Nem egyszerű

2014. március 18., kedd

A kárpátaljai Balazsér helyett Mályiban ültek össze a Kárpát-medencei ifjúsági munkával foglalatoskodók február 24. és 26. között. Volt, akihez későn ért el a helyszínváltozásról szóló információ, de ez is áldássá vált: a bátorságról szolgált két királyhágómelléki lelkész Kárpátalján, és a miskolci REFIT-re is átjutottak.

Református sajátosság

Kalandos utat járt be az a két királyhágómelléki lelkipásztor, akik egy pénteki kisvárdai csendesnap után Kárpátalja felé vették az irányt – itt tartották volna idei első tanácskozásukat a Kárpát-medencei ifjúsági munkával foglalatoskodók, ám az utolsó pillanatban mégis a Mécses Konferenciaközpontba helyezték át a találkozót. A testület többéves munkájának egyik gyümölcse, hogy haragvás helyett áldássá lett a vargabetű: az útra kelt lelkészek nemcsak Igét hirdettek, hanem a jól ismert könnyűzenés miskolci református ifjúsági istentiszteletre, a REFIT-re is átjutottak a találkozó előtt. – Nekem nagyon érdekes volt látni, hogy ti, reformátusok Kárpát-medencében gondolkodtok – mondta a találkozó egyik evangélikus résztvevője. Ami más felekezetnek érdekesség, a reformátusoknak evidencia: a magyar ajkú reformátusság jelentős része a határon túlon él. A Kárpát-medencei református ifjúsági fórum tagjai azért kapcsolják össze munkájukat, hogy meg tudják tartani a fiatalokat akkor is, ha azok távoli magyalakta vidékekre repülnek ki otthonról.

Érzékenyen és nyitottan

Tetteink látleletet adnak rólunk, szívünk keménységéről – mondta a Mt 19,1–11 alapján tartott reggeli áhítatában ifj. Csomós József tiszáninneni ifjúsági lelkész, aki a házassági válás kapcsán úgy fogalmazott: a tanítvány érzékeny magára és a másik emberre, és ezt nem szabad feladni. Már csak azért sem, mert a fiatalok megérzik a keményszívűséget, és eltávolodnak tőle. Az érzékennyé tételt szolgálták a találkozó tréningjei: Bányai Sándortól élménypedagógiai fogásokról, Jim Browntól, az északír Exodus ifjúsági misszió vezetőjétől a tanítványképzésről, Kerekes Szabolcstól pedig a fiatalok bevonásáról, motiválásáról tanulhattak az ottlevők. Az egyház feladata, hogy tanítvánnyá tegyen, növeljen a hitben, és egyben küldjön, indítson a szolgálatra. A hitbeli növekedés és a küldetéstudat olyan, mint a repülőgép két szárnya: ha bármelyik nem működik, akkor minden csak önmaga körül forog, és nem tudja a magasba emelni a fiatal életét a Szentlélek motorja.

A fiatalok elhívásában, tanítvánnyá tételében kulcsfontosságú Jézus jelenléte és a nyitottság. A megtérés élet-halál kérdése, nem játék – ezt semmilyen nyitottságra törekvés nem kenheti el. Viszont a Krisztussal élt élet másik odalát sem szabad háttérbe szorítani: azt az örömöt, amit az Istennel megélt, szoros szeretetközösség ad. Azért kell nyitottak lenni a keresztyén közösségeinknek mindenki felé, hogy be merjen lépni az is, aki nem hisz. Minden fiatalnak meg kell adni az esélyt, hogy Krisztus mély és bölcs szeretetét átélve hitre jusson közösségünkben.

Közösségbe hívni

Szükség is van a tanulásra: a 2012-es magyar ifjúság kutatás eredményei alapján tisztán látszik, hogy radikálisan változott a fiatalok viszonya az egyházhoz. A 2000 óta négyévente nyolcezer 15-29 éves fiatallal elvégzett kutatás szerint míg korábban legalább a spiritualitás iránt fogékonynak vallották magukat, a legutóbbi kutatás már a fiatalok teljes érdektelenségéről tanúskodik, ami nem is csoda: öt év alatt a felére esett vissza a vallásos nevelést kapott ifjak száma. Az ő megszólításukhoz, bevonásukhoz elengedhetetlen a nyitottság. Ezt a nyitottságot jó ideje gyakorolják már az ifjúsági munkások egymás és a világ felé, közösen szervezve a többek között a Szeretethidat, a Kárpát-medencei imaéjjelt, illetve az immár harmadik Konfi+ konferenciát, amelyen idén a fiatal felnőttek elérésének módjairól tanácskoznak majd augusztus 25. és 28. között Balatonszárszón. – Közösség nem születik magától: felfelé lépcső, lefelé csúszda, sosem lehet abbahagyni az építését – mondta Szontágh Szabolcs, a zsinati ifjúsági iroda vezetője. A következő lépcső a testület közös szereplése lesz az egység napján, május 24-én Debrecenben, amikor a Kárpát-medence reformátussága elé is kiállnak majd a Magyar Református Egyház megalakulásának 5. évfordulóján, hogy tanúságot tegyenek arról: a fiatalok az idősebbekkel együtt követik és imádják Jézus Krisztust.

Bagdán Zsuzsanna, képek: ODPictures

 

 

videó: TVShoeShine

Programok, a teljesség igénye nélkül

Március 21–23. között a Kárpát-medencei egyetemi gyülekezetek találkoznak Budapesten. Május 10-én 1700 fiatalt várnak a Bereg Camp-be Kárpátalján a tizedik Lendület ifjúsági találkozóra, ami idén a közösség kiemelt Kárpát-medencei rendezvénye. A téma: Egyedül Istené a dicsőség – Na, ki a király? A harmadik Konfi+ konferencián a fiatal felnőttek megszólításával foglalkoznak majd augusztus 25. és 28. között Balatonszárszón, október 10-én pedig újra egész éjszakás imában ölelik át a fiatalok a Kárpát-medencét. A fórum tagja legközelebb november 3. és 5. között találkoznak majd, ezúttal a Királyhágómelléken.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.