„Csak a tiszta lelkiismeret és az Isten döntése, áldása fontos” – Beszélgetés Kovácsné Marton Erzsébettel, a Komjáty Benedek-díj nyertesével

2010. január 22., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl, kovácsné marton erzsébet, komjáthy benedek-sajtódíj

Kovácsné Marton Erzsébet vehette át január 7-én a Kárpátaljai Református Egyház Komjáthy Benedek-sajtódíját. Ezzel a díjjal minden évben azokat a médiamunkatársakat jutalmazzák, akik az egyház életét bemutató magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják.

A 2010. év első gyógyító alkalmát tartotta a kárpátaljai Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziója

2010. január 22., címkék: misszió, Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), drogmisszió

"A résztvevők ötöde 20 év körüli fiatal volt, akik közül sajnos voltak, akik már a szenvedély rabjaiként jöttek gyógyulni" - írja Pocsai Mária, a kárpátaljai Csongoron működő Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziójának munkatársa a január 4–14. között 220 ember részvételével lezajlott gyógyító alkalmukról szóló beszámolójában.

"Fogalmatok sincs, hogy mit csináltatok!" – a fővárost is meghódíthatja a Kontrasztkiállítás

2010. január 22., címkék: debrecen, Háttér, százvai lászló, timóteus társaság, kisvárda, kontrasztkiállítás

Döbbenetes hatással van a Kontrasztkiállítás a látogatókra. Folyamatosan érkeznek a csoportok, és nem csak a fiatalok kíváncsiak rá. Magyarország egyik legnagyobb médiaügynökségének vezérigazgatója, miután megnézte a tárlatot, felajánlotta, hogy Budapestre is vigyék el, hogy még többen láthassák.

Szánd meg, Isten, a magyart... – 187 éves a Himnusz

2010. január 22., címkék: himnusz, Háttér, kölcsey ferenc, magyar kultúra napja


Ma 187 esztendeje, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját. A később a magyar nemzet Himnuszává emelt művét szatmárcsekei magányában írta a poéta. A nemzeti imádság megzenésítését Erkel Ferenc 1844-ben készítette el, ezt Kölcsey azonban sosem hallhatta. Az évfordulón Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Spannraft Marcellina nyelvész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Karikó-Tóth Tibor, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatója és Hajduk Zsófia, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója beszélt arról honlapunknak, hogy mit jelent számára a Himnusz.

Nigéria: véres összecsapások muzulmánok-keresztyének között

2010. január 21., címkék: Nagyvilág, polgárháborúk, nigéria

  A nyugat-afrikai országban, Jos városban a múlt héttől véres összecsapások voltak. Ezt a helyi egyházi vezetők keményen elítélték.

Az ír reformátusok is összefognak - Haiti-vasárnapokat tartanak

2010. január 21., címkék: Nagyvilág, természeti katasztrófák, ír reformátusok, haiti

  Az ír reformátusok a haiti földrengés hírére azonnal adakozásba kezdtek, és első lépésben 20 000 fontot adtak a katasztrófa által sújtott Haitinek. A gyűjtés folytatására Haiti-vasárnapokat tartanak.

Angol reformátusok rekordadománya Haitinek

2010. január 21., címkék: haiti, angol reformátusok, természeti katasztrófák, Nagyvilág

Adj, imádkozz, de most! – ezzel a jelszóval hirdetett adakozást a haiti túlélőknek az Angol Református Egyház. Erre 23 millió font jött össze.

Hollandia már befogadott 92 árva haiti gyermeket

2010. január 21., címkék: haiti, természeti katasztrófák, hollandia, Nagyvilág

Csütörtökön délután megérkezett az eindhoveni repülőtérre annak az Antillákon működő Insel Air társaságnak a repülőgépe, amelynek fedélzetén 92 árva gyermek jött a “tulipánok országába”, hogy nevelőszülőknél helyezzék el őket. Az adományok gyűjtésében és az adoptálásban holland református testvéreink is részt vettek.

Kell egy újság- de milyen?

2010. január 21., címkék: reformátusok lapja, Háttér, zán fábián sándor, csűry istván, kálvincsillag, magyar református egyház, generális konvent elnöksége, bogárdi szabó istván, bölcskei gusztáv, steinbach józsef

Kárpát-medencei reformátusok lapja létrehozásáról döntött a Generális Konvent Elnöksége. Egyelőre csak egy biztos: lesz újság! A részletekről azonban még komoly viták folynak az egyházi vezetők között. A következő összeállításunkban öt püspököt faggattunk arról, hogy milyen Kárpát-medencei református újságot olvasnának szívesen.

Nyílt nap Debrecenben

2010. január 21., címkék: Hírek, debreceni teológia (drhe), egyházi felsőoktatás

Aki még nem tudja, vagy bizonytalan abban, hogy hova jelentkezzen, ne hagyja ki a lehetőséget, hogy a nyílt napokon bepillanthasson egy-egy felsőoktatási intézmény életébe. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem is megtartja ezt a napot, az idei tanévben már másodjára, február 11-én csütörtökön 10 órai kezdettel.

Megváltó kiállítás

2010. január 21., címkék: kiállítás, Hírek, bölcskei gusztáv, debreceni református kollégium

Megváltó címmel kiállítás nyílik Debrecenben a Református Kollégiumban. A megnyitó január 22-én, pénteken délután három órakor lesz.

"Az Úr a mi Istenünk az egyetlen"- ökumenikus istentisztelet Debrecenben

2010. január 21., címkék: Ökumené, Gyülekezeti hírek, Ökumenikus imahét, ökumenikus imahét, ökumené, bölcskei gusztáv

"Krisztusban hívő embereknek együtt lenni azt jelenti, hogy megbecsüljük azt az örökséget, amely összetart minket" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök szerda délután Debrecenben, a Szent Anna Római Katolikus Székesegyházban. Az Ökumenikus Imahét alkalmából tartott isteniszteleten a köszöntőt Bosák Nándortól a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye püspökétől hallhatta a gyülekezet.

„Mid van, amit nem kaptál?” - A Szlovákiai Református Egyház Diakóniai Központja is gyűjtés szervez a földrengés sújtotta haitiek számára

2010. január 21., címkék: természeti katasztrófák, Határon túl, szlovákiai reformátusok (szrke), haiti

A református gyülekezetek számára hirdet gyűjtést a bajba jutott haiti túlélők támogatására és a földrengés okozta károk enyhítésére a Szlovákiai Református Egyház Diakóniai Központja.

Szellemi és erkölcsi támogatást várnak az egyházaktól - az államban már nincs bizalmunk a cigányoknak

2010. január 20., címkék: cigánymisszió, Háttér, bölcskei gusztáv

Nem politika, vagy ideológia mentén tárgyalják az indulatokkal terhelt cigány- magyar kérdést az egyházak. Közös gondolkodást és valós válaszokat szeretnének a problémákra – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök azon a közgyűlésen, ahol újjá alakult Út- Igazság- Élet - Európai Magyar Integrációs Cigány Szövetség. A budapesti Párbeszéd Házában püspök holnapunknak elmondta: hiteles munkatársakat kell találni, akik nem önös, vagy pártpolitikai érdekből, hanem értékeket és az embereket szem előtt tartva próbálnak tényleges segítséget nyújtani a cigányoknak.

Erős utórengés rázta meg Haitit

2010. január 20., címkék: természeti katasztrófák, haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Ma reggel a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja utórengésre ébredt. A Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés epicentruma a fővárostól, Port-au-Prince-től 56 kilométerre északnyugatra volt.

A jövő kis rádiósai

2010. január 20., címkék: európa rádió, Háttér, egyházi sajtó

Az Európa Rádió miskolci stúdiójában jártak a Bán Zsigmond Református Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda fotó-média tanszakos diákjai. A tanulmányi kirándulásról a diákok kisfilmet forgattak és fényképeket készítettek.

Nemzetek közötti összefogás- közös kórház Haitin

2010. január 20., címkék: természeti katasztrófák, haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Átmeneti kórházat hozott létre a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja közösen a német, a tajvani és az angol segélycsapattal a földrengés centrumának közelében.

Ülésezik a zsidó-katolikus párbeszéd bizottsága

2010. január 20., címkék: Ökumené, keresztyén-zsidó párbeszéd, xvi. benedek pápa, ökumené

Január 18-a és 20-a között tartja a bizottság kilencedik találkozóját. A megbeszéléseket vasárnap a pápa zsinagógában tett látogatása előzte meg.

Ernesto Cardenal nicaraguai író, pap-költő 85 éves

2010. január 20., címkék: ernesto cardenal, felszabadítási teológia, Ökumené, ökumené

A latin-amerikai felszabadítási teológia világszerte ismert képviselője, az író, költő, egykori katolikus pap, majd nicaraguai kulturális miniszter január 20-án tölti be 85. életévét.

"Gazdálkodj okosan!" – a Firesz Dunamenti Területi Egységének téli tábora

2010. január 20., címkék: szlovákiai reformátusok (szrke), firesz, Határon túl, ifjúság

Gazdálkodj okosan! Ezzel a témával kivánja megszólitani az érdeklődőket a Fiatal Reformátusok Szövetsége Dunamenti Területi Egysége a január 29-e és február 1-e között megszervezendő téli tábor ideje alatt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.