Nem egyszerű

2014. március 18., címkék: ifi, gekib

A kárpátaljai Balazsér helyett Mályiban ültek össze a Kárpát-medencei ifjúsági munkával foglalatoskodók február 24. és 26. között. Volt, akihez későn ért el a helyszínváltozásról szóló információ, de ez is áldássá vált: a bátorságról szolgált két királyhágómelléki lelkész Kárpátalján, és a miskolci REFIT-re is átjutottak.

Egy protestáns közösség hányattatott mindennapjai német szemmel

2014. március 17., címkék: gaw

Enno Haaks, a GAW német segélyszervezet főtitkára „a hit összeköt" címmel vezet blogot, amit német adományozók százai követnek. A GAW főtitkár hivatalos blogján megjelent rövid tudósításokból állítottunk össze egy horvátországi úti beszámolót.

A GAW újra támogatja a horvátországi reformátusokat

2014. március 17., címkék: gaw

Március 7 és 15. között Horvátországban és Szerbiában járt a GAW elnöke, Wilhelm Hüffmeier és főtitkára Enno Haaks. A német segélyszervezet vezetői református és evangélikus gyülekezeteket látogattak, egyházvezetőkkel egyeztettek a jövőbeli együttműködésről és szervezet által támogatott projekteket is felkerestek. Útjukon elkísérte őket a Magyarországi Református Egyház külügyi irodájának vezetője.

Református kitüntetettek

2014. március 15., címkék: március 15, Református kitüntetettek

Több ismert református személyiség és református intézmény munkatársa is szerepel a március 15-e alkalmából kitüntetettek között.

Japán reformátusok az atomenergia biztonságának mítosza ellen

2014. március 15., címkék: fukusima

A 2011-ben a cunami következtében bekövetkezett atomkatasztrófa helyszínének közelében tanácskoztak református egyházak a japán Krisztus Egyesült Egyháza meghívására. A UCCJ volt az a testvéregyház, amelyet annak idején az MRSZ is támogatott.

Egyháztáji vásár Debrecenben és Naszályon

2014. március 14., címkék: Egyháztáji vásár, mrsz, egyháztáji vásár, szeretetszolgálat (mrsz)

Vidéki termelői piacot szervez a Magyar Református Szeretetszolgálat március 22-én Debrecenben és Naszályon.

Iskolaigazgató

2014. március 14., címkék: Pályázat, pályázatok, pályázat

A Tiszántúli Református Egyházkerület pályázatot hirdet a Szügyi Dániel Református Általános Iskola igazgató munkakör ellátására.

Indul a 400 gyülekezetet megkérdező egyházi szociológiai kutatás

2014. március 14., címkék: ejb, jövőkép, egyházi jövőkép bizottság (ejb)

Az EJB és az MRE Egyház-szociológiai Bizottságának kezdeményezésére a következő héttől a KRE hallgatói keresik fel egyházunk 400 lelkészét, hogy az EJB által is véleményezett kérdőív alapján átfogó felmérést készítsen gyülekezeteink helyzetéről. A bizottság minden érintett lelkészt arra bátorít és kér, hogy a kutatást aktívan támogassa.

Wroclaw-i Egyházi Fesztivál

2014. március 14., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat, Wroclaw-i Egyházi Fesztivál

A Generális Konvent elnökségének döntése értelmében az egyházkerületek arra buzdítják gyülekezeti tagjaikat, hogy a 2014. július 4-6 között Lengyelországban megrendezésre kerülő közép-európai egyházi fesztiválon részt vegyenek. Az érdeklődők közvetlenül a rendezvény honlapján jelentkezhetnek 2014. március 31-ig.

Határidők erdejében

2014. március 14., címkék: reformátusok lapja, hittan, papp kornél

A választható hit- és erkölcstanoktatásra jelentkezés bonyolult folyamat. Tavasszal az állami iskoláknak, az egyházközségeknek és a szülőknek is megannyi határidőre kell odafigyelniük ezzel kapcsolatban. Papp Kornéllal, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetőjével beszélgettünk.

Református-zsidó közös múlt

2014. március 13., címkék: holokauszt, csenger, jad vasem

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a napokban ünnepséggel fogadta a Csengeri Református Egyházközség küldöttségét, mely egyedülálló anyaggal járult hozzá az intézmény gyűjteményéhez és a csengeri református-zsidó közös múlt feldolgozásához.

„Az utolsó háló a gyermekek számára”

2014. március 13., címkék: cigánymisszió

Trauma konferenciát tartott február közepén a Magyarországi Református Egyház és az Amerikai Presbiteriánus Egyház Berekfürdőn. Beszámoló.

Teológiai pályatételek a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából

2014. március 13., címkék: debreceni teológia (drhe), pályázat, Pályázat

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából, az ifj. Dr. Varga Zsigmondra történő megemlékezés-sorozat jegyében teológiai pályatételeket írt ki protestáns teológusok, hitéleti szakos egyetemi és főiskolai hallgatók, doktoranduszok és lelkipásztorok részére.

Társadalmi felzárkózás: az egyház megkerülhetetlen szereplő

2014. március 13., címkék: czibere károly, cigánymisszió, diakónia

Az elmúlt években hazánkban és nemzetközi szinten is fontos témává vált a felzárkózás-politika. A külföldi és hazai jó gyakorlatok bemutatását célozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közös szervezésében megvalósult február végi nemzetközi konferencia. A Magyarországi Református Egyház szerepvállalását Czibere Károly ismertette a budapesti rendezvény résztvevőivel.

Megbékélés – Egészség – Reménység

2014. március 13., címkék: roma imanap, cigánymisszió

Országos cigánymissziós találkozót és imanapot szervez a Magyarországi Református Egyház (MRE) 2014. április 12-én a Budapest-Káposztásmegyeri Református Egyházközség templomában.

A Holland Protestáns Egyház főtitkára a gazdasági lehetőségekről

2014. március 12., címkék: gazdasági igazságosság, holland protestáns egyház, arjan plaisier

Dr. Arjan Plaisier, a Holland Protestáns Egyház főtitkára kifejtette véleményét egy, a holland gazdasági kilátásokat elemző kutatással kapcsolatban.

Ima az evangélizáció mai formáinak megtalálásáért

2014. március 12., címkék: prayer, egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptember 14-ig minden héten egy-egy, egyházunk életét döntően befolyásoló témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. Az imádságok a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük az evangélizáció új, mai formáinak megtalálásáért és kidolgozásáért emeli fel a szavát.

Nagysalló mai honvédei

2014. március 12., címkék: reformátusok lapja, március 15, felvidéki reformátusok

Híven őrzi a forradalom és szabadságharc egyik legvéresebb csatájának emlékét Nagysalló maroknyi magyarsága. A dicsőséges tavaszi hadjárat egyik felvidéki helyszínén egykori honvédeink mai utódaira bukkantunk.

Tanári állások Vácon

2014. március 12., címkék: református oktatás, Pályázat, pályázat

A Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola három tanári állást hirdet meg.

Ülésezett a Diakóniai és Egészségügyi Bizottság

2014. március 11., címkék: diakónia

A Szeretetszolgálati iroda központi székházában ülésezett március 3-án a Zsinat Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.