Eldőlt, ki maradhat egyház és ki nem

2012. március 01., címkék: egyházi törvény

Újabb tizennyolc vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást, és 66 közösség kérelmét elutasították a képviselők. Utóbbiak március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat és egyesületként működhetnek.

A józanság lelkével

2012. március 01., címkék: ejb, archív, reformátusok lapja, archiv

„Ha a hatalomhoz nem párosul nagyfokú alázat, előfordulhat, hogy valamit csak azért teszünk meg, mert képesek vagyunk rá, és nem azért, mert az úgy lenne jó” – véli Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, akivel az Egyházi Jövőkép Bizottság feladatairól, a református egyház jövőjét érintő legfontosabb kérdésekről és az állammal folytatott párbeszéd nehézségeiről beszélgettünk.

Szíria: szolidaritásra hív az EVT

2012. február 29., címkék: szíria, egyházak világtanácsa (evt)

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) Végrehajtó Bizottságának tagjai pásztori üzenetet küldtek a szíriai egyházaknak, szolidaritásuk kifejezéseként az országban uralkodó erőszak miatt. Az üzenetet a Végrehajtó Bizottság a február 14-17 között tartott rendes ülésén fogalmazta meg. A világ minden részéből egybegyűlt képviselők levelükben reményüket fejezték ki az erőszak megszüntetése, valamint a békén és igazságosságon alapuló párbeszéd kibontakozását sürgették.

Szíria: szolidaritásra hív az EVT

2012. február 29., címkék: archív, archiv

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) Végrehajtó Bizottságának tagjai pásztori üzenetet küldtek a szíriai egyházaknak, szolidaritásuk kifejezéseként az országban uralkodó erőszak miatt. A világ minden részéből egybegyűlt képviselők levelükben reményüket fejezték ki az erőszak megszüntetése, valamint a békén és igazságosságon alapuló párbeszéd kibontakozását sürgették.

Jogunkban áll Krisztuskövetőnek lenni! - Konferencia

2012. február 29., címkék: archív, archiv

A KDF szervezésében 2012. március 9-én konferenciát tartanak, melynek mottója: Jogunkban áll Krisztuskövetőnek lenni!

Tények és tévhitek a hittanoktatás rendjének változásáról

2012. február 28., címkék: archív, archiv

A köznevelési törvény tavaly évvégi megjelenése után számos egyházi fórumon értették félre a hit- és erkölcstan kötelezővé tételét.

Pártaláló és családi nap Veszprémben

2012. február 28., címkék: archív, archiv

Pártaláló és családi napot szervez a veszprémi Református Egyetemi Gyülekezet március 3-án a Városi Művelődési Központban.

Ráció–generáció–degeneráció - Konferencia Kecskeméten

2012. február 27., címkék: archív, archiv

Ráció–generáció–degeneráció, avagy melyik korosztály téved nagyobbat – erre a kérdésre keresik a választ országos konferencián április 13-án és 14-én Kecskeméten. A nagyszabású rendezvényen kiváló szakemberek, pszichológusok tartanak előadásokat, workshopokat, köztük Bagdy Emőke, Tari Annamária és Vekerdy Tamás.

Bűntelenség és büntetés

2012. február 26., címkék: szenczi győző, reformátusok lapja, megemlékezés

Bár alig történt valami a faluban a forradalom napjaiban, ráadásul ahhoz sem volt túl sok köze Szenczi Győzőnek, a kádári bíróság ártatlanul mégis három év börtönre ítélte Nábrád lelkipásztorát. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából arra kértük Szenczi Győzőné Kováts Zsuzsannát, ossza meg velünk emlékeit férjéről és életük e nehéz időszakáról.

Bod Péter ösvényén

2012. február 26., címkék: megemlékezés, reformátusok lapja, bod péter

Közösségi és személyes válságaink idején mindig aktuális a felhívás: „Kérdezősködjetek a régi ösvények felől (…), hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek.” Ilyen válságos időben élt, és ilyen időben vette komolyan Isten figyelmeztetését a háromszáz éve született erdélyi református lelkipásztor és történetíró, Bod Péter is.

Új kezekben Szárszó üzemeltetése

2012. február 26., címkék: archív, archiv

A Zsinati Tanács február 22-i ülésén döntött a balatonszárszói SDG Konferenciatelep bérbeadására kiírt pályázatról. A határozat értelmében harminc napon belül tíz évre szóló szerződést kell kötni a nyertes pályázóval, s ha ez megtörténik, véget érhet a több mint egy éve húzódó ügy. A Zsinat 2010-ben döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést a korábbi üzemeltetővel, emiatt vált kérdésessé a szárszói komplexum jövője.

Izrael nagykövete Debrecenben

2012. február 24., címkék: izrael, debrecen, látogatás

Világviszonylatban is példaértékűnek nevezte a felekezetek közötti debreceni kapcsolatokat Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, aki kétnapos látogatást tett a Cívisvárosban, ahol megbeszélést folytatott többek között Bölcskei Gusztáv püspökkel, az MRE zsinatának lelkészi elnökével is.

Továbbra is tart az intézményátvételi moratórium

2012. február 24., címkék: zsinati tanács

A Zsinati Tanács megerősítette: kéri a fokozatos egyházi szerveket, hogy körültekintően döntsenek az átvételekről.

Az SZRKE határozatban tiltakozik lelkésze állampolgárságának megfosztása miatt

2012. február 23., címkék: szlovákiai reformátusok (szrke), Kassai Gyula

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége felhívta az államigazgatás figyelmét a szlovák alaptörvény azon pontjára, amely szerint senkitől sem vehető el állampolgársága akarata ellenére.

Gondok sokasága Kárpátalján

2012. február 23., címkék: református oktatás, reformátusok lapja, kárpátaljai reformátusok (kre), zán fábián sándor

Az egyik napról a másikra élő kárpátaljai református gimnáziumok működését a tavalyi tanévben részben az tette lehetővé, hogy a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap (KRKA) teljes összege ezeknek az intézményeknek a működését segítette. Erről és a magyar állampolgárság megszerzésének kárpátaljai nehézségeiről Zán Fábián Sándor püspökkel beszélgettünk.

Lelkésztovábbképzés Tiszántúlon

2012. február 23., címkék: tiszántúli egyházkerület, lelkészképzés

Megjelent a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet 2012-re vonatkozó programterve.

A Halacska Református Óvoda felvételt hirdet óvónői állásra

2012. február 23., címkék: református oktatás, Pályázat, pályázat

Az óvoda azok jelentkezését várja, akik szakirányú végzettséggel rendelkeznek, református egyháztagok. Az állás betöltéséhez szükséges a hiten és szakmai ismereteken alapuló hivatástudat.

A Kálvin Kiadó legújabb kötete: Kommentár Péter második leveléhez és Júdás leveléhez

2012. február 23., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó

A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Péter második levelének és Júdás levelének magyarázata. A könyv szerzője, Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára nyugalmazott egyetemi tanár (DRHE) két ritkábban kommentált újszövetségi levél magyarázatára vállalkozott.

Továbbtanulási tájékoztató a Károli Gáspár Református Egyetemtől

2012. február 23., címkék: károli egyetem (kre), felvételi

A Károli Gáspár Református Egyetem szeretne a 2012-es felvételi időszakban abban szeretnénk segítségére lenni, hogy megkönnyítsük a továbbtanulás felőli tájékozódást.

Kiállunk a lévai magyar lelkész mellett

2012. február 22., címkék: archív, archiv

Elnöki megnyitójában Bölcskei Gusztáv arra kérte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának tagjait, hogy álljanak ki az állampolgárságát elvesztő felvidéki református lelkipásztor mellett. Emellett szólt a Wáli István Szakkollégium lehetséges bővítéséről, a budapesti Erdélyi Gyülekezet egyházként való elismeréséről és a decemberben elindított Mentőöv program jelenlegi állásáról is. Beszédében érintette a hit- és erkölcstan oktatásának és az egyházak finanszírozásának kérdéseit is.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.