Kis túlzással az egész világ figyeli, hogyan dönt egy 5,3 millió lakosú ország közössége arról, hogy kiszakadjon-e az összesen 64 milliós Egyesült Királyságból (amelynek Nagy-Britannián keresztül a része). A következmények beláthatatlanok, jórészt el is túlzottak lehetnek a félelmek, amelyek a brit unió sorsát érintik. Ami a brit félelmeket érinti, elsősorban a birodalom 20. századi hanyatlása és látványos szétesése miatti trauma miatt olyan erősek ezek az ellenérzések. A skót népszavazás mégis nagy jelentőséggel bír legalább az európai folyamatokra, hiszen hasonló függetlenedési – vagy legalábbis autonómia- – törekvések tucatjával léteznek az Európai Unióban, illetve azon kívül is Európában. Ha a skótok törekvése sikerrel jár, akkor az bizony felbátoríthatja többi hasonló mozgalmat, amelyek közül a legerősebb talán a katalánok elszakadását szorgalmazó.

Röviden, hogyan jutott el Skócia a függetlenségi népszavazáshoz? Sokan emlékeztetnek, hogy már az angolokkal megkötött 1707-es uniókor jelentős volt az ellenállás és a függetlenségre törekvés. Ami közvetlenül idevezetett, az az 1997-ben kezdődött folyamat. Ekkor döntöttek 60 százalékos részvétel mellett 74 százalékos többséggel a skótok az önálló parlament felállítása mellett. Tony Blair brit kormányfő – aki maga is skót – azt gondolta, ez a fejlemény, az önigazgatás egy korlátozott formájának megadása, a függetlenedési mozgalom gátját képezi majd. Nem így lett. Amikor a Skót Nemzeti Párt 2007-ben előbb kisebbségi kormányt alakított, majd 2011-ben földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a skót választásokon, szinte elkerülhetetlenné vált a csütörtöki népszavazás. Az SNP karizmatikus vezetője, a skót miniszterelnök, Alex Salmond 2012-ben világossá tette, hogy 2014-ben megtartják a referendumot.

Az egyre hevesebbé váló kampányban az igen mellett érvelők tudtak talán több kézzel fogható állítást maguk mellé állítani. Az első és legfontosabb az az, hogy a függetlenedéssel Skócia önállóan rendelkezne az Északi-tengeren hozzá tartozó területek fellelhető nem kis mennyiségű olajvagyon felett, amely biztos jólétet okozna az ötmilliós országnak. A skótok számára fontos környezetvédelmi szempontok miatt pedig többször hangzott el igényként a brit királyi hadsereg Trident atom tengeralattjárójának az eltávolítása. Az elszakadás mellett érvelők egyébként nem szakadnának el a fonttól, hanem valutaunióban használnák tovább a fizetőeszközt. Erről azonban a londoni parlament pártjai nem akarnak hallani.

A maradás mellett érvelők elsősorban érzelmileg közelítettek a kérdéshez, illetve az olajvagyonnal kapcsolatos várakozások eltúlzottságára hivatkoztak.

De hogyan vélekedik a kérdésről a kálvinista Skót Egyház – a Magyarországi Református Egyház testvéregyháza –, amely egykor a skótok nemzeti egyháza volt, és most is az ország 54 százalékát kitevő keresztyének között a legnagyobb felekezet? Meglepő, de a Skót Egyház végig semleges maradt a kérdésben. Semleges, de nem néma. A Skót Egyház zsinata 2012-ben elhatározta, hogy nem foglal állást a függetlenség kérdésében, és ehhez tartotta is magát egészen a referendumig. Azonban 2013-ben konzultáció-sorozatot indított és egy kiadványban – Elképzelni Skócia jövőjét – foglalta össze a konzultációk megállapításait.

Az egyház egésze, hivatalossága semleges maradt, de nem tett így minden lelkésze. Idén augusztusban harminc lelkipásztor írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben nyíltan kiálltak a függetlenség mellett. Egyikük, Andrew McLellan, az egyház korábbi moderátora a Trident tengeralattjáró elleni érzéseit hozta fel, ami szerinte a legrosszabb dolog Skóciában. „Érvelni, imádkozni, tiltakozni a nukleáris fegyverek ellen jó dolog. De az egyetlen dolog, ami valóban változtat a helyzeten, az az igen szavazat szeptember 18-án."

A jelenlegi moderátor (ez az egyház legfőbb, inkább reprezentatív, mint döntéshozó tisztsége), John Calmers nem sokkal a szavazás előtt nem a kimenetel miatt aggódott, hanem amiatt, hogy a kampány szélsőségesen megosztotta a társadalmat. „Mindannyian, akik az igenre, és mindannyian, akik a nemre szavaznak majd, emlékezniük kell, hogy ugyanahhoz a Skóciához tartozunk. Annak ellenére, hogy csütörtökön két oldalon állunk majd, összetartozunk. Nem hagyhatjuk, hogy az határozzon meg minket, hogy melyik párton állunk majd szeptember 18-án. Amikor felkelünk másnap, készen kell állnunk, hogy ugyanazon az oldalon dolgozzunk tovább, együtt Skócia jövőjén – együtt Angliával, Walesszel és Észak-Írországgal, bármi is legyen a kimenetele a szavazásnak."

A csütörtöki szavazás este 11-ig tart majd, és azok vehetnek részt, akik Skóciában élnek. Így közel 800 ezer Skóciában született nem járulhat az urnákhoz, míg jó 450 ezren nem Skóciában születettként szavaznak majd az ország jövőjéről. Az eredmény megjósolhatatlan. Annnyit tudni, hogy a közvélemény-kutatások a nyáron elején még az uniópárti szavazók 20 százalékos fölényét mutatták, mígy szeptember elején már egy felmérés szerint az elszakadás mellettiek álltak jobban 51-49 arányban.

És mi történik, ha a szavazók a függetlenség mellett döntenek? Akkor Alex Salmond tervei szerint 2016. március 16-án kimondják az ország függetlenségét és a rákövetkező májusban megválasztják az önálló parlamentet.

Csepregi Botond