Hogyan kezeljük a gyermektrauma okait és következményeit? címmel rendezett a Magyarországi Református Egyház és az amerikai Presbiteriánus Egyház közösen konferenciát február 14. és 16. között Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. A találkozón összesen hatvan határon innen és túlról érkezett segítő szakember, szociális munkás, nevelőszülő, tanár, pszichológus, gyermekotthonban dolgozó vett részt.

Az amerikai Montana államból érkezett főelőadó, Eamon Anderson naponta két előadásban mondta el a tudnivalókat a traumáról és kezeléséről, majd saját tapasztalatait osztotta meg, melyeket traumatizált gyermekek között szerzett Romániában és az USA-ban. A rengeteg konkrét példa segített kapcsolódási pontot találni a résztvevőknek saját tapasztalatainkkal. Kultúrától, nyelvtől, szolgálati helytől függetlenül váltak egy csoporttá, akik előtt ugyanaz a cél lebeg: olyan példát és szeretetet mutatni a gyermekeknek, amilyet máshol nem láthatnak. Eamon kulcsmondatai megmaradtak jegyzetfüzeteinkben és szíveinkben is: elfogadni annak a valóságát, amit a gyermek traumaként él(t) meg, igazat mondani neki, a biztonság megteremtésére törekedni, csapatban dolgozni a gyermekért, következetesnek lenni, és mindig szem előtt tartani: „Mi segítők vagyunk, az utolsó háló a gyermekek számára" – mondta az előadó.

Számomra a legtöbbet az attitűd jelentette, amit Eamon képvisel. Keresztény segítőként gyakran nem húzzuk meg a határainkat, végtelenített munkaidőben dolgozunk és elfelejtjük: akkor tudunk teljes figyelmet és jelenlétet szentelni a gyermekeknek, ha ezt megtesszük saját magunkkal is. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Szeresd felebarátod, mint magadat." Berekfürdőn megfelelő hangsúlyt kapott ennek a mondatnak a második része is.

Megtudhattuk a trauma különböző fajtáinak jellemzőit, betekintést nyertünk az egyéni és a csoportos (történelmi) traumák jellemzőibe, a rövid- és hosszútávú trauma közötti különbségekbe, és megállapítottuk: a traumával kapcsolatban a legnagyobb akadály a szégyen. Keresztény segítőként nagy előnyünk a tudat: Isten szeretetében semmivé lesz a szégyen.

Holisztikus látásmódunkat alakították Falus András (Eduvital NET) és munkatársai, Pozsvai Dóra, Koronczai Beatrix és Varga Márta előadásai. Az epigenetikáról (a környezet, életmód hatása génjeinkre) és az étkezési zavarokról szóló előadás test és lélek egységéről szólt, arról, hogy a gyermek testi tünetei lelki okokkal vannak összefüggésben. Mindegyik előadásban megjelent sarkalatos pontként a család egysége, illetve annak hiánya. Ennek kapcsán megtanultuk: a gyermekeknek (amikor lehetséges) a legjobb a családjukban felnőni, amennyiben ez nem lehetséges, mi nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy negatívan minősítsük a szüleiket, azonosítsuk a bűnöst a bűnével. A gyermekközösségeken belüli bántalmazásról szóló előadás során árnyalt képet kaphattunk a bántalmazók és áldozatok belső világáról, levonva a következtetést: a bántalmazók is áldozatok.

A fájdalmas valóság megismerése és tudatosítása után arról beszélt a főelőadó, milyen nagy hatással lehetünk segítőként a traumatizált gyermekekre, akár számunkra kicsinek vagy jelentéktelennek tűnő módszerek alkalmazásával. Felelősek vagyunk a viselkedésünkért, a megbízhatóságunkért, a kiszámítható rutin és a világos elvárások megteremtéséért, a pozitív visszajelzésekért, a példáért, amit a traumatizált gyermekek elé állítunk. Bíztató volt Eamon Anderson ezzel kapcsolatos gondolata: „Mivel a reményt emberek vették el tőlünk, csak embereken keresztül kaphatjuk vissza." Mi vagyunk azok az emberek, akik a saját reményünket továbbadhatjuk a reményvesztetteknek, és hatással lehetünk a körülöttünk lévő emberek életére.

Az előadások feldolgozása kiscsoportokban történt a konferencia mindhárom napján. Az egyórás időkeret egyszer sem bizonyult elégnek a megadott kérdések megbeszélésére, az eszmecsere folytatódott a szabadidőben, az étkezések közben is. Minden csoportban megfogalmazódott az igény a konferencia folytatására egy gyakorlati tréning keretein belül. Reményeink szerint ez megvalósulhat a jövőben.

Horváth Zsuzsanna

RMK-Menekültmisszió