IfiALAP – segítség az ifjúsági alkalmakhoz

2015. augusztus 24., címkék: ifi, ifjúság, firesz

A szlovákiai Firesz – Duna Mente önkéntesei egész évre szóló segédanyagot készítettek ifialkalmak vezetői számára.

Húsz éves a Firesz

2012. augusztus 12., címkék: ifjúság, szlovákiai reformátusok (szrke), firesz

A szlovákiai Fiatal Reformátusok Szövetsége 2012-ben ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a szervezet idei országos ifjúsági táborában köszöntötték a Fireszt.

Életünk kősziklája

2012. augusztus 07., címkék: szirt, szatmári, találkozó, ifjúság, ifi

Jó volt Jézussal közösségben lenni - ezt éreztük a 2011-es tatai Csillagpont után. A fesztiválról hazafele jövet még annyira távolinak tűnt 2013 nyara, a következő hasonló esemény... Kísérőink, lelkészeink már a hazafelé úton felvetették egy regionális rendezvény lehetőségét. Ember tervez, Isten végez - ez a mondás hatványozottan igaz volt az elmúlt bő félévben, amikor is körvonalazódtak egy szatmári ifjúsági tábor eseményei.

Kalandra fel!

2012. június 20., címkék: fesztivál, tábor, ifjúság

A Csillagpontig még egy évet kell várni, de a református fiatalnak idén sem kell otthon maradnia, bőven akad ifjúsági tábor, fesztivál, ahol testileg-lelkileg feltöltődhet, barátokra lelhet. Körkép.

Pünkösdi szél fújt a MEÖT-ben

2012. május 26., címkék: pünkösd, ökumenikus tanács (meöt), ifjúság

Pünkösdi Zenés Vigíliát tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2012. május 25-én.

Egyszerűen önmaga

2012. május 24., címkék: skót egyház, ifjúság, interjú, zsinat

A napokban ülésező skót zsinat az ifjúság erőteljesebb bevonására is javaslatot tett. Testvéregyházunk honlapja rövid interjút közölt Euen Pattersonnal, a 2012. ifjúsági zsinat moderátorával.

Zenés pünkösdi vigília fiataloknak

2012. május 22., címkék: ökumenikus tanács (meöt), ifjúság

Pünkösdi zenés ifjúsági vigíliára várunk! Most pénteken 18 órától legyünk egységben, ünnepeljük és dicsérjük Urunkat ökumenikus ifjúsági istentiszteleten! Helyszín: MEÖT székház (Magyar Tudósok krt. 3.)

Fiatalok a Zenei Fesztiválon

2012. május 14., címkék: református zenei fesztivál, ifjúság

Fotókiállítás, ifjúsági zenekarok találkozója, Befogadó kávéház és imaút – idén, a ZEFIR keretében a korábbi éveknél jóval gazdagabb programmal várják a református fiatalokat a szervezők.

Mindent jobban tudnak?

2012. április 17., címkék: konferencia, ifjúság, bács-kiskunsági egyházmegye, kecskemét

„Nemzedékek élnek egymás mellett úgy, hogy nem értik a másikat" – mondta Hegedűs Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese Kecskeméten, árpilis 13-án, a Ráció, generáció, degeneráció című konferencia megnyitóján.

A Református Egyházak Világközössége gyakornoki programot hirdet

2012. április 05., címkék: református világközösség (rev), Pályázat, ifjúság, genf, pályázat

A REV gyakornoki programjára várja azoknak a jelentkezését, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat és hozzáértésüket a 21. századi ökumenikus egyházi élet területén.

Nemzetközi ifjúsági találkozó

2012. február 19., címkék: ökumene, találkozó, Ökumené, ifjúság, ökumené

Budapest ad otthont 2012. augusztus 31. és szeptember 2. között a tizedik Genfestnek. A Fokoláre Mozgalom új nemzedéke által szervezett találkozóra tizenkétezer fiatalt várnak az egész világról, Magyarországot négyezren képviselhetik.

Ifjúsági regény a Kálvin Kiadótól - Egy focista naplójából

2012. február 17., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó, ifjúság

Megjelent a Kálvin kiadó új könyve, Egy focista naplójából címmel. Kármán Tibor ifjúsági regénye nem csak fiúknak szól. Dinyó és barátai szeretnek focizni. Egy nap egy lelkész érkezik a faluba, és ez sok mindent megváltoztat a fiúk életében. Naplóformában fociról, barátságról, emberi értékekről, Istenről.

Ülésezik testvéregyházunk zsinata

2012. január 07., címkék: eutanázia, rajnai protestáns egyház, ifjúság, bölcskei gusztáv, zsinat, egyházreform

A Rajnai Protestáns Egyház 212 tagot számláló zsinata 2012. január 8-13. között tartja éves rendes ülését. Testvéregyházunk zsinatának fő teológiai témája idén az eutanázia kérdése. Emellett napirendre kerül az ifjúsági gyülekezetek jövője és a folyamatban lévő egyházreform is. Az ülés vasárnap délután úrvacsorás istentisztelettel vette kezdetét. A testületet Bölcskei Gusztáv tájékoztatta Magyarország gazdasági helyzetéről.

Napraforgók lemezbemutató

2011. november 25., címkék: ifjúság, bemutató

Idén karácsonyra kerül a polcokra a Napraforgók együttes új nagylemeze, a „Forog az esztendő kereke”. A dalokat élőben is meghallgathatják december 17-én, ingyenes lemezbemutató koncertjükön, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Fiatal vének

2011. október 31., címkék: presbiterek, reformátusok lapja, ifjúság

Az elmúlt hetekben a Reformátusok Lapja presbiterek portréit felsoroltató rovatában több olyan fiatalt is bemutattunk, akik tizen-huszonévesen lettek gyülekezeteik világi elöljárói. Most az ifioldalon egy olyan kezdeményezésnek jártunk utána, ahol a fiatalokra ugyancsak sokat bíztak, de egyelőre nem a felnőttek testületébe választották meg őket, hanem ifjúsági presbitériumot hozott létre nekik a gyülekezet.

Ifjúsági csereprogram Angliában

2011. augusztus 22., címkék: angliai egyesült református egyház, ifjúság

Ifjúsági csereprogramon vett részt harminc fő Yardley Hastingsben augusztus 8-17. között, a United Reformed Church (URC, Egyesült Református Egyház) szervezésében.

Összenőtt, ami összetartozik!

2011. július 27., címkék: erdélyi egyházkerület, ifjúság, tusványos

A Tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor idén talán nem lett volna igazán teljes, ha a Keskeny út sátor hiányzott volna a tábor térképéről.

Kezdődik a 13. Függőleges Keresztény Ifjúsági Konferencia

2011. május 06., címkék: ifjúság, kolozsvári kétágú templom, konferencia, erdélyi egyházkerület

A május 6-8-án zajló eseménynek a kolozsvári Kétágú református templom ad helyet.

Kárpát-medencei ifitalálkozó Debrecenben

2011. április 15., címkék: kárpát-medencei ifitalálkozó, Hírek, ifjúság, csillagpont

A 2011. évi Csillagpont egyik kiemelt célja, hogy erősítse a Kárpát-medencei szintű ifjúsági kapcsolatokat. Ezért májusban ifjúsági találkozót szerveznek Debrecenben.

Önkénteseket keresnek a Csillagpont Gyermekkertbe

2011. március 19., címkék: önkéntesség, ifjúság

Ha még mindig szeretsz játszani, kicsiket dajkálni, ovisokkal együtt lenni, vagy éppen alsósokkal nagy kalandokba keveredni, jelentkezz önkéntesnek a Csillagocska Gyermekkertbe.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.