Hogyan értékeli Ön az elmúlt két-három hónapot?

A 2015-ös év második negyedéve nagyban hasonlít az előző negyedévhez. Az a pozitívum, hogy elmúlt a nagy hideg. A tavaszi ünnepek sok reménységet adtak számunkra is, habár sok olyan dologgal kellett szembenéznünk, amire nem igazán számítottunk. Ez a krízisnek az a hozadéka, amit csupán a tavasz pozitívuma nem tudott jóra fordítani. Viszont azt láttam, hogy nagyon sok kárpátaljai magyar ember és az itt élő ukránok, ruszinok még nagyobb odafigyeléssel törődtek a túlélésnek olyan biztosítékain, mint a földművelés, a kertjeiknek az intenzívebb gondozása. Ezt annak ellenére tették, hogy azok a konzervgyárak, amelyek eddig komoly felvásárlási szándékról adtak jelet minden tavasszal és előszerződést kötöttek, azok többségében most nem működnek.

A lelki események nagyban hozzájárultak az egyensúly megtartásához. Itt gondolni kell a húsvétra, a konfirmációra, a menybemenetel és a pünkösd ünnepére. Az ünnepek nagyon sok erőt adnak az embereknek. Nem biztos, hogy mindenki észreveszi, de az ünneptelen félév a nehezebb korszak az egyházban. Nem csak a hőség miatt, és nem csak amiatt, mert ilyenkor nagyon sokan megpróbálnak dolgozni, a nyaralásról pedig csak álmodoznak. Azért is, mert egyhangúvá válnak a mindennapok. Nincs megállás. Megy a robot: korán kelnek, késő estig dolgoznak az emberek a megmaradásukért. Ez az elmúlt negyedév a csodálatos egyházi ünnepeknek köszönhetően sok lehetőséget adott a feltöltekezésre. Úgy számunkra, mint az egyháztagok számára: akik templomi alkalmakra járnak, és tudnak együtt ünnepelni, azok az ünnepnek a csodáját megélve erősödhetnek. Én ennek a feltöltekezésnek a fázisában vagyok, még nem fogyott el az erőm.

Lát-e érdembeli előrelépést az ukrajnai konfliktus megoldásában?

Az ország egészét nézve azt látom, hogy a szegényedés tovább nőtt, még inkább észrevehető az emberek életében a pénztelenség, nincstelenség. Azt is látjuk, hogy az elmúlt napokban például a hrivnya erősödött a vezető külföldi valutákhoz képest, de messze nem annyit, mint ami elviselhető lenne. Ezzel még azoknak az élete is nehezebb lett, akiknek valamelyik családtagja külföldön dolgozik, és eddig haza küldte a pénzt, hiszen az a pénz sem ér már annyit. Így még mindig ugyanabban a hullámvölgyben vagyunk, mint az év elején voltunk. Most egy új kihívás a családok számra a nyári programok megszervezése: sokkal többet vannak otthon a gyerekek. Ez több odafigyelést igényel. Főleg azok a családok vannak nehéz helyzetben, ahol a gyerekek napi meleg étkeztetése – alkalmasint az egyetlen – az iskolai volt, most megszűnt. Ez ismét csak kihívás. Látom azt, hogy milyen sokan járnak napszámba kiskorú gyerekkel. Az ukrán politikai helyzet pedig az én látásom szerint súlyosbodott. Egyre inkább csak azt látom, hogy a nacionalizmusra építve próbálják meg összetartani az országot és lelkesíteni embereket önmagukért – mások ellen. És itt talán az utóbbit jó lenne elhagyni.

Nemrég Ön képviselte az egységes magyar reformátusságot a Német Protestáns Egyházi Napokon. Miért a kárpátaljai református püspökre esett a választás?

Az eredeti terv szerint Bölcskei Gusztáv püspök úr – aki a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke volt az elmúlt közel két évtizedben – képviselte volna a magyarországiakat, a határontúliakat pedig én. Úgy alakult, hogy a Kárpát-medencei magyar reformátusok képviseletében – tudomásom szerint – püspöki szinten csak én jelentem meg a stuttgarti Kirchentagon.

Az ukrán konfliktust érintő beszélgetések, interjúk az Ön részvételéhez kapcsolódóan alakultak az eseményen?

Igen, a kárpátaljai kötődésem és az ukrajnai események egyenes következményeként. Mivel nagyon nagy volt az érdeklődés az Ukrajnában kialakult egyházi, társadalmi helyzet iránt, ezért is voltak az interjúk a Kirchentagon.

Ebben a témában a legkiemeltebb hivatalos program az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) kerekasztal-beszélgetése volt. Mi az, amit kiemelne? Átlátják Németországban, Nyugaton azt, hogy mi játszódik valójában Ukrajnában, mi történik a kárpátaljai reformátusokkal?

Az én meglátásom szerint a jelenlegi német társadalomnak csak egy nagyon kis rétege tud azonosulni azzal a problémával, ami itt van. Ez az a generáció, amelynek tagjai átélték 1945 után a német újjáépítés, mondjuk úgy, hogy a felszabadítás és megszállottság korszakát. Ez a generáció nagyjából tudja, mit jelent nagyon kevésből élni, amikor nincsenek meg a szociális biztonsági hálók. Ők anno átélték ezt a korszakot, ők azok, akik a legjobban együtt tudnak velünk érezni, habár nagyon sokan közülük is elfelejtették, hogy éltek ők is nehezebb napokat. Amikor elmondjuk, hogy egy német minimál óradíj több, mint nálunk egy napidíj egy átlagos munkahelyen; amikor összehasonlítjuk a német és magyar konyhán átlagosan fogyasztott dolgokat, és mindössze 10-20 százalékos árkülönbségek vannak nagyon sok élelmiszernél; amikor elmondjuk, hogy például egy átlagos fizetés 30 százaléka csak a család kenyérszükségletére elegendő; akkor számolnak, és észreveszik, hogy náluk ez abszolút nem így van. Ez pedig ugyanúgy érvényes az energia-, üzemanyag árakat vagy a szolgáltatásokat illetően – ilyenkor döbbennek meg igazán.

Az említett kerekasztal-beszélgetésen egyik beszélgetőpartnere Szergej Machewski ukrajnai német evangélikus püspök volt. Hasonlóan látják az ország helyzetét?

A legtöbb területen hasonló véleményünk volt. Ő a valamikori német evangélikus egyház Ukrajnában maradt közösségének az utódpüspöke. Nem ide küldött, püspöki ranggal felruházott, hanem itteni, helyben választott ember. A szemlélete sok mindenben hasonló az enyémhez – a protestáns gyökerek, a bibliai alapok nagyon megmutatkoztak annak ellenére, hogy ő Odesszából nézi a világot, én pedig Kárpátaljáról. Az ő bizakodása, reménysége egy nagy ukrajnai változásban mutatkozik meg, és a tenni akarását is egy olyan közegben képzeli el, ahol csak felekezeti határokat lát – nemzetiségi határokat nem. Én látok nemzetiségi és felekezeti munkaterületeket – ő csak a felekezeti munkaterületeket különböztette meg. Az ország megmaradását, helyzetének javulását egy őszinte áldozathozatallal látja a helyi ukrán lakosság oldaláról, illetve egy nagyon nagy külső támogatásnak a bevonásával lehetne az elszegényedést, a krízist megállítani. Beszédéből az elégedetlenség hangja hallatszott, érezhető volt, hogy nincs megelégedve a körülményekkel. Az egyenes beszéd a politika oldaláról számára ugyanolyan kívánatos dolog, mint az enyémről, mert ennek hiányát érzi. Ahogy én, ő is a nemzetközi figyelemfelkeltésben, a nemzetközi segítségnyújtásban látja kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb jövőjét Ukrajnának.

A Kirchentagon való részvétel lehetőséget biztosított számos külföldi partnerszervezet képviselőjével való találkozásra. Milyen lehetőségeket jelentenek/jelenthetnek ezek a kapcsolatok?

Kárpátaljának a helyi református közösség által nemcsak új, hanem régi kapcsolatai is vannak. Az együttműködés alapja a kölcsönös bizalom, ami az évek során kialakult. Nekünk, Kárpátalján élőknek megvan az a nagy előnyünk, hogy ismernek minket, hitelünk van. Ezek a nagy szervezetek készek segíteni az itt élő emberek, közösségek hitéleti, de inkább szociális problémáin. Mindig az a kérdés, hogy mi az, ami itt konkrétan segítség is lenne. Én bízok benne, hogy ez a látogatás ezeket a kapcsolatokat újraelevenítette, megerősítette, és ha szükség lesz a külföldi beavatkozásukra, akár a mi ügyünknek külföldön való képviselésére, akkor ők ezt meg fogják értünk tenni. Mert nem csak az a segítség, amikor eljönnek ide, és segítenek egy iskolának, árvaháznak. Az is óriási segítség, amikor minket a saját fórumaikon, a saját országaikban, akár nemzetközi szinten képviselnek, és a mi helyzetünket szem előtt tartva, konkrétan ismerve tájékoztatják a társadalmi vezetőiket, a politikusaikat is.

Május 22-én ünnepeltük a református magyar egység hatodik évfordulóját, a Kirchentag egyik, az itteni helyzetet taglaló interjúja pedig épp június 4-én, a Magyar Összetartozás Napján volt programpont. Milyen célt hívatott szolgálni ez az egység? Látja-e, érzi-e igazán ezt az egységet a kárpátaljai közösség most?

A kárpátaljai közösség a Kárpát-medencei magyar reformátusok egységének az erejét, a segítségét nap mint nap érzi. Ez az egység nem 2009. május 22-én kezdődött, csupán akkor lett kinyilvánítva a nagyvilág felé. Amikor ez az esemény megtörtént, akkor természetesen nem azon volt a hangsúly, hogy egy bajbajutott közösségnek kell segíteni. Az volt a fő kérdés, hogy hogyan építjük a jövőnket. Ez is maradt a közösségünk vezérgondolata: „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!" Tehát a kiindulási helyzetünkből a valahová való eljutás, a Krisztus követése, a célba jutás a lényeg. Most egy olyan helyzet adódott, hogy az Európai Unión kívül maradt egyik kis közösség – összesen két ilyen van –, a kárpátaljai, nehéz gazdasági helyzetbe került. Ebben az egységben az erősebb segít az elesettebben, és ezt mi nap mint nap tapasztaljuk. Nincs olyan egyházkerület, amely ne segített volna még nekünk valahogyan. Ki milyen erővel bír, annak megfelelően, de gyűjtöttek, intézményeket és családokat segítettek. Mindenki összefogott értünk. Ennek az összefogásnak nem jelzésértéke van: a közösséget erősíti meg, számunkra a mindennapi megmaradást, túlélést biztosítja. Ezért nagy hála és köszönet érte.

Az református egység ennél többről is szól: a jövőépítésről, amit mi együtt tudunk elképzelni. Nem maradhat le senki közülünk, egy csapatként kell előre jutnunk. Például így, ebben az egységben készülünk az 500 éves reformáció megünneplésére. Ezen kívül dolgoznak munkaközösségek például a liturgia megújításáért vagy a diakónia, a misszió területén. Lelkészeink egységes lelkészképesítő vizsgát tesznek Magyarországon. Tehát mi egy irányba tekintünk: a jövőt együtt tervezzük, és együtt is szeretnénk haladni. Hálásak vagyunk azért, hogy ebben a helyzetben, ahol mi lemaradhatnánk, ha nem lenne külső segítségünk, nem hagyják, hogy lemaradjunk, elmaradjunk, hanem igyekszenek a kárpátaljai közösséget együtt felvállalni, és a terheinket közösen hordozni.

Kocsis Julianna, Kárpátalja.ma 

Fotó: Kocsis Julianna, Körösvölgyi Zoltán