szám alatti helyiségében. A környék reformátusai vasárnap esténként ezen a helyen gyűltek össze 1897-ig, amikor Izsó Miklós szobrászművész egykori, Rózsa utcai műtermét alakították át imaházzá. A hitélet itt 1897 karácsonyán kezdődött el.

Egyházközséget 1903-ban alapítottak itt, Erzsébet–Terézvárosi Parochiális Kör néven. A gyülekezetet szervező Kovács Emil, mint a terület lelki gondozásával megbízott Kálvin téri lelkipásztor 1901-től látta el feladatát. A templomépítés céljára 1903-ban gyűjtés indult. Laky Adolf (1829-1910) ékszerész 1908-ban 300 ezer koronás adományával jelentősen segítette az építkezés megkezdését, ugyancsak 1908-ban a székesfőváros telket adományozott Terézvárosban az építendő templom számára. A következő évben tervpályázatot írtak ki, ám a telek kicsinynek bizonyult „megfelelő megjelenésű és elhelyezésű templom építéséhez". Hosszú egyeztetés után a telket a főváros visszavette és helyette 200 ezer korona építési-segélyt adott. Ezt követően az egyházközség megvette a jóval kedvezőbb fekvésű Városligeti fasor 7. szám alatti telket 26 ezer koronáért. Több sikertelen tervpályázat után Árkay Aladár tervei szerint indult meg a templom építése 1911. július 24-én. Felszentelése 1913. június 1-jén Baksay Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének szolgálatával történt.

Az épület főhomlokzatának középső – háromszögű oromzattal lezárt – részét kétoldalt egy-egy torony fogja közre; a harangtorony a bal oldalon monumentálisabb, a lépcsőtorony a jobb oldalon kisebb méretű. Ez az aszimmetrikus, kettős toronyelrendezés Kós Károly és Jánszky Béla zebegényi római katolikus templománál jelent meg elsőként a korszak építészetében. A főhomlokzat megformálását a XX. század eleji finn építészet hatása jellemzi, amely főleg Kós Károly közvetítése által hatott Árkayra, míg a belső térben a bécsi Otto Wagner szakrális művészetének ünnepélyességét érzékelhetjük.

A templom görög kereszt alaprajzú. Négy nagy fesztávolságú vasbeton ív tartja a 13,7 méteres belső átmérőjű kupoláját. A földszinti templomteret karzat öleli körül. A belső tér magas színvonalú kialakítása szintén Árkay Aladár tervei alapján, a kor legjelentősebb mestereinek közreműködésével történt: a festett üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek, az Angster-gyár alkotta az orgonát, a csillárokat Miákits Károly.

A főbejárattal szemközti orgonakarzat előtt található a liturgikus tér: a fekete márványból készült úrasztala és szószék együttese. A szószék mögött a hangvető szerepét betöltő fülke kialakítása a bejárati kapu díszítésére emlékeztet, felette a karzaton álló orgona Lánczy Leó (1852-1921) főgondnok adománya. A Magyar Iparművészet című szaklapnak az épületről a templomszentelés évében megjelent írása a következő szavakkal méltatta a liturgikus tér kialakítását:

„Az alapgondolat a főfalon nyugszik, a belépővel szemközt levő síkon, amelyet szinte domináló biztossággal emel ki az orgona. Az alatta levő Úrasztallal és szószékkel – elhelyezésük és formájuk megannyi forradalmi újítás a protestáns templomok sablonjában – ez az orgona adja meg az egésznek a nagyszabású és ünnepi jellegét. Ahogy Árkay itt a sípok nyujtotta pompás ritmust és az ezüstös színnek a márványsötét masszájával való összeolvadását kiaknázta, ez megkapó hangulatot kelt a nézőben. A gyülekezet fia érzi az Úr házában létét, minden felfelé szárnyal, egyszerűen, inkább a megfontoltság, semmint a könnyedtség tempójával. Azt lehetne mondani, hogy a Károli Gáspár nyelvének építészetre fordítása ez, súlyosveretű, kemény magyarság."

A belső térben, a „lábazati zónában" négy sor magasságban téglalap alakú kétféle stukkódíszítést alkalmaztak: az egyik motívum a kakas (a református templomok tornyának gyakori, jelképértékű dísze), a másik motívum pedig a stilizált életfa vagy fenyőfa. A főbejárati kapu díszítései között is találunk e stilizált növénydíszítéshez hasonlót.

A főhomlokzati bejáratot háromféle méretű és formájú Zsolnay-féle kerámia ékesíti, amelyeken azonos színeket (fehér, fekete, sárga, arany) találunk geometrikus elrendezésben. A kerámia betétlapok közül a legnagyobbak 50 x 50 cm–esek és négyzet alakúak, rajtuk stilizált virágdíszítéseket láthatunk: a négyzetformán a kisebb négyzetbe foglalt virágdísz elhajlása madárformaként is felfogható. A virágdíszek szára könnyen értelmezhető, míg fejrészüket kis körformák és spirál vonalak adják. A 45 cm átmérőjű tondó formájú betételemeken szintén hasonló virágdíszítések vannak, míg a középső részükön, jól értelmezhető formában egy fehér színű, stilizált tulipánt találunk. A harmadik fajta betétdísz összetett szimbolikájú: a kopjafát mintázó betétdíszben tulipánt helyeztek el, boglyaíves keretbe foglalva. A kerámiaelemek „geometrikus rendbe foglalása" a korai art deco stílusvilágát hozta el a magyar szakrális építészetbe.

A templomban az elmúlt száz évben gazdag hitéletet élő Budapest-Fasori Református Egyházközség több kiadvánnyal és ünnepséggel készül az épület centenáriumára. Reméljük, hogy a jubileum alkalmával mind többen személyesen is megismerik a 20. század hajnalán született különleges művészettörténeti értéket képviselő református templomot.

Szöveg, képek: Millisits Máté