72 óra – Három nap a tettek mezején –Egyházi és közéleti személyiségek a védnökök között

2011. október 07., péntek

Negyedik alkalommal rendezi meg hazánkban az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány október 13. és 16. között a 72 óra kompromisszum nélkül szociális önkéntes akciót, amely Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, azért, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért.


A fiatalok csoportjai 72 órán, azaz 3 napon keresztül folytatnak szociális, karitatív, ökológiai vagy fejlesztő, építő tevékenységeket különböző helyszíneken, a legkülönbözőbb módon segítve a rászoruló embereken és környezetükön.

Az előző évben országszerte 19 megyében, közel száz városban, összesen 4500 fiatal, 259 önkéntes projektben vett részt, megközelítőleg 35 000 munkaórát felajánlva másokért. Idén még ezeket a számokat is meghaladó érdeklődés mutatkozik. Néhány példa a teljesség igénye nélkül az idei projektek közül: kirándulás vak gyermekekkel, emlékművek rendbetétele, játszóterek telepítése, rendbetétele, kerítések festése, műsorok idősek otthonában, parkrendezés, patakmeder takarítás, templomdombi lépcsőépítés.

Azon túl, hogy a kezdeményezés iránti elkötelezettségét a három egyház vezetői (Dr. Erdő Péter bíboros, Dr. Bölcskei Gusztáv református és Szemerei János evangélikus püspökök) a program védnökségével is kifejezték támogatásukat, további közéleti személyiségek is a 72 óra kompromisszum nélkül mellé álltak: Bombera Krisztina, Süveges Gergő és Horváth Gergely televíziós és rádiós műsorvezetők, Lackfi János költő, Böjte Csaba ferences szerzetes.

A központi megnyitó október 13-án, csütörtökön, 17 órakor kezdődik, Budapesten, a Bazilika előtt, ahol a Bolyki Brothers lép fel, valamint jelen lesz a három egyház képviselője is.

Bővebb információ: www.72ora.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.