Épp kezd derengeni, amikor felhajtunk az autópályára. A szemközti irányban már reggel hatkor sor áll: a főváros minden reggel belélegzi, este kilélegzi az ingázó munkásokat a három ország átmenő forgalmát vivő M3-ra. Kelet felé persze alig van ilyenkor forgalom. Nagyfügednél lekanyarodva út menti fasorok, míves kőhíd és kisebb kúriák tanúskodnak a valamikori ottani nagybirtokokról a mai Kádár-kockás kistelepülések között. Heves vidékét pár éve még a harminchárom leghátrányosabb helyzetű magyar térség között tartották számon, amin az ott élők szerint az azóta végbevitt fejlesztések sem változtattak számottevően.

Keresik a helyüket

A járási központként működő kisvárosban Kisköre felé fordulunk – elsőre elhajtunk az Eötvös József Református Oktatási Központ (EJROK) székhelye mellett, amelynek hatalmas park­ja szerényen húzódik meg az út mellett. Nem így képzeltük a dél-hevesi régió egyik legnagyobb munkahelyét, ahol csak a munkatársi gárda létszáma meghaladja a száz főt. Együd László igazgató tapintatos megértéssel fogad bennünket: sokakban él valamiféle romantikus kép a református szakképzésről, amelyhez az évszázados kollégiumi hagyományokat, illetve a falusi református iskolák nosztalgikus hangulatát társítják. A református szakiskolák azonban sem ebbe, sem az állami elvárásrendszerbe nem illeszkednek maradéktalanul. A szakképzéseket sújtó rögvalósággal – mint például a demográfiai mélypont, a diákok alacsony tanulási motivációja, nagyarányú lemorzsolódása, illetve terhelt családi háttere – szükségszerűen együtt járó minőségbeli elmaradások mellett az is nehézség, hogy az állam nem minden szakma oktatását támogatja. – Mi eddig mindig megkaptuk a kvótáinkat, amiért hálásak is vagyunk. A térség egyetlen szellemi műhelyeként senkiről nem mondhatunk le, nem tehetjük meg, hogy csak olyan szakmákat tanítunk, amelyekre az egyházi szociális intézményekben szükség van. Fontosnak tartjuk, hogy legyenek református szellemiségben felnőtt kőművesek, varrónők, mezőgazdasági gépészek is, mert itt olyan általános erkölcsi alapot kapnak, amely az egész életükre hatással van – szögezi le az igazgató.

Helytállni a változékony környezetben

Az EJROK hét éve, 2012-ben került a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásába. Képzési kínálatuk az óvodától a felnőttképzésig ível, saját nyelvvizsga- és ECDL-központjuk is van – missziós feladat ez a valaha katolikus többségű, mára identitását vesztett vidéken, ugyanis a legközelebbi középfokú oktatási intézmény harminc-negyven kilométerre található. Komolyan is veszik a feladatot: ottjártunkkor például Boros Lajos tartotta a hétzáró reggeli áhítatot, és a rendészet és közszolgálat szakos szakgimnazistákkal osztotta meg börtönéveinek és megtérésének történetét. A szakképzés körül szinte napról napra változó feltételekre jó példa a rendészeti képzés, amely iránt az utóbbi egy évben radikálisan visszaesett az érdeklődés, veszélybe sodorva ezzel a nagy hagyományú hevesi képzési rendszert. Ugyanez a kiszámíthatatlanság azonban a többi szakmáról is elmondható: pár éve indult egy Magyarországon gyárat nyitó világcég felkérése nyomán a gumiabroncs-készítő szakképzésük, de arra nincs biztosíték, hogy évtizedeken át szükség lesz az itt kiképzett fiatal szakemberekre. Már csak azért sem, mert ideális esetben már tizenhat-tizenhét évesen kikerülnek a munkaerőpiacra, ahol kiskorú munkavállalóként sok szempontból nagy hátránnyal indulnak. Az olyan események, mint a közelmúltbeli jászberényi gyárbezárás, szintén nem sok optimizmusra adnak okot.

Kinyitni nekik a világot

A fő kérdés az, hogy sikerül-e megtanítani a fiataloknak azt a nyelvet, amellyel képesek lesznek kapcsolódni a leendő munkahelyükhöz – magyarázza Rátkainé Sárándi Eszter szak­oktató, református presbiter, aki magasépítő üzemmérnökként került az EJROK tanári karába. Kőművesek, festők, asztalosok és szerkezetlakatosok tanulnak tőle főleg elméletet. Szintén a rögvalóság része, hogy csak minden második diák szerez képesítést – a szakoktató úgy tapasztalja, hogy aki végigmegy a képzésen, az már elég érett ahhoz, hogy munkát vállaljon. A lemorzsolódás oka, hogy sokak rossz hozzáállása megváltoztathatatlan: a családi determinációt nehéz felülírni. Akkor sikeres az oktatás, ha a család és az iskola elvárás- és normarendszere összefésülhető – ez a szakképzésben nem megy könnyen, különösen a szegregátumokból érkező gyermekek esetében. Együd László szerint a duális képzés nem rossz forma: a gyakorlati helyen kapott hatások is fordíthatnak életet. Sok külön foglalkozást szerveznek, hogy minél többet lássanak a diákjaik a világból: kibontakozóban van a református egyházon keresztül holland kapcsolat, Makay László iskolalelkész a tengerentúlon keres együttműködő partnereket, és harminc éve van gyergyószentmiklósi testvériskolájuk.

Küzdeni a tehetetlenségben is

A szakképzés az előbb említett nehézségek miatt alapvetően szociális kérdés Magyarországon. A református egyház ehhez a keresztyén szellemiséget tudja odatenni, ami nem kevés – vallja Együd László. – Ezzel együtt be kell látni, hogy sok mindenben tehetetlenek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell küzdenünk: a nehéz körülmények közül jövő gyerekek fele mégis szakmunkásvizsgát tesz, és talál is munkát. Azt látjuk, hogy azok a tanulóink a legeredményesebbek, akik érettségi után, érettebben, motiváltabban jönnek szakmát szerezni. Az ilyen fiataloknak óriási becsületük van a munkahelyükön – teszi hozzá. Ezt igazolja, hogy az elmúlt években a Szakma Sztár Fesztivál versenyein is jól szerepeltek az EJROK-osok: volt, hogy az iskola egyik szerkezetlakatos tanulója hozta el az első díjat, és az első tízben végzett még egy cukrász és két varrónő is. Ők mind az érettségi után választottak szakmát.

A jó utat keresve

– Az elmúlt huszonöt évben több nagy változáson is átment a szakképzés. 1994-ben hároméves iskolai rendszer volt, amelyben egy hétig elméleti, egy hétig gyakorlati oktatás folyt. Aztán volt időszak, amikor négy-öt évet kellett tanulni egy-egy szakma megszerzéséért. Ebben a felállásban minden szakmacsoport kétéves általános előkészítőn vett részt, amelyen általános szakmai kérdésekkel foglalkoztak, közismereti tárgyakat tanultak, a további két-három évben pedig gyakorlatot szereztek. Voltak ennek előnyei az iskolarendszer átjárhatósága szempontjából, de mivel ezek a gyerekek nem motiváltak a tanulásra, ezért vissza kellett térni a hároméves képzési struktúrához, amellyel teljes évfolyamokat, így normatívát vesztettünk. Most három év alatt szereznek szakmát a diákjaink. A 10–11. évfolyamon alig van már közismeret, de a hivatalos szervek újra előkészítő évfolyamokon gondolkodnak, mert olyan kompetenciahiányokkal jönnek a gyerekek, hogy nem lehet belőlük jó szakember. Például a kőművesnek tudnia kell derékszöget szerkeszteni, felületet számolni. Sokat hallani a duális képzésről is, amelyre korábban is volt példa. Sajnos a céges vállalkozói kultúra Magyarországon nem kész még tanulókat fogadni – ehhez nagy cég, kapacitás és átláthatóság kell. Az egyik gumigyártó világcég partnerünk kiváló példa erre, akik tudják, hogy invesztálni kell a szakképzésbe. Ugyanis a szakoktatáshoz szükséges eszközök rendkívül költségesek – magyarázza Együd László, amikor a műhelyek felé sétálunk. Ilyen eszköz például a Tiszáninneni Református Egyházkerület által finanszírozott gyönyörű, új tantraktor, amelyen vezetni tanítják a fiatalokat és a felnőtteket, de elég csak a műhelyekbe belesni: az egyik teremben épp a mérték­egységeket gyakorolják, a másikban a motordiagnosztikai eszközöket állják körül a munkaruhás fiatalok.

Azt tanuljuk, amit szeretünk

Mivel a tizedik osztályt már a gyakorlati helyen kezdik, így az iskola eszközei a kilencedik osztály tananyagához állnak rendelkezésre. Ahol nem tudnak külső gyakorlati helyet szervezni, ott az iskolán belül oldják meg a 10–11. osztály szakoktatását – például a mezőgazdasági gépészek, kőművesek vagy varrónők esetében. A mezőgazdasági gépészeket nagyon keresi a szakma – erről beszél Zsákai Levente is, aki most végzős a gépésztechnikusi képzésben. A fiatalember nem agrárcsaládból jön, de gyerekként megtetszettek neki a nagy erőgépek, ezért választotta az EJROK-ot. – Szeretünk ide járni, főleg most, hogy már csak azt tanuljuk, amit szeretünk: a nyári gyakorlatokon szerelünk és gépeket is vezetünk, nagyon élvezzük a 13. osztályt – mondja a fiatalember. Rajongása teljesen érthető: a mostani precíziós technológia már nem rázza szét az ember gerincét, viszont állandó önképzésre készteti a munkavállalót. Ugyanis a több millió forintos eszközöket nem bízzák rá akárkire a munkáltatók – egy technikusnak a GPS- és dróntechnológiát is tudnia kell kezelni.

Nem félnek álmodni

Rövid sétánkhoz Czók Zsolt is csatlakozik, ő felel a szakmai gyakorlatok megszervezéséért. Az iskola műhelyeiben szerkezetlakatosok tanulják a fémmunkát, a műszaki rajzot és annak olvasását, az anyagelőkészítés vagy a méretre vágás lépéseit, és ők végzik a mezőgazdasági gépek karbantartását is. Gondosságukról az udvaron álló, korát meghazudtolóan hetyke Zetor tanúskodik. A kőművesek az alapfogásokat próbálják elsajátítani a benti tanműhelyben. Mint kiderül, két olyan szakoktató is dolgozik az intézményben, akik az EJROK öregdiákjai, egyikük a tangazdaságot vezeti. Utóbbi léte egyedülálló jelenség az egyházi oktatás keretein belül. Az intézményben kétszázhúsz hektáros területet művelnek a kilencvenes évek közepétől – nagy harc volt, hogy az egyházi fenntartás mellett is megtarthassák a tangazdaságot. – Elsősorban szántóföldi növényeket termelünk, amelyeket értékesítünk is, de sokkal többet szeretnénk realizálni – avat be Együd László. Mint mondja, az állam mindeddig nem fordított nagy erőforrásokat a mezőgazdasági szakképzés fejlesztésére, ők viszont ebben az irányban szeretnének növekedni. – Raktározási, szállítási kapacitást építenénk, és az állattenyésztés felé is nyitnánk, amelyre sertésfeldolgozó üzemünk épülne, ahonnan a református intézmények konyháira kerülne minden. Ez az álmunk. Csak az eszközállomány majdnem egymilliárd forintba kerülne, de óriási lépés lenne ez a fejlesztés – foglalja össze az igazgató.

A református minőség

Együd László iskolaigazgató, testnevelő tanár a környék egyetlen színreformátus falujából, Átányból származik. Huszonöt éve dolgozik az intézményben, ott is érettségizett. Tizenegy éve vezeti az EJROK-ot. – Elég speciális a helyzetünk, hiszen nagy intézmény vagyunk, de reformátusként abszolút kisebbségben vagyunk. Minket Átányban a közösség arra nevelt, hogy reformátusokként mások vagyunk, más minőséget képviselünk. Ezt a rátermettséget kell megmutatnunk az életünkkel, munkánkkal az öntudatát vesztett vidéken. Úgy kell hirdetnünk az evangéliumot, mintha pogányok között tennénk, kilépve a felekezeti szekértáborokból. Sokan ezen a vidéken soha nem találkoztak még a keresztyén tanítással, pedig az emberek ugyanazokra a nagy kérdésekre keresik a válaszokat, mint az őseik, csak a beszélt nyelv változott meg – mondja az intézményvezető. Ebben a misszióban óriási szolgálatot töltenek be az iskolák: csak az EJROK hétszáz gyereket ér el. Az intézmény munkatársai úgy látják, hogy az emberek egyre nyitottabbak, és nagy bizalmuk van az egyházakban: úgy gondolják, ott jobban számon tartják a gyerekeket. – Rendszeresen tartunk evangélizációkat, esti alkalmakat is. Ezek jó lelkületű rendezvények, amelyekre nyolcvan-száz ember is eljön. Nagy szó ez, hiszen a templomokba ma már nem mennek harminc-negyven főnél többen – sorolja Együd László. Ezeken az alkalmakon nem példanélküli, hogy nem hívő kollégáikat is megérinti valami – volt, akiben eleinte nagy ellenállás volt, ma pedig már aktív szolgáló a helyi gyülekezetben.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Sebestyén László

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.