Lesz valaha egyetértés fontos kérdésekben a különböző felekezetek között? Tudnak-e úgy harcolni a katolikusok és reformátusok saját identitásukért, hogy közben ne csapják arcul a másikat?

Hitviták

Kárhozatos bálványimádás, eucharisztia, egyházszakadás, hitviták. A laikus csak kapkodja a fejét, és felteszi a kérdést: miért is fontos a 21. században olyan kérdésekről vitatkozni, amelyek a kívülállók számára teljesen lényegtelennek tűnhetnek. A téma nehézségét talán az is mutatja, hogy csupán egyetlen református teológai hallgatót lehetett felfedezni a nézők között, a disputa az érettebb közönséget vonzotta. A Protestáns tavasz elnevezésű rendezvénysorozat csütörtök esti programján az eucharisztiáról cserélt eszmét Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Barsi Balázs ferences szerzetes.

A beszélgetés apropóját az adta, hogy nagy vihart kavart a református zsinat tavalyi döntése, amely elvetette azt a javaslatot, hogy a Heidelbergi Káté új fordításából hagyják el a 80. kérdést, vagy lássák el lábjegyzettel. Az említett kátékérdés elítéli a római katolikus misét, mert úgymond a mise azt tanítja, „hogy Krisztus testileg jelen van a kenyér és bor színe alatt, és ezért ezekben kell őt imádni. A mise így alapját tekintve megtagadja Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését és ezért kárhozatos bálványimádás." Nagyon leegyszerűsítve: a zsinat döntését sok római katolikus arcul csapásként értelmezte. Az ennek nyomán kibontakozó vita érlelte meg a beszélgetést a szerzetes és a püspök között. Valóban arról van-e szó, hogy a 16. század óta sem a római katolikus, sem a református felfogás nem változott semmit? Vagy történtek-e érdemi közeledések, amelyek nyomán másképp vitathatjuk meg a lényegbevágó kérdéseket? Szükség van-e arra, hogy a felekezetek ezekről is szót váltsanak egymással?

Miért baj?

„Az egyik szent áldozáson, a másik úrvacsoraosztáson vesz részt, az egyik ostyát vesz magához, a másik kenyeret és bort. Miért olyan nagy baj a különbözőség a mai színes világban? Miért gondolják a katolikusok, hogy a reformátusok 'csinálják rosszul', és fordítva. Pedig a testvériség alapja a közösség" – mondta a vitát vezető Balog Zoltán. „A keresztyénség lényege is a közösség, elsősorban Jézus Krisztussal és egymással. A miniszter szerint a nem hívők bizonyára megkérdezik, hogyha a Krisztusban hívők veszekednek egymással, és képtelenek megegyezésre jutni, akkor hogyan lehet hinni nekik? Ha maguk között nem tudnak egységet teremteni, akkor miért várják el ezt a világtól? Vajon mit gondol egy ferences szerzetes az úrvacsoráról és egy református püspök a szentáldozásról?" – sorolta a kérdéseket a miniszter.

Lenézés

„Nekem a reformátusok úrvacsorájával semmi problémám nincs – kezdte Barsi Balázs. – Az lenne a baj, ha egy katolikus mondaná azt, hogy nincs jelen az Úristen. 1500 évig Kelet és Nyugat úgy tudta, hogy ott van. (Az ortodoxok és katolikusok azt vallják, hogy a feltámadt Krisztus valóságosan jelen van a kenyérben és borban - a szerk.). Azt tartanám inkább katolikusellenesnek és megbotránkoztatónak, ha egy protestáns lelkész és a gyülekezet azt vallaná, hogy valóságosan jelen van a kenyérben és a borban, úgy, ahogyan a katolikusok mondják, tudniillik a református lelkész nincs felszentelve" – mondta a szerzetes. Szerinte az eucharisztia különböző egyházfogalmat takar, és leginkább egyháztani kérdés, amelyben nem lehet egység, érdemesebb inkább az egyház struktúráján elgondolkodni.

Balog Zoltán kérdésére Barsi Balázs azt válaszolta: hogyha meghívnák a reformátusok úrvacsorára, azon részt venne ugyan, de nem áldozna, mert az a református testvérei lenézését jelentené.

Eltérő egyházfogalom

Bogárdi Szabó István református püspök elsőként arról beszélt, hogy a római katolikus mise középpontjában az áldozás áll, melynek fenségessége és méltóságteljessége szembeszökő a reformátusok úrvacsora gyakorlatához képest. „Nálunk ez 'plebejusabb' módon megy végbe, de ez csak vizuális, esztétikai benyomás. A katolikus mise látványosabb, ahogyan a templomuk is az. Az úrvacsoraosztás és a szentségek kiszolgálása ugyanazt jelenti. A római katolikusoknál azonban inkább osztásról beszélnék, ahol gyorsan kimennek a hívek, sorba állnak, megkapják az ostyát, aztán iszkiri a helyükre. A reformátusoknál pedig inkább a kiszolgálás jellege, a kenyér és bor méltóságteljes átadása domborodik ki, Erdélyben még Igét is mondanak hozzá" – hangsúlyozta a püspök a különbözőségeket. A püspök egyetértett abban vitapartnerével, hogy egyháztani differenciáról, és eltérő egyházfogalomról beszélnek.

Vegye komolyan

A református püspök Balog Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem adna úrvacsorát Balázs atyának, hiszen maga Balázs atya mondta, hogy a református úrvacsorát nem tekinti szentségnek. „Szerintem Balázs atya sem tenné meg velem, hogy református úrvacsorát szeretne venni, hiszen abban egyetértünk, hogy nem lehet a határokon össze-vissza átjárni, még akkor sem, ha ma ennek sportja, divatja van. A testvéri közösség megtalálásának más az útja. A legfontosabbnak azt tartom, hogy saját egyháza tanítását mindenki vegye komolyan" – tette hozzá.

Minden egyes morzsában

„Nem állítanám, hogy nem tartom misztériumnak a református úrvacsorát, csupán más az eucharisztiáról való felfogásunk" – reagált Barsi Balázs a püspök szavaira. – Mi úgy tudjuk, hogy a Föltámadott jelen van a testével minden egyes morzsában és minden egyes csepp borban. Nem bálványt imádunk, nem a kenyeret imádjuk, hiszen megtörténik az átváltozás. Az Úrral való másfajta találkozásnak tartjuk az eucharisztiát.

Velünk van

Bogárdi Szabó István szerint nem érdemes a formai különbözőségeknél leragadni. Szent Ágostont idézve azt mondta: az egység és a békesség köteléke mindet felülmúló adomány, amiért mindent oda kell adni, kivéve az igazságot , de ez nem a filozófia igazsága, hanem Krisztus üdvözítő igazsága. A vitapartnerek egyetértettek abban, hogy nagyon fontos Krisztus jelenlétének kérdése, de a püspök szerint fontosabb a „velünk lét", vagyis, hogy Isten ígérete szerint velünk van. Arra figyelünk az úrvacsorában is, hogy Isten velünk léte minket magunkat mennyire változtat meg. Tehát nemcsak római katolikus, hanem református átváltozás is van, de ez nem az úrvacsora jegyeit helyezi előtérbe, hanem az Istennel találkozó embert.

Közelebb

„A 16. század hitvitái súlyos harcokban mentek végbe, és nem tartozik az egyház történetének legfényesebb lapjaira, hogy a vitatkozók kölcsönösen ki is átkozták egymást. A huszadik században pedig alig vitáztak a hitről, talán a régi rossz tapasztalatok miatt féltek erről beszélni. Viszont most már remélhetjük, hogy kiközösítés veszélye nélkül is beszélhetünk a hit lényeges kérdéseiről" – vetette fel Bogárdi Szabó István.

A csütörtöki disputa egyik fontos megállapítása, hogy végre egy asztalhoz ültek katolikusok és reformátusok anélkül, hogy egymást hibáztatták vagy megsemmisítették volna. Ahogyan Balázs atya fogalmazott: nem arról van szó, hogy egy csoport disszidált a katolikus egyházból a 16. században, hiszen ha elszakad egy ruha, a jobb fele is elszakad a baltól és fordítva, tehát már sokkal korábban folytatni kellett volna a tárgyalásokat. Balog Zoltán az evangéliumot idézve azt mondta: „akkor fogja elhinni a világ, hogy Krisztus tanítványai vagytok, ha egymást szeretitek és megőrzitek az egységet. Ha egyek lesztek, akkor hisz majd a világ, ellenkező esetben hiteltelen a keresztyénség." A végső konklúzióként pedig álljon itt a miniszter zárógondolatainak egyike, amely szerint, ha a keresztyének közelebb akarnak kerülni egymáshoz, akkor előbb Krisztushoz kell közeledniük.

Fekete Zsuzsa

Forrás: Parókia portál