Öt éve minden adventben meglátogatja Kárpátalján az otthonban lakó lányokat a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium küldöttsége. Már annyira ismerik egymást, hogy ezúttal névre szóló, és amennyire ez lehetséges volt, személyre szabott ajándékokkal érkeztek. Kovács Józsefhez, a csurgói református gimnázium igazgatójához sorra szaladnak a gyerekek, és tételesen mutatják, mit rejtett a dobozuk. Egy kislány sorolja: – Pattogós kukoricát, hajgumit, szappant, zsírkrétát és egy plüsskacsát – ezzel fogok aludni!

Mellénk szegődik a tízéves Jana, aki a rajzait mutatja. Az ukrán kislány szépen beszél magyarul, elsőre nem hisszük el, hogy csak az utóbbi hónapokban tanulta meg a nyelvet. Jana megmutatja a magyar könyvét, egy verset is elmond belőle, fejből – ő egy éve él az otthonban.

A társalgó zsúfolásig van a gyerekekkel és a csurgói diákokkal. Együtt énekelnek, játszanak, örülnek. Fotósunk akaratlanul némileg átveszi a főszerepet, amikor belép a fényképezőgépével. A gyerekek először csak azt kérik, fényképezze le őket, aztán a gépét is kölcsönkérik, hogy ők fotózhassanak. Előkerülnek a most kapott édességek is, a lányok a vendégeket és egymást is kínálják. Megható érzés, ahogy egy tábla csokit nyújt felém az egyik kislány, és azt mondja: törj belőle, bátran – zavarban vagyok, attól kapok, akinek ez az egyetlen csokija.

Átértékelődnek a valódi értékek

– Úgy megyünk haza, hogy mi kaptunk többet – mondja Kovács József, a csurgói református gimnázium igazgatója. Hiába ők hoztak minden itt lakó lánynak ajándékot, az a szeretet, ragaszkodás és őszinte öröm, amellyel fogadják őket, sokkal többet jelent. Kovács József azt mondja, ebből az élményből hosszú időre töltekezik, és a saját, személyes karácsonyát is mélyen meghatározza a nagydobronyi élmény.

A csurgóiak több mint kétszáz Nyilas Misi Pakkot vittek Kárpátaljára, a Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyi programjának partnereként. Az otthon lakói mellett a nagydobronyi református gyülekezet és a cigány gyülekezet rászoruló gyermekei is kapnak belőle. Ezen túl háromszázezer forint adományt is összegyűjtöttek Csurgón, sőt, egy házimozi-rendszert is hoztak ajándékba, amelyet karácsonykor fognak először használni a lányok.

Az igazgató kiemeli: küldöttségük nemcsak az iskola jelenlegi, hanem volt diákjaiból is áll. Egyikük, Miskolczi József azt mondja, azért jó visszajönni évről évre, mert itt mindig újra megérti: az otthonban lakó lányoknak egyáltalán nem maguktól értetődőek azok a dolgok, amelyek neki azok. – Itt minden átértékelődik, hazatérve pedig igyekszem máshogy állni a dolgaimhoz, meglátni azt, mi a valódi érték – teszi hozzá az öregdiák. József is kiemeli, milyen megható, hogy ők is kapnak ajándékot a lányoktól, és hogy erős kötődés is kialakul közöttük: a rendszeresen visszatérőket nevükön szólítva várják. – Mi megyünk el gazdagabban, mindenféle téren, és ez csodálatos – összegzi.

A dolgozók együtt imádkoznak a lányokért

– Egy közös van minden lányunkban: az, hogy itt kell élniük, mert máshol nincs lehetőségük az életre – fogalmaz Katona Viktória nagydobronyi református lelkész, az otthon lelkigondozója. A református gyerekotthonban most hetvenhárom lány él, a legfiatalabb öt, a legidősebb huszonkilenc éves. A lányok árvák, félárvák, vagy a rossz körülmények miatt emelték ki őket a családból. Az otthonban együtt élnek, sőt, közös szobákban laknak a mentális vagy testi fogyatékkal élő és az ép lányok is. A lelkigondozói feladatok érthetően nagy feladatok elé állítják a lelkészt. Azt mondja, amikor elkezdte hat évvel ezelőtt a munkát, nagyon megviselte, ahogy a lányok az életükről és a vágyaikról meséltek neki. – Nem tudtam elfogadni, hogyan lehet otthagyni a kórházban egy egészséges, szép csecsemőt, vagy hogy lehet bántalmazni a gyerekeket, sokszor sírtam is – vallja meg a lelkész, aki minden lelkigondozói beszélgetést imádsággal zár, és Isten elé teszi a lányok életét, hiszen ő hordozhatja el a terhüket. – A nevelőkkel, főnővérekkel is szoktunk együtt imádkozni a lányokért – teszi hozzá Katona Viktória. A lányok többsége nem ismeri vér szerinti családját, így nincs meg az a gyökér, kötődés, amelyre szüksége van minden embernek, ezért nehéz feldolgozniuk, hogy nincs kihez hazamenniük. A nevelők megpróbálnak anyamintával szolgálni számukra, és minden törődést, figyelmet megadnak nekik.

A lelkésznő szerint a csurgóiak látogatása azért fontos az otthon életében, mert nem csupán ajándékot hoznak a lányoknak, „hanem elhozzák magukat is". A gyerekek később nem az édességre emlékeznek majd, hanem egy fotóra, egy beszélgetésre, vagy egy kibontakozó kapcsolatra, amelyet interneten akár fenn is tudnak tartani. A lányok évről évre várják már a csurgóiakat decemberben, imádkozni is szoktak értük.

A megtartó szeretet ünnepe

– Megpróbáljuk széppé varázsolni a karácsonyt az otthonban – mondja a lelkész arra a kérdésemre, hogyan telik az otthonban az ünnep. Három-négy méter magas karácsonyfát állítanak, amit a lányok díszítenek fel. Sok lányt hívő családok fogadnak otthonukba az ünnepre, hogy családban élhessék át a karácsonyt. Azok, akik az otthonban maradnak, együtt ünnepelnek, a nevelők közül többen is a lányokkal töltik a szentestét a saját családjuk helyett. A lelkésznő kiemeli: bár a világ csak a szeretet ünnepeként emlegeti a karácsonyt, ők nem felejtik el, hogy valójában a krisztusi szeretet ünnepéről van szó. – Krisztus annyira szerette őket, hogy többször születhettek meg: először, amikor édesanyjuk megszülte őket, másodszor amikor az otthonba kerültek, és harmadszor amikor megtérnek. Ez a szeretet az ő megtartójuk. A lányoknak nincs családjuk, de Isten melléjük helyezett minket, mi vagyunk azok, akik szeretni akarjuk őket – teszi hozzá Katona Viktória.

Az advent harmadik vasárnapi istentiszteleten együtt vesznek részt a leányotthon lakói, a csurgói küldöttség és a nagydobronyi gyülekezet. Kovács József lelkész, csurgói igazgató azt mondja igehirdetésé­ben, hogy tele van az életünk csodákkal, és arra kéri a gyülekezetet, hogy hagyják megtörténni életükben Isten csodáit.

Hegedűs Márk, fotó: Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium

  A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. december 20-27-i számában.