Iszlám tárlat nyílt a Debreceni Református Nagytemplomban
2011. április 11., címkék: kiállítás, iszlám, debrecen, Hírek, bölcskei gusztáv„Az iszlám története Magyarországon és kultúrák találkozása” című kiállítás megnyitóján Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott köszöntőt.
A nyolcvanéves Tóth Károlyt köszöntötték
2011. április 07., címkék: bölcskei gusztáv, tóth károlyOtthonában köszöntötte fel a nyugalmazott püspököt, a Zsinat korábbi lelkészi elnökét Bölcskei Gusztáv.
Ne másoktól várjuk a megoldást
2011. április 04., címkék: bölcskei gusztáv, cigánymisszió„A konfliktusok kezelése során ne kívülről, ne másoktól várjuk a megoldást!” - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök a „Romákkal való munka - Kihívás az egyháznak és a diakóniának” című nemzetközi konferencián. A hétvégén tartott három napos programsorozatot Debrecenben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezte.
Az új egyházi törvényről egyeztettek
2011. március 30., címkék: egyházi törvény, szászfalvi lászló, bölcskei gusztávA történelmi egyházak vezetői, köztük Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke, szerdán Szászfalvi Lászlóval, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárával találkoztak.
Mi a bajba jutott embereknek segítünk
2011. március 29., címkék: bölcskei gusztáv, interjúAz igehirdetés hitelesítéséhez hozzátartozik az oktatási és szociális területen végzett tevékenység, az intézményátvétellel kapcsolatban azonban óvatosságra intjük a gyülekezeteket - fogalmaz a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapján olvasható interjúban Bölcskei Gusztáv püspök.
Ha az egyház önmaga nem tud működni, akkor működtetni sem tud
2011. március 23., címkék: bölcskei gusztáv, Egyszázalék 2011Hogyan jutnak el a felajánlott szja-egyszázalékok az adózótól az egyházig? Hogyan, mire használja fel a református egyház az így kapott adományokat?
Békehullámok a Dunán
2011. március 21., címkék: szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló, bölcskei gusztáv, szlovákia, ökumené, ökumene, ÖkumenéKomáromban tartották vasárnap a „Duna mente békehulláma” elnevezésű program soron következő ökumenikus ünnepi istentiszteletét. A program célja az, hogy a Duna menti országok egyházai közösen munkálkodjanak a békéért és a nemzetek közötti megértésért. A rendezvényt az „Erőszakmentes Évtized “ című program befejezéseképpen szervezték meg, amelyet az Egyházak Világtanácsa hirdetett meg 2001-ben.
Az egyház a feszültség megelőzésében tud segíteni
2011. március 17., címkék: bölcskei gusztáv, Hírek, cigánymisszió, keresztény roma szakkollégiumi hálózatBölcskei Gusztáv szerint van egyházi válasz a gyöngyöspatai konfliktushoz hasonló helyzetek kezelésére.
Keresztyén szakkollégiumokkal a cigányság felemeléséért
2011. március 17., címkék: református felsőoktatás, Hírek, evangélikus egyház, református oktatás, balog zoltán, bölcskei gusztáv, keresztény roma szakkollégiumi hálózat, görög katolikus egyház, katolikus egyházA magyarországi történelmi keresztyén egyházak a kormány támogatásával Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot alapítottak a cigány közösséghez tartozók felsőoktatási képzésének segítésére.
Evangéliumi józanságra van szükség – a konferencia első napjának összefoglalása
2011. március 10., címkék: egyházak és társadalmi megbékélés konferencia, közép-európa, ökumenikus tanács (meöt), múltfeltárás, bölcskei gusztáv, tudományos konferenciák, HáttérA békéltetés Krisztusban kapott szolgálatának felelősségét, a fájdalmak elmondásának és meghallgatásának fontosságát, a történelmi ismeret elsődlegességét hangsúlyozták azok a vallási vezetők, akik "Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő, csütörtökön kezdődött konferencia első napján felszólaltak.
Kilépni a rezervátum jellegű helyzetből
2011. március 09., címkék: bölcskei gusztáv, Hírek, egyházi sajtó, állam-egyház kapcsolatokSzólalhasson meg gyakrabban az egyház a közéleti műsorokban, vehessen részt közérdeklődésre számot tartó diskurzusokban – szorgalmazta Bölcskei Gusztáv a Médiatanács képviselőivel folytatott tárgyaláson.
A Nagytemplomban vett részt istentiszteleten a református világközösség elnöke
2011. március 06., címkék: Hírek, zán fábián sándor, jerry pillay, bölcskei gusztáv, debreceni nagytemplom, református világközösség (rev)Az egyházvezető Debrecenben találkozott Bölcskei Gusztáv, Csűry István és Zán Fábián Sándor püspökökkel is.
Prágában tanácskoztak az európai reformátusok
2011. március 05., címkék: Nagyvilág, ódor balázs, református világközösség (rev), bölcskei gusztávA Református Egyházak Világközössége júniusi létrejötte óta először ülésezett a szervezet európai bizottsága, amely éléről leköszönt Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök, az MRE Zsinata lelkészi elnöke. Az európai testület alelnöke Ódor Balázs, az MRE külügyi irodavezetője lett.
Magyarországra látogat a Református Egyházak Világközösségének elnöke
2011. március 03., címkék: református világközösség (rev), jerry pillay, bölcskei gusztáv, dél-afrikaMárcius 5-7. között a Magyarországi Református Egyház vendége lesz Dr. Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke. A dél-afrikai lelkipásztort 2010 júniusában az Amerikai Egyesült Államokbeli Grand Rapidsben választották meg a több mint 80 millió reformátust egyesítő világszervezet vezetőjének.
Református konferencia az alkotmányozásról
2011. február 10., címkék: konferencia, károli egyetem (kre), schmitt pál, bölcskei gusztáv„Az alkotmányozás dilemmái” címmel rendez tudományos konferenciát február 18-án a KRE Állam- és Jogtudományi Kara a zsinati székházban. Az esemény díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök lesz.
Hitelességünk nem befolyásunk mértékén múlik
2011. január 19., címkék: szabó istván, csomós józsef, steinbach józsef, Háttér, bölcskei gusztávAz elmúlt napokban Szabó István dunamelléki, Steinbach József dunántúli, Csomós József tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is köszöntővel kezdte az új esztendőt. Az alábbiakban mind a négy üzenetet összefoglaljuk.
„Isten áld meg a' Magyart"
2011. január 17., címkék: szatmárcseke, Ökumené, magyar kultúra napja, ökumené, bölcskei gusztávÖkumenikus istentiszteleten hirdetett igét Bölcskei Gusztáv református és Bosák Nándor római katolikus püspök a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Krisztus az egyetlen hatalom számunkra
2011. január 16., címkék: Hírek, Ökumené, Ökumenikus imahét, eu-elnökség 2011, ökumenikus imahét, ökumené, bölcskei gusztáv„Nem evidencia, hogy az EU-hoz tartozunk. A magyar soros elnökség nem tehet önhitté minket, sokat kell tanulnunk és bizonyítanunk” – mondta Bölcskei Gusztáv püspök az Ökumenikus Imahét ünnepélyes megnyitóján, magyar soros EU-elnökség egyházi nyitóünnepségén.
Bölcskei Gusztáv köszöntője az Ökumenikus Imahét nyitó istentiszteletén
2011. január 16., címkék: ökumenikus imahét, Ökumenikus imahét, eu-elnökség 2011, Hírek, bölcskei gusztávItt olvasható Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnökének beszéde, teljes hosszában.
Európa legyen valódi értékközösség!
2011. január 03., címkék: eu-elnökség 2011, Háttér, európai unió, bölcskei gusztávA reformátusok számára sem közömbös, mit hoz az Európai Unió és az ország számára az, hogy fél éven át hazánk tölti be az EU soros elnöki tisztét – jelentette ki Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke.