A reformáció ötszázadik évfordulóján sokszor halljuk átvitt értelemben: de kár volt Krisztus varratlan köntösét szétszaggatni! Pedig a valóságban nem tépte azt szét senki, sorsot vetettek rá, János evangélista szerint így teljesedett be a prófécia. „Legfeljebb mi megyünk el messzire Jézustól. De ha közel vagyunk hozzá, látjuk, hogy egyben van az a köntös” – mondta már az egyházról Bogárdi Szabó István református püspök a Merre tovább keresztyénség? című disputa második alkalmán.
Az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletének résztvevői a reformáció indulásának ötszázadik évfordulójáról is megemlékeztek a budapesti Kálvin téri református templomban január 15-én.
„Ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hívott el" – kérte a magyarországi keresztyéneket Bogárdi Szabó István az ökumenikus imahét országos megnyitóján.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi rendes ülésén Veres András szombathelyi püspököt választották az MKPK elnökévé a következő öt éves időszakra.
„Éljétek át, tapasztaljátok meg, mit jelent Krisztus jelenléte a mában, hogy tudjátok egymás terhét hordozni, betöltve Isten törvényét!" – kérte Bölcskei Gusztáv református püspök augusztus 20. előestéjén. A magyarországi egyházak vezetői ökumenikus istentiszteleten adtak hálát az új kenyérért és az államalapításért, valamint az üldözött keresztényekért imádkoztak.
Alig maradt ülőhely az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén a fasori evangélikus templomban Budapesten január 20-án. A világszerte megtartott imahéten az indiai dalit keresztyének által összeállított tematikát követve tartanak felekezetközi könyörgéseket a szolidaritásért a hátratételt szenvedőkkel és a megtört Krisztus-test egységéért.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elismerését a debreceni református tévés vehette át Erdő Péter bíborostól hétfőn, az újságírók védőszentjének napján.
Az európai keleti egyházak ordináriusai november 4-e és 7-e között Bulgária fővárosában, Szófiában tartják találkozójukat immáron 13. alkalommal.
Az orosz főpap találkozott Erdő Péter bíboros prímással és Főpapi Szent Liturgiát tartott a budapesti Nagyboldogasszony templomban.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára Bölcskei Gusztávot, Erdő Pétert, Ittzés Jánost és Feldmájer Pétert fogadta.
Erdő Péter bíboros, az Erópai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is jelen volt és beszédet mondott azon a találkozón, amelyen a szegénységről és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelemről tanácskoztak Brüsszelben július 19-én.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 1-jén és 2-án megtartotta nyári rendes ülését, amelynek első napján részt vett Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, valamint Kurian Mathew Vayalunkal, a nunciatúra tanácsosa.
Május 17-én, XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnökségét. A találkozóról Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.
"Az egyházüldözés nem csak közjogi, politikai síkon zajlott, hanem szellemin is, s bár a diktatúra megszűnt, a tartalom még nem párolgott el" – mondta Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című konferencia megnyitóján, melyet május 6-án és 7-én, Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartottak. A rendezvényt a magyarországi keresztyén történelmi egyházak közösen szervezték.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában arról beszélt: hivatása van az emberiségnek, ez a hivatás pedig abban áll, hogy Istent keresse, viszontszeresse, és odaadással, elszántsággal szeresse a többi embert is.
Húsvét ünnepe alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, Esztergomban, Debrecenben, illetve Győrött tartanak ünnepi misét, istentiszteletet.
„Európának ébresztőre van szüksége, és a sok bürokratikus nyavalygással kitűzött, majd időben módosított stratégiák helyett egy világos, életerős Uniót jelentő terv kidolgozása a cél!” – fogalmazott a nemzetközi szervezet gazdasági közösségéről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a 2011-es magyar EU-elnökség szakpolitikai stratégiái elnevezésű konferenciasorozat kiemelt rendezvényén, ahol Bölcskei Gusztáv református püspök mellett több egyházi vezető is tartott előadást.
Európa jövője, a jövő Európája. Ez a címe a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete (MTA PTI) konferenciájának, melyet március 26-án, pénteken rendeznek az MTA budavári dísztermében.
A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról hozott 1990. évi IV. törvény elsősorban az emberek szabadságáról szólt – mondta Platthy Iván nyugalmazott államtitkár a törvény megalkotásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián Szegeden.
Nagy felelősséget terhelnek a választások az emberekre, hiszen számos baj és nyomorúság nehezíti az életet ma Magyarországon, és sokféle indulat feszíti a társadalmat – erről is beszélt érdeklődésünkre Bölcskei Gusztáv református püspök az áprilisi parlamenti választások előtt. Erdő Péter bíboros pedig azt hangsúlyozta holnapunknak: minden hívő ember felelős azért, hogy a „földi ország ügyét az evangélium szellemében alakítsa”.