Csaknem kétszáz érdeklődő látogatott el a Középajtai Alkotótáborban készült művek kiállítására a helyi ima- és közösségi házba. A kilenc résztvevő festőművész alkotásai megvásárolhatóak voltak, a befolyt összeget a Középajtai Református Egyházközségnek adományozták, a közösségi ház felújítása céljából.
A Hajdú-Bihar megyei település előző harangját a II. világháborúban, 1944-ben elvitték és beöntötték. Az adományozási akcióból 8 millió forint gyűlt össze.
A zene és az ének a maga természetességével van jelen az ember életében – nemcsak szólásra nyílhat a száj, hanem dalra is fakadhat a lélek. Erre csodálkozhattunk rá, amikor a Tiszaszalkai Református Templomban az Éden Zenekar koncertjének részesei lehettünk.
Több mint száz gyermek vett részt a hajdúsámsoni Biblia héten. A gyülekezet már negyedik alkalommal szervezte meg a tábort.
Istentől való csendességre a lelkipásztornak is szüksége van. Az ilki református templomban egy lelkipásztori csendesnap részese lehetett közel harminc lelkipásztor.
Június 13-án, a Fejér megyei zsidóság deportálásának emléknapján helybeliek, környékbeliek és elszármazottak emlékeztek azokra, akiket 66 évvel ezelőtt Kápolnásnyékről deportáltak.
Hálaadó istentisztelet keretében vették használatba új elektromos orgonájukat a lakiteleki reformátusok június 13-án, vasárnap. A hangszert holland segítséggel szerezték be.
Békésen a Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban Olvasáskonferenciát valamint "Szép magyar beszéd" anyanyelvi kurzust tartanak magyartanároknak.
Névadó ünnepségre és ballagásra kerül sor június 12-én, szombaton tíz órai kezdettel a Székesfehérvári Református Egyházközség általános iskolájában.
Templomszentelési és lelkészbeiktatási ünnepséget tartottak a hétvégén Nagykeszin. Ez utóbbira utoljára ötven évvel ezelőtt került sor.
Május 30-án, vasárnap délelőtt, a mátészalkai Kossuth téri Református Nagytemplomban 60. házassági évfordulójukon, Isten megtartó kegyelméért adott hálát Kovács László és Mező Ida.
"A kilencvenedik évfordulón a magyarságnak van módja Trianont helyrehozni" – mondta Tőkéczki László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka a pénteki megemlékezésen.
A Csillaghegyi esték keretében „Trianon ma” címmel Szidiropolusz Archimedesz, a Trianon Kutatóintézet alapítója és Fábián Gyula újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa tartanak előadást.
A Tisza áradása miatt tíz centiméteres víz árasztotta el a műemléki védettségű tiszaburai templom belsejét pénteken.
Jótékonysági koncertre hívnak minden kedves érdeklődőt június 11-én pénteken, este hét órakor a Szilágyi Dezső téri református templomba.
A keresztény, keresztyén felekezetek ünnepi szentmisével, istentisztelettel ülték meg Pünkösd ünnepét Sopronban.
Kétpón, május 20-án, a pünkösdi iskolai istentiszteleten három felsős lány keresztelkedett meg a Közösségi Házban. Hogy ez miért nagy esemény?
Két beregi faluban, Tiszaszalkán május 9-én, Vámosatyán pedig május 16-án volt a konfirmáció. Mindkét gyülekezet számára hatalmas örömöt jelentett a fiatalok bizonyságtétele.
Közös, ökumenikus utcai evangelizációt tartanak Szirmabesenyőn a görög katolikus, római katolikus, és református egyházak május 24-én pünkösd hétfőn délután öt órakor.
Pünkösd számomra bensőséges, elgondolkodtató egyházi ünnep, de karácsony és húsvét ünneplése mellett elhanyagoltnak tűnik, pedig a jézusi küldetés így válik teljessé.