Beszélgetéssel, tojással, paprikával, paradicsommal, zsemlével és kávéval kezdődik október utolsó vasárnapja Dunaszentgyörgyön. Általában hasonló módon indulnak a napok világszerte, szinte magától értetődő, hogy a hűtőből vagy munkába menet egy boltból reggeli kerül a kezünkbe. Azt már hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a termékek és termények nem maguktól jutnak el hozzánk, minden egyes falat mögött hosszú hónapok munkája, verítéke és áldása épül egymásra. Erre válaszul hívogatott hálaadó istentiszteletre a Magyarországi Református Egyház és az Agrárminisztérium, hogy ismét köszönetet mondhassunk a magyar gazdák munkájáért és az idei esztendő terméséért.

A hála elköteleződés

Mire az úrvacsorás istentisztelet véget ér, a köd is felszáll, így az ünnepi alkalom résztvevői a gyülekezeti ház udvarán folytatják a beszélgetést – mi pedig arra a kérdésre keressük a választ, mit is jelent a hála református közösségünkben.

„A hála számomra az az elköteleződés, mellyel kimutatom, hogy a Jóisten jelen van az életemben” – osztja meg velünk Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke. Mint mondja, ez egyszerre ösztönző erő, mely azon az úton tart mindnyájunkat, amit Jézus Krisztus jelölt ki számunkra. „Tartozom azzal, hogy mindenkor igyekszem követni a világ szabadítóját – de hozzá kell tennem, hogy ez nem mindig sikerül – vallja meg a püspök. – Azonban az Úr kegyelme soha nem fogy el, és megadja a lehetőséget, hogy túllépjünk hibáinkon.”

Az egyházi vezető szerint ebben áll életünk legnagyobb csodája, és ezért nem múlhat el nap hálaadás nélkül. A hálaadásban pedig szerinte a Szentírás a legnagyobb segítségünk: „Olvassuk minden nap, és éljünk az ige szerint!”

A hála az egyensúly

„Meghozta termését a föld, megáld bennünket Istenünk, az Isten” – áll a 67. zsoltárban. Ezt az igét választották a dunaszentgyörgyi reformátusok a hálaadó alkalomra, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke pedig ennek tükrében úgy fogalmaz: „Az Úristennel való kapcsolatom lényeges része a hála. Kérhetek tőle, de tudnom kell megköszönni azt, amit kaptam.” A dunántúli főgondnok szerint akkor van egyensúly, ha hétköznapjainkban így teszünk.

„Személy szerint rengeteg megköszönni valóm van, sok mindenért tartozom hálával, de valójában sose tudom teljesen leróni köszönetemet, mert mindig kapok új áldásokat és ajándékokat” – hangsúlyozza. Huszár Pál azt vallja, hogy a legnagyobb hála, amikor a kapott ajándékot és tudást nem tartjuk meg magunknak, hanem igyekszünk tovább adni: „Tanárként is úgy érzem, ez az ősi feladatunk. Nem szabad csupán őrizni a ránk bízottakat, hanem minél többet át kell adnunk az utánunk következőknek.”

A hála a legnagyobb alázat

Az idei ünnepségre is ellátogatott Nagy István agrárminiszter, akinek egyaránt szívügye a magyar mezőgazdaság és a reformátusság. „A hála a legnagyobb alázat, amivel rendelkeznünk kell, mert hiába dolgozunk keményen, az, hogy van termésünk és minden nap van kenyerünk, nem természetes. Mi azért is dolgozunk, hogy a hála a mindennapi élet része legyen” – hangsúlyozza a miniszter, majd azt kéri, amikor elfogyasztjuk ételeinket, gondoljunk azokra, akik azt fáradságos munkával előállították; akik pedig a földeken tevékenykednek, adjanak hálát, hogy munkájuknak van eredménye.

„Ha valakinek van miért hálát adnia, az pont én vagyok: egy nyírségi tanyán születtem, ott felnőve gyűjthettem össze a helyi parasztemberek ismereteit, majd az élet és a Jóisten kegyelme úgy hozta, hogy ezt a közösséget szolgálhatom miniszterként – idézi fel Nagy István. – A saját utam és tapasztalataim mindig a hálaadásra tanítanak és intenek.”

A hálaadás engedelmesség

„Mint hitben járó ember, azt mondom, a hála egy válasz, egy reakció kell legyen arra, amit Isten tett és tesz értem” – foglalja össze Rácz József esperes. Az alkalomnak otthont adó gyülekezet lelkipásztora arra emlékeztet, tulajdonképpen mindennek, amit végzünk – legyen az munka vagy éppen pihenés – a hálánkból kell fakadnia, nem saját javunkra, hanem Isten dicsőségére kellene tennünk.

Az esperes azt vallja, sosem az ember a cél, mindig Isten és bár úgy érzi, neki sem mindig sikerül elég hálásnak lennie, újra és újra megpróbálja. „A hálánk szava az imádság, ez pedig a hitéletünk csúcsa” – hangsúlyozza Rácz József. Az imádságos hálából pedig – mint mondja – engedelmesség fakad: „engedem Istennek, hogy ő formálja gondolataimat, mondataimat; és engedem, hogy arra vezessen, amerre szeretne”.