A tanácskozásra Hannoverben került sor októberben, a Református Egyházak Világközössége (REV) európai vezetőtestülete szervezésében. A szakmai eszmecserén, amely az Európai Egyházak Migrációs Bizottságának (CCME) és a Németországi Református Szövetség közreműködésével és a REV főtitkárának jelenlétében zajlott, az MRE-t Kanizsai Dóra, egyházunk menekültmissziójának vezetője képviselte. Az eseményről Jan-Gerd Heetderks holland lelkész, a REV Európa elnöke és Martina Wasserloos-Strunk német politológus, a szervezet regionális alelnöke számolt be, amit az alábbiakban összegzünk.

Előzmények

2004-ben a Református Egyházak Világszövetségének nagygyűlése Accrában, Ghánában ült össze. Egyik fő kérdése, hogy hogyan vallhatnánk meg ma református hitünket és állhatnánk ki az igazságosság mellett elutasítva az igazságtalanság struktúráit – különösen a gazdasági igazságtalanságot, mint a neoliberális gondolkodás következményét. A nagygyűlésen elfogadott úgynevezett Accrai Hitvallás ma is motivál bennünket, hogy Isten gondviselésére hagyatkozva globális szövetségre törekedjünk a REV tagegyházaival és más ökumenikus szervezetekkel a gazdasági és környezeti igazságosságért. 2004-ben a globalizáció gazdasági igazságtalanságán volt a hangsúly. Különösen a „birodalom” kérdése volt vitás pont – és úgy tűnik, hogy mai is ez a legvitatottabb kérdés. Újra és újra meg kellett határoznunk és látnunk kellett hogyan működik vagy inkább hogyan működnek a birodalmak, amikkel szembesülünk, hiszen csak többes számban gondolhatunk rájuk. Európai hozzájárulásként, a kontinens elkötelezettségének bizonyítékaként, 2010-ben az európai református egyházak történeteit gyűjtötte össze jelentettük meg egy kötetben Európa szövetségben az igazságért címmel. Tíz évvel a megfogalmazása után ma új szemmel kell olvasnunk az accrai nyilatkozatot – az új kérdéseik fényében. Felismerve az új hatalmi szövetségeket és erőtereket, a „birodalom” továbbfejlesztett változatait, még sürgetőbb a közösség és partnerség megerősítése.

A REV európai vezetőtestülete, egyeztetve a REV gazdasági igazságosság témájáért felelős részlegével, 2013-ban úgy döntött, hogy a regionális accrai konferencián a menekültügyi és migrációs kérdéseken legyen a hangsúly. A konzultáció a Németországi Református Szövetség együttműködésével zajlott. A tanácskozás célja az volt, hogy megvitassuk, hogyan működik az accrai hitvallás a mi közegünkben és közösségeinkben és hogyan éljük meg a fent említett szövetséget. A migráció következményei sokhelyütt nyilvánvalóak: amikor az ötfős vezetőtestületünk meglátogatta a református gyülekezetet Athénban, láttuk a menekültek helyzetét Pireuszban és úgy éreztük, ez a helyzet az embereket az elkeseredetté és tehetetlenné teszi. A migráció, a menekültek és menedékkérők kérdései sokkal sürgősebbek az Európai Unió számára, mint feltételezzük, és a lampedusai katasztrófa tragikusan irányította figyelmünket azoknak a sorsára, akik saját országukból kénytelenek menekülni és más földrészen új otthonra lelni. Az Európai Unió ugyan szembenéz a kihívással, is törekszik ezzel összefüggésben megfelelő politikai irányvonalak kialakítására, pl. a migráns munkavállalók speciális helyzete, emberi jogok tiszteletben tartása és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek védelme kapcsán. Ennek ellenére gyakran az a benyomásunk, hogy az EU saját hatalmi struktúráját építi, amivel egy új „vasfüggönyt” hoz létre kizárva azokat az embereket, akiknek segítségre van szüksége.

Személyes történetek a középpontban

A konzultáció munkamódszere a személyes élettörténetek elbeszélésére épült. Az egyházi küldöttek vallomásai a nagy benyomást tettek a résztvevőkre. Samuel Amedro, a marokkói protestáns egyház elnöke annak a 40.000 menekültnek a helyzetéről számolt be, akik Észak-Afrikában rekedtek és akikről az egyház gondoskodik. A marokkói egyház azokról az emberekről visel gondot, akik egy jobb élet reményében keltek útra és próbálnak átjutni a „vasfüggönyön”, a határon álló hét méter magas falon Marokkó és a spanyol Melilla között, de senkinek sem kellenek Európában. A kerítés, amit azért építettek, hogy a menekülteket az afrikai kontinensen tartsa, az európai hozzáállás szimbóluma. Az egyház munkája illegális – az állam nem engedi a marokkói menekültek támogatását. Amedro mesélt az emberekről, akik újra és újra megpróbálnak átjutni a kerítésen, de vagy megsebesíti őket a szögesdrót vagy golyót kapnak a határrendészettől. Az egyház ilyen esetekben sürgősségi orvosi ellátást biztosít. „Folytatjuk – kérem, legyenek maguk a mi hangunk Európában”, szólította fel az európai református egyházakat, a tanácskozáson résztvevő Magyarország, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Lengyelország és Libanon küldötteit.

A konzultáció következtetései

A konferencia végén két kérdésre próbáltunk meg összpontosítani: mi motiválja és teszi érdekeltté ezeket a kis egyházakat a menekültek és bevándorlók segítésében? Illetve mi motiválja Európát és az Európai Uniót, hogy erődként zárja le határait és ezzel akadályozza meg a „túl sok” menekült és bevándorló beáramlását a kontinensre. Az egyházak indítéka – amit szinte minden országban megtalálhatunk – a bibliai motívum volt: „szeresd az idegeneket”. A másik ok is egy bibliai hivatkozás volt: „rabszolgák voltunk Egyiptomban”. A menekültek és migránsok támogatása kapcsán az is megfogalmazódott, hogy nem elég csupán diakóniai feladatként tekinteni az egyházak felelősségére. Magyarországon például a menekültek lelkigondozása is fontos feladata a missziói munkának. Végül, de nem utolsó sorban fontos motívumként szolgált felismerni és kimondani az accrai nyilatkozat szellemében, hogy a hitünk és az egyház integritása a tét!

Református hagyományaink talaján állva és látva az idők jeleit, a Református Világszövetség Világtalálkozója megerősíti, hogy a globális gazdasági igazságosság alapvető eleme Istenbe vetett hitünk sértetlenségének (integritásának) és Krisztusi tanítványságunknak. Hiszünk abban, hogy hitünk integritása forog kockán, ha hallgatunk, vagy semmit sem teszünk a mostani neoliberális gazdasági rendszerrel szemben, ezért hitvallást teszünk Isten és egymás előtt. /Accrai Hitvallás 16. pontja/

A tanácskozás résztvevői azt is megvitatták, hogy mi a különbség a menedékkérők és a bevándorlók között. A menedékkérők jogainak védelmére születtek nemzetközi egyezmények, különösen a genfi egyezmény, de például Marokkóban a kerítés mindenkit távol tart és a menedékkérők képtelenek arra, hogy menedéket kérjenek. Mennyi menekültet/bevándorlót képes elviselni a társadalom? Lehetséges „kezelni” a migrációt? – tették fel a kérdést a résztvevők, akik azt is mérlegelték, hogyan vesznek részt az egyházak ebben a politikai folyamatban. Egyetértés volt abban, hogy nem véletlenül az Európa határán lévő kis egyházak ennyire érintettek a menekültek megsegítésében. Országaik partvonalainál jobban tudnak segíteni, mint a „főáramlatban” élő egyházak. Ugyanakkor az egyházak, a gyülekezetek más országokban is segítenek menekülteknek, ahol közvetlen tapasztalatuk van, szemtől szemben találkoznak velük.

A konzultáció végkövetkeztetése az volt, hogy új, a jelenlegitől eltérő elveket érvényesítő európai bevándorlás politikára van szükség és az egyházaknak ki kell használni a befolyásukat, hogy ez a humánpolitika megvalósulhasson. Az accrai nyilatkozat fényében kritikus önvizsgálatot kell tartanunk és meg kell vizsgálnunk, mennyire részei az egyházak Európában a kizsákmányolás és elzárkózás rendszerének. Az egyházaknak szembe kell szállniuk az emberi méltóságot sárba tipró menekültügyi eljárásokkal és azzal, hogy a menekülteknek nyújtott segítséget kriminalizálják egyes országok.

Külügyi Iroda

Fordította Bénó Bianka