Vízum a mennybe
2017. december 25., hétfőHogyan volt karácsony-élményünk december elején Szíriában? Mi köze ehhez a napkeleti bölcseknek és Ravasz Lászlónak? És hogyan kaptunk vízumot a mennyországba? Kiderül közel-keleti útinaplónk karácsonyi különkiadásából.
December eleji, közel-keleti testvéregyházainknál tett látogatásunkról már részletesen beszámoltam, azt sem hagytam ki, hogy mennyire természetes módon van meg a helye a muszlim többségű társadalmakban a karácsonyfának, a rénszarvasoknak és a keresztyén ünnep egyéb, látványos külsőségeinek. Azt azonban még nem meséltem el, milyen volt belekóstolni az arab reformátusok karácsonyába. Merthogy ez is megesett velünk, mégpedig a latakiai gyülekezetben, de haladjunk csak szépen sorjában.
Az októbernek és a novembernek is megvoltak a maga fontos eseményei, amikről be kellett számolnunk a reformatus.hu-n, így igazán csak november 30-án tudatosult bennem, milyen különleges utazáson vehetek részt néhány napon belül. Abban biztos voltam, hogy sok kaland és találkozás vár ránk egy ilyen úton, de hogy ne induljak neki az ismeretlennek üres kézzel, elővettem a Protestáns Tábori Püspökség és a Gedeon Társaság közös kiadványát. A terepszínű zsebkönyv – benne az Újszövetség, a Zsoltárok és a Példabeszédek Károli-féle fordításának Ravasz László által frissített változata – elkísért Libanonba és Szíriába is. Lelki táplálékom pedig erre az időszakra naponta egy fejezet volt Máté evangéliumából.
Még itthon, indulás előtt olvastam, hogy Jézus születésekor keleti bölcsek érkeztek a zsidók királyának csillagát követve Júdeába (Mt 2,1-12). Voltam én is Menyhárt az óvodai betlehemes előadáson, eljátszottam hát a gondolattal, ezúttal mit visz és kit keres majd a nyolc nyugati vándor alig 2-300 kilométerre északra Betlehemtől… legfőképpen pedig: mit találunk majd ott? Erre a kérdésre nem tudtam válaszolni, csak várakozás volt bennem.
Ahogy teltek a napok és egyik helyszínt a másik után látogattuk, „karácsonyi elvárásaim” észrevétlenül háttérbe szorultak, a naponta olvasott bibliai szakaszok viszont továbbra is megerősítő üzenetek voltak. Aznap például, amikor átléptük a szír határt, az ítélkezéstől óvott Jézus (Mt 7,1-5), amire szükség is volt, hisz letagadhatatlanul egy diktatúra vendégei voltunk. Aleppóban pedig a saját szemünkkel láttuk, hogyan gyógyítja Jézus az emberiség sebeit – mai tanítványai, az ott élő keresztyének kitárt szíve és kinyújtott keze által (Mt 10).
Határátkelésünk napján ez a szivárvány kísért minket
A legnagyobb hatást mégis a vízum gyakorolta rám. Hazánknak az Aszad-ellenes polgárháború elmérgesedése óta nincs diplomáciai kapcsolata Szíriával, így nem volt egyszerű megigényelni, megkapni pedig csak további bonyodalmak árán sikerült. Úgy vágtunk neki az útnak, hogy csak ígéretünk volt, amikor pedig leszállt a gépünk Bejrútban, kiderült: bizonytalan, hogy bebocsájtást nyerünk-e az általunk megcélzott országba, láthatjuk-e azokat, akiket oly nagyon szeretnénk. Teltek a napok, vendéglátónk a háttérben minden követ megmozgatott, de mi nem tehettünk semmit a siker érdekében – azazhogy imádságban rábíztuk Istenre és igyekeztünk jelen lenni ott, ahová aznap vezetett minket.
Persze az engedélyt az utolsó pillanatban megkaptuk, a határon átéltük a(z egyáltalán nem automatikus) bebocsátás súlyát is, majd az események úgy felpörögtek, hogy csak néhány nappal később, a szíriai sivatagban autózva tudtuk igazán megélni ennek az örömét. Akkor értettem meg jobban a mi adventi várakozásunk lényegét is: vágyunk a mennyországba, de hiába vagyunk törvénytisztelő emberek, nem rajtunk múlik, hogy bebocsájtást nyerünk-e. Csak egy ígéretünk van, hogy Jézus a háttérben már mindent elintézett, hogy ott lesz velünk a mennyei határellenőrzéskor, sőt az ő vére kitörölhetetlen vízumként bepecsételtetett lelki útlevelünkbe.
Kóruspróba Latakiában
Ennek örömét leginkább Latakiában tudtuk megélni, ahol különleges produkcióval fogadott minket a helyi református gyülekezet cserkészcsapata. A fúvószenekar játékát hallgatva, az elérzékenyüléssel küszködve, szégyenkezve csak arra tudtam gondolni: ezt a szeretetet nem érdemeljük meg. Mikor fogadtunk mi utoljára ennyire szívből jövő örömmel egyházi delegációt, mint ezek a polgárháború sújtotta arabok?
Akkor, ott megtörtént az, amire vártam. A kölcsönös üdvözlések után bevonultunk a templomba és belehallgattunk a gyülekezet kórusának próbájába, akik a segédlelkész vezetésével épp egy adventi ökumenikus imaalkalomra gyakoroltak. Az énekek között a békét kérő imádságok (Dona nobis pacem) mellett karácsonyi darabok is felcsendültek, az Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel… kezdetű dicséretet pedig már közösen énekeltük – ők arabul, mi magyarul éltük át és vallottuk meg:
„Megszületett az angyalok királya (…)
Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen.
Nagy dicsőséges, szent és örök Isten!
Ó, jöjjetek, imádjuk, ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!”
Feke György
Fotó: Dani Eszter, Kanizsai-Nagy Dóra
Az útinapló korábbi részei:
Megnéztük közelebbről az aleppói vasárnapi iskolákat, majd istentisztelettel és úrvacsorai közösséggel búcsúztunk el szíriai református testvéreinktől.
Feltámad-e hamvaiból Aleppó, a sivatagi főnix? Vagy ezúttal hosszú álomba merült az emberi kultúra bölcsőjének hányattatott sorsú fellegvára?
Maradnak-e fiatalok Latakiában?
Hogy viszonyuljon a háborúhoz egy keresztyén? Menni vagy maradni?
Hogyan lehet normális életet élni háborús körülmények között? Meg lehet szokni a félelmet? Milyen egy ifjúsági alkalom az arab reformátusoknál?
Miután meglátogattuk a libanoni reformátusokat, a polgárháború sújtotta Szíriában folytattuk közel-keleti utazásunkat.
A reformáció sokkal nagyobb hatással volt az arab társadalmakra, mint azt elsőre – vagy akár második nekifutásra – gondolnánk.
Az örmény reformátusok nem felejtenek
Miben nyilvánul meg az örmény identitás? Hogyan élnek a közel-keleti reformátusok?
Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény?
Pálmafák a neonkereszt fényében
Télből a nyárba, Európából a csodálatos, ugyanakkor olykor félelmetes Keletre utaztak magyar reformátusok.
Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak
A szíriai és libanoni reformátusok által működtetett vasárnapi iskolákban jelenleg ezerötszáz keresztyén és muszlim fiatallal foglalkoznak: biztonságban tanulnak, segítséget kapnak a polgárháború okozta traumák feldolgozására és mintát a békés együttélésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal mi is támogathatjuk a kezdeményezést.
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.