Engedelmesség, elköteleződés, alázat, egyensúly – csupán néhány gondolat a háláról. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében október 27-én megtartott dunaszentgyörgyi hálaadó istentiszteleten arról kérdeztük a résztvevőket, hogyan is adhatunk hálát hétköznapjainkban.
Maroknyi magyar közösség küzd a fennmaradásért a délvidéki Karancson; a faluban szerda este hálaadó istentiszteletet tartottak a templom megújulásáért. Az ünnepségen Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő is részt vett. A Parókia Portál tudósítása.
A keresztyén hitet és az önálló kritikus gondolkodás képességét együtt, egyszerre és egymással összekapcsolva akarták nevelni diákjaikban a Baár-Madas Református Gimnázium újraindítói huszonöt évvel ezelőtt. A rendszerváltás utáni iskola-alapító igazgató, Bibó István szerint az összekapcsolás nem lehetetlen, de a hozzá vezető út nagyon keskeny. Hálaadó istentisztelettel emlékeztek az elmúlt negyedszázadra az országban elsőként újraindult református gimnáziumban.
Hálaadó istentisztelet keretében adták át augusztus 16-án a Farkas utcai református templomot. Kolozsvár egyik szimbólumaként számon tartott épülete az elmúlt másfél évben be volt zárva és jelentős mértékű felújítási munkálatokon esett át.
Templomának megújulásáért adott hálát augusztus 9-én a széki református közösség. A 13. századi templomot az elmúlt két év során renoválták. A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált.
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. A 10 milliárd forint értékű állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves és a Dóczy Intézet 175 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően május 25-én a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök.
„Elődeink mindig tudták szemeiket az égre emelni, megtalálták a segítség kiapadhatatlan forrását" – mondta előadásában Huszár Pál, dunántúli főgondnok. A körmendi sportcsarnokban 2012. június 20-án délután ünnepi istentiszteletet tartottak a Dunántúli Református Egyházkerület fennállásának négyszáz éves évfordulója alkalmából.
Május 20-án 17 órától ünnepi hálaadó istentisztelet tartanak Budapesten, a Kálvin téri református templomban.
A több mint száznyolcvan éves épület kívülről és belülről egyaránt megújult. A felújításért október 16-án, délután 3 órától ad hálát a gyülekezet. Az istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök hirdet igét.
Megújult templomukért adnak hálát a nagykőrösi reformátusok október 15-én, szombaton. A református templomot uniós, önkormányzati és egyházi hozzájárulásból, valamint a város polgárainak segítségével építették újjá.
Hálaadó alkalomra érkeztek a hívek a székesfehérvári Széchenyi utcai református templomhoz, melynek felújítása fontos szakaszához ért. Helyére került a torony gömbje és a magyar református templomok szimbóluma, a csillag.
Bővítették a hajdúszoboszlói ANNA Idősek Otthonát. Az új épületszárny átadásának hálaadó istentiszteletét július 10-én, vasárnap tartották.
A hajdúszobsozlói intézmény új épületrészét hálaadó istentisztelettel avatják fel.
A gyülekezet több mint negyvenhárom millió forintot nyert pályázaton. A pénzből akadálymentesítettek, kicserélték a nyílászárókat és újrafestették a templomot.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon közössége február 26-án tartja az intézmény alapítása 450. évfordulója tiszteletének szentelt Hálaadó tanév kiemelt rendezvényeképpen Jubileumi Gáláját.
Ünnepi istentiszteleten avatták fel vasárnap délelőtt Debrecen egyik legjellegzetesebb épületét, amely amellett, hogy megszépült belülről, már a kor turisztikai követelményeinek is megfelel.
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség hálaadó istentiszteletére várják az érdeklődőket február 13-án, vasárnap 10 órára a Nagytemplomba.
A szigetszentmiklósi gyülekezet adott otthont a Czövek Tamás szerkesztésében megjelent, hét lakótelepi gyülekezet születését közreadó könyv bemutatójának.
Hálaadó istentiszteleten ünnepelte a sárospataki református gimnázium egyházi fenntartásának huszadik, az intézmény fennállásának pedig 480 éves évfordulóját.
Október 27-én az Ökumenikus Segélyszervezet a szendrői református templomban tartott ökumenikus hálaadó istentiszteletet.